Bezártság, szorongás ellen: legyen célja a napnak, a hétnek!

– Elmondható, hogy mára általános lett a szorongás Magyarországon.
– Új jelenséggel állunk szemben mindnyájan, hiszen ilyen méretű és terjedési sebességű világjárvány, ami most tombol, utoljára az 1918-as spanyolnátha volt. Most meg kell tanulni, hogy másképpen álljunk hozzá a saját életünkhöz. Egyes szokásokat, rituálékat el kell hagynunk, másokat meg kell tartanunk. A legfontosabb a testi és lelki jóllétünk megőrzése és a megfontolt, józan öngondoskodás. Ez biztonságérzetet ad. Nagyon fontos üzenetnek tartom, hogy próbáljuk félretenni a személyes konfliktusainkat, mert ezen múlik, hogyan tudunk túljutni a helyzeten. A megbocsátás és a cselekvés ideje van most. A biztonságos gondoskodás a legfontosabb! Az információáramlás dömpingje mindenkit elér, és ez egy ponton már túlingerel, túlterhel bennünket, félelmet kelt. Legyünk „képben”, de ne csak ezzel foglalkozzunk. Hagyjunk időt magunknak a saját életünkre. Legyünk fegyelmezettek. Még ha bizonyos döntések nem is tetszenek – például az otthon maradás –, fogadjuk meg. A pánik egyik ellenszere, hogy hiteles forrásból tájékozódjunk, ne hallomásokra alapozzunk, mert ha pánik tör ránk, irracionális dolgokat csinálunk. A napunk nagy részében kapcsoljuk ki az internetet, tévét, rádiót, napi egy-két alkalommal tájékozódjunk.
– Mit ért józan öngondoskodáson?
– Otthoni körülmények között is fontos szerepe van az alvás–evés–mozgás harmóniájának, mert ez nélkülözhetetlen a testi-lelki állapotunk alakulásában. A vírus terjedése megakadályozásának a kulcseleme, hogy minél inkább izolálni tudjuk magunkat, a lehető legkevesebb személyes találkozást engedjük meg. Sajnos a kiemelten veszélyeztetett korosztály, a hatvan év felettiek és a krónikus betegségben szenvedők az elszigeteltség miatt nehezebb helyzetbe kerülnek, magukra maradnak, segítségre szorulnak étkezésben, ellátásban. Ha egy idős ember elmegy vásárolni, főleg ha ezt védőfelszerelés nélkül teszi, nagyobb kockázatot vállal, és a betegség végzetes lehet számára. Ezt tudomásul kell venni, és el kell fogadni a segítséget! Időskorban a telefon és az internet pótolja most a megszokott társaságot, így elkerülhető, hogy elszigetelve, kelepcében érezze magát. Ráadásul idősen az ember nehezebben tud igazodni az új körülményekhez, változtatni a szokásain, megijed. Ezért fontos, hogy a családok és a szomszédok figyeljenek oda főleg az egyedül élő öregekre, betegekre. Segítsük őket, hogy tevékenyek legyenek, legyen célja a napnak, a hétnek és a hónapnak. A megnyugtató szavak is nélkülözhetetlenek. De az idősek mellett ne feledkezzünk meg a gyerekekről sem! Számukra is félelmetes és szorongáskeltő lehet ez a helyzet, hiszen tapasztalják, hogy megváltozott körülöttük az élet, még akkor is, ha nincsenek közvetlen kapcsolatban fertőzöttekkel. Koruknak megfelelően, türelmesen és őszintén beszéljünk velük a vírusról, adjunk lehetőséget rá, hogy kifejezzék aggodalmaikat, érzelmeiket, félelmeiket. Kreatív eszközök, mint például a rajz, vagy a játék, a segítségünkre lehetnek ebben. Fontos számukra a biztonságos és támogató közeg, ahol megoszthatóvá válnak az aggodalmaik. Igyekezzünk jó példával elöl járni.
– Ha valaki bekerül például a Kútvölgyiben kialakított karanténkórházba, mit tegyen?
– Mindenki számára hozzáférhető tájékoztatót készítettünk, ebben szinte az összes kérdésre választ kapnak a páciensek. Mindenekelőtt pontosan tájékoztatjuk, hogy hol van, és miért, az ijedtség hatására ugyanis sokan elveszíthetik az idő- és helyérzéküket. El kell tudni fogadni az izolációt, azt, hogy ez szükséges, mindenkire vonatkozó kötelezettség, népegészségügyi célja van. A bezártságra egyénileg másként reagálnak az emberek, erősödhet a szorongás, a pánik. A szakemberek segítenek a mentális egészség megőrzésében. Gyakori a „nem is érzem magam betegnek, semmi bajom, miért nem mehetek el?” ellenállás. El kell tudni fogadtatni, hogy a megfigyelést szolgáló karantén minimum két hétig tart, és minden újabb fertőzési kockázat további két héttel megnövelheti ezt az időszakot.
– Milyen hozzáállást igényelnek, aki elkapták a betegséget?
– Ha valakinél diagnosztizálták a fertőzést, fontos, hogy amennyire lehet, próbáljuk őt tényszerűen tájékoztatni. Az öngondoskodás része az is, hogy összeírjuk azokat a gyógyszereket, amiket rendszeresen szedünk, és magunknál tartjuk a listát, valamint a hozzátartozóinknál is elérhetővé tesszük. Ezzel elősegítjük azt, hogy ha szükség van rá, az egészségügyi személyzet gyorsan hozzáférjen. Fontos a pánikhelyzet kezelésében, hogy teljes legyen a bizalom az egészségügyi dolgozók iránt. Legyünk célszerűek! Ha például fertőzés gyanújával felhívjuk az orvosunkat, röviden és célratörően kérdezzünk és válaszoljunk. A betegek megnyugtatására kiválóan alkalmas a pszichológiai elsősegélynyújtás módszere, aminek lényege röviden, hogy kizökkentse a pácienst a szorongás okozta beszűkült tudatállapotból. Ez nem pszichoterápia, hanem egyfajta nyugtatás, a stresszállapot oldása.
– Kik kerülnek most a Kútvölgyibe?
– Nem betegek, hanem megfigyelés alatt álló emberek, de érkeznek már tünetesek is. Felismerve, hogy teljesen új helyzetben vagyunk, azonnal átszerveztük a pszichológiai segítségnyújtást és a pszichiátriai konzíliumokat. A mentális problémákkal élők nehezebben birkóznak meg ezzel a krízishelyzettel. A központi rendelkezések betartása mellett továbbra is működnie kell a mentális betegek ellátásának, senkit nem hagyhatunk magára. Ezért most dolgozzuk ki a telefonos, okostelefonon keresztüli segítségnyújtás módját, a karanténba kerülők pszichológiai támogatását és számukra az elsősegélynyújtást, kríziskezelést, amit úgynevezett telemedicinális módszerekkel, amolyan távgyógyítással, segítségnyújtással végzünk. Mindnyájan próbáljuk csökkenteni az általános szorongási szintet. Nyilván lesz – ahogy már van is – veszteség, ami a hozzátartozókat és a kezelésben részt vevő kollégákat is érinti, őket is igyekszünk támogatni. Hangsúlyozom: mindezt csak teljes társadalmi összefogással lehet megtenni! Minden egészségügyi dolgozó és pszichológus – hogy így fogalmazzak – nagyon odateszi most magát, vigyáznunk kell rájuk, magunkra.

AI.