Pörgős őszhöz gyorsan elkészíthető fogások!
A szeptemberrel most nemcsak az ősz köszöntött be, de felgyorsulnak az események is. Visszarázódás a hétköznapokba, iskolakezdés, ráadásul úgy tűnik, járványügyben ismét rendhagyó helyzetre kell felkészülnünk. Az ember csak kapkodja a fejét – ilyenkor áldás, ha vannak gyorsan elkészíthető fogások a tarsolyunkban.
Minitortillák
A tortilla kifejezés eleve kicsinyítő képzővel lett ellátva, ez esetben azonban a spanyol tortácskáknak a normálisnál még apróbbaknak kell lenniük, hogy beférjenek az uzsonnás dobozba. Könnyen, gyorsan elkészíthetők, a tápértékük aránylag magas. Még azok a gyerekek is szívesen fogyasztják, akik egyébként édességeket szoktak remélni az iskolatáska mélyén lapuló dobozkában.
Hozzávalók 8 adaghoz:
3 tojás
150 ml tejszín
100 ml tej
só, bors
8 koktélparadicsom
¼ brokkoli
1 burgonya
½ hagyma
5 vékonyra szelt chorizo kolbász
A brokkolit szedjük kis rózsákra, és forrásban lévő vízbe dobva 4-5 perc alatt főzzük puhára. Hámozzuk meg, és vágjuk hosszában négy részre a krumplit, majd vékonyan szeleteljük fel. Sózzuk, és kevés olajon, serpenyőben pároljuk puhára. Félidőben forgassuk hozzá a szálakra vágott hagymát. Ha megpuhultak, dobáljuk közéjük a lecsöpögtetett brokkolivirágokat, a vékony karikákra vágott kolbászt és a felszeletelt kis paradicsomokat. Végül a tojásokat villával fellazítjuk, hozzáadjuk a tejszínt és a tejet, majd sóval és borssal ízesítjük.
A muffinformákat erre a célra kialakított muffinsütőbe helyezzük, arányosan elosztjuk bennük a hagymás, krumplis, kolbászos keveréket, és felöntjük a tojással. 180 fokos sütőben körülbelül 15-20 percig sütjük, ketchup és majonéz keverékével kínáljuk.
Sütőben pörkölt camembert friss salátával
Remek reggeli, de uzsonnára is pazar fogás ez a lágy, meleg, mogyorós, fügés camembert. Roppanós pirítóssal és friss salátával tálaljuk, amint kihúztuk a sütőből!
Hozzávalók:
1 camembert
1 szezonális saláta
4 szelet kovászos kenyér
50 g füge
30 g mogyoró
30 g méz
1 szál rozmaring
só, bors
ecet, mustár
olívaolaj
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A camembert vegyük ki a dobozából, amelynek alsó felét 1 percre vízbe áztatjuk, így elkerülhetjük, hogy megégjen a sütőben. Ezután béleljük ki sütőpapírral vagy alumíniumfóliával, és tegyük vissza bele a sajtot. Egy éles kés segítségével rácsozzuk be a tetejét 1 centiméter mélyen. Szurkáljuk a rozmaringágakat néhány bevágásba, szórjuk meg apróra vágott fügével, a durvára aprított mogyoró felével, majd locsoljuk meg az egészet egy kevés mézzel. Toljuk a sütőbe 15 percre.
Amíg sül, keverjünk össze egy evőkanál mustárt ugyanannyi ecettel és dupla annyi olívaolajjal, némi sóval és borssal. Öblítsük le a salátákat, s forgassuk össze a maradék felkockázott fügével és mogyoróval, valamint a vinaigrette-tel. Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, és vágjuk csíkokra. Ha már folyékony a camembert, vegyük ki a sütőből, és azonnal tálaljuk!
Sárgadinnyeleves pármaisonka-chipsszel
Régen rájöttek már az ínyenc olaszok, hogy kevés jobb és egyszerűbb étel van a pármai sonkába csavart mézédes sárgadinnyekockáknál. A levesünk ezt a klasszikus ízkombót idézi, némi csavarral.
Hozzávalók:
1 vagy 2 érett sárgadinnye (800 g gyümölcshús)
50 g fehérkenyér-morzsa
4 szelet pármai sonka
30 g extra szűz olívaolaj
15 g balzsamecet
só, fehér bors
12 bazsalikomlevél (8 a leveshez, 4 díszítéshez)
Tegyük a dinnye húsát egy serpenyőbe, és tíz perc alatt pároljuk lágyra, keverjük hozzá a kenyérmorzsát, majd húzzuk le a tűzről. Adjuk hozzá az olívaolajat, a balzsamecetet és a sót, majd az egészet tegyük egy turmixgépbe, adjuk hozzá a bazsalikomleveleket, és pépesítsük. Helyezzük a hűtőszekrénybe, és hűtsük le alaposan.
Mossuk ki a serpenyőt, szárítsuk meg, és forrósítsuk fel közepes lángon, majd tegyük bele a sonkaszeleteket. Oldalanként körülbelül öt perc alatt szárítsuk aranybarnára, és törjük össze. Az apró sonkadarabokkal és némi fűszerpaprikával meghintve tálaljuk a jéghideg levest, ami mellé dinnyegolyókat kínáljunk!
Citromos szűz
(ahogy a dédnagymama csinálta)
A dédnagymamája hagyományozta legkedvesebb telekszomszédunkra a következő receptet, amelyet nyáron emeltünk be a családi kedvencek repertoárjába. Különlegességét a pácba reszelt citromhéjnak köszönheti, amelynek hála a pecsenyelé valóságos ínyencfogássá teszi ezt az egyébként is finom, szaftos húst. Vigyázat, könnyű túlsütni!
Hozzávalók 6 főre:
3 szűzérme
1 csokor petrezselyem
1 ek majoránna
1 tk őrölt kömény
só, bors
1 kezeletlen citrom héja
¾ l alaplé
A petrezselymet finomra metéljük, ráreszeljük a citromhéjat, és az ujjunkkal kissé összeforgatjuk. A húst lehártyázzuk, bedörzsöljük a sóval, borssal, majoránnával és a köménnyel, végül beleforgatjuk a citromos petrezselyembe, és egyenként alaposan betekerjük fóliába. Egy éjszakán át hűtőben pihentetjük.
Másnap kevés zsírt hevítünk egy serpenyőben, és nagy lángon, időről időre forgatva, kérget pirítunk a húsdarabokra, majd közepes lángra kapcsolva, az alaplével folyamatosan locsolgatva egyenletesen átsütjük azokat. Körülbelül 40-45 perc alatt elkészülnek. Azon melegében tálaljuk!
Pekándiós pitetorta
A magas cukortartalomra kényesek jobb, ha nem is olvassák el ezt a receptet…! A cukor még csak ki sem váltható édesítőszerrel, és bizony, nem kevés kell belőle a kitűnő végeredményhez. Ám aki teheti, próbálja ki ezt az amerikai édességet, amelyből egy vékonyka szelet is elegendő a boldogsághoz.
Hozzávalók az omlós tésztához:
5 dkg cukor
10 dkg vaj
20 dkg liszt
½ tojás
Hozzávalók a töltelékhez:
4 tojás
1,4 dl méz
6 dkg barna cukor
6 dkg porcukor
3 dkg puha vaj
9 dkg pekándió
Hozzávalók a mézes diómázhoz:
7,5 dkg barna cukor
3 ek méz
4 dkg vaj
10 dkg pekándió
Először az omlós tésztát készítjük el. Ehhez összegyúrjuk a hozzávalókat, és fóliába csavarva 1 órára hűtőbe tesszük. (Ha kilapítva helyezzük be, hamarabb is megdermed, a lényeg, hogy ne legyen túl lágy a tészta a felhasználáskor.) A töltelékhez finomra daráljuk a 9 dkg pekándiót. Felverjük a tojásokat, majd belecsurgatjuk a mézet, hozzáadjuk a cukrokat, a lágy vajat és az őrölt diót. A tésztával kibélelünk egy kapcsos torta- vagy piteformát, majd elsimítjuk benne a tölteléket, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk 40 percre.
Az utolsó 5 percben elkészítjük a diómázat. Ehhez felhevítjük a cukrot a mézzel és a vajjal, s ha a cukor felolvadt, hozzákeverjük a félbevágott diódarabokat. Ha kész a torta, kihúzzuk a sütőből, amelyet azonban még nem zárunk el. Elegyengetjük a mézes diót a sütemény tetején, majd az egészet visszatesszük a sütőbe úgy 10-15 percre. Melegen, pekándiós vaníliafagylalttal tálaljuk!
Fügés sablé
Ebben a teasüteményben a dús mandulás fügetöltelék remekül ellenpontozza a francia vajas keksz, a sablé roppanósságát. A látszat ellenére nem egy túl édes sütemény ez, viszont elég jól eláll, így akár a vendégség előtti napon is elkészíthető. Friss fügéből az igazi, de fügelekvárból sem rossz.
Hozzávalók a tésztához:
250 g liszt
50 g vaj
50 g cukor
1 tojás
1 csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
300 g friss füge
50 g cukor
100 g mandula
A tésztához minden hozzávalót összegyúrunk, majd fóliába tekerve hűtőbe tesszük. A cukorból világos karamellt készítünk, majd rászórjuk a megmosott, lecsumázott és negyedekbe vágott friss fügét. Folyton kevergetve addig főzzük, amíg ragacsos, sűrű, formálható masszát kapunk. Ha minden felesleges nedvességet elpárologtattunk, elzárhatjuk alatta a lángot, és hűlni hagyjuk. Ha kihűlt, hozzákeverjük a megtisztított, finomra őrölt mandulát.
A tésztát két sütőpapír között egyenletesen vékonyra nyújtjuk, szabályos téglalapot metszünk ki belőle, a maradékot (kb. a tészta felét) összegyúrva visszatesszük a hűtőbe, amíg ezzel dolgozunk. A téglalap közepére hosszában ráhalmozzuk a fügés tölteléket, a lehető legegyenletesebben elsimogatjuk minden irányból, majd a tészta egyik felét ráhajtjuk a kupacra. A tészta másik szélére az ujjunk hegyével kevés vizet hordunk fel, hogy hozzátapadjon a már felhajtott részhez, és szépen elsimogatjuk rajta. A hengert sütőpapírba tekerve 20-30 percre hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, és jól szeletelhető legyen.
Ha ez megvan, kicsomagoljuk, lekenjük tojássárgájával, és egy recés szélű habkártya vagy egy villa segítségével hosszában csíkokat húzunk a teljes felületére. Előmelegített, 175 fokos sütőben körülbelül fél óra alatt sül meg. Akkor jó, ha világos, aranyló a tészta, de ne várjuk meg, amíg teljesen megbarnul. Ennek a sütinek ki kell hűlnie, mielőtt tálaljuk, ellenkező esetben ragacsos, nyúlós állagú, hidegen viszont kekszszerű és roppanós lesz.
Sashegyi Zsófia