A szájmaszk felkerült, a póló maradt
A Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályán továbbra is zavartalanul működik a súlyos esetek ellátása, apróbb balesetek esetén a szülők telefonon és e-mailben kérhetnek gyors segítséget – mondta dr. Mona Tamás osztályvezető főorvos. A „pólós doki” a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók mellett arról is beszélt lapunknak, hogy milyen erényre van most a leginkább szükségük azoknak a szülőknek, akik minden pillanatukat otthon, a gyermekeik mellett töltik.
Dr. Mona Tamás nemcsak a gyerekek gyógyításához, hanem a velük való kommunikációhoz is kiválóan ért. A kis betegektől rendszerint színes, kézzel készült „hálapólókat” kap ajándékba. „Hogy mennyi van? – kérdezte, amikor a pólógyűjteménye felől érdeklődtünk. – Már a számát sem tudom. Talán ötszáz lehet, mert a szekrényemben már nehezen férnek el. Mindegyik nagyon kedves számomra!” – mondta a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályát vezető főorvos, akit sokan „pólós dokinak” becéznek.
– Most is színes pólóban gyógyítja a kis betegeit?
– Maradt a póló, de sajnos most a szájmaszk is felkerült. Minden kollégám a számára legkedvesebb, színes, figurákkal díszített ruháját viseli továbbra is. A védőfelszerelés a gyerekek számára értelmezhetetlen dolog, ezért most picit nehezebben megy a metakommunikáció, hiszen csak a szemünket látják.
– A koronavírus-járvány miatt a gyerekek is otthon vannak. Mennyire gyakoriak az „ugrabugrálás” számlájára írható balesetek?
– Mivel a gyerekek most nem járnak edzésekre, ezért a betegforgalom a harmadára esett vissza. Az otthoni balesetek száma szerencsére nem emelkedett.
– Akkor nincsenek leterhelve?
– A megszokottnál jóval többet kell ügyelnünk, többször kell bent aludnunk, mivel a hatvanöt év feletti kollégáink a járvány miatt nem vesznek részt a közvetlen beteg-orvos kapcsolatban. Ők otthonról segítik a csapatot: telefonon és e-mailben adnak tanácsot a szülőknek.
– Hogyan néz ki a gyakorlatban a virtuális segítségnyújtás?
– Kidolgoztunk egy saját eljárási rendet. Idetartozik az online elérhetőség is. A gyermeksebeszet@janoskorhaz.hu e-mail-címünket a Facebook-oldalunkon és a kórház honlapján is közzétettük. Naponta többször is ellenőrizzük a leveleinket. A szülők így el tudják küldeni a kérdéseiket, valamint a sérülésről készült fényképeket is. Egy-két órán belül, de van úgy, hogy percek alatt válaszolnak a kollégáim.
– Milyen jellegű balesetekben kérnek tanácsot a szülők?
– Kisebb fejsérülések, sebek miatt. Persze vannak olyan esetek is, amikor azt mondjuk, hogy sajnos be kell jönniük.
– Ezek szerint a sürgős esetek ellátása továbbra is zavartalanul működik.
– Természetesen! Az akkut, hirtelen fellépő betegségeket, sérüléseket az óvintézkedések maximális betartása mellett ugyanúgy el tudjuk látni, erre vonatkozóan semmilyen korlátozás nincs.
– A gyereksebészet esetében is vannak olyan műtétek, amiket a járvány miatt el kellett halasztaniuk?
– Azokat a műtéteket, amik halaszthatók, és hosszú távon sem járnak egészségkárosodással, a kormányrendelet értelmében el kell halasztanunk. Sok más mellett idetartozik a fitymaszűkület, a halasztható sérvműtét, az anyajegyek levétele. Jelenleg nyolcvannégy halasztott műtétünk van, ezeket a megfelelő időben megpróbáljuk majd bepótolni.
– Az eddigi adatok alapján a gyerekeket nem veszélyezteti annyira a COVID-19, mint az időseket. A szülőknek tényleg nincs okuk az aggodalomra?
– Mi még nem találkoztunk COVID-pozitív gyermekkel, de Budapesten már vannak igazolt fertőzöttek köztük is. Információim szerint ők szerencsére tünetmentesek. Azt nem tudom megmondani, hányan fertőződnek meg, ahogy azt sem lehet megjósolni, hogy mindenkinél enyhe vagy tünetmentes lesz-e a koronavírus. A kórház és a város is felkészült arra, ha esetleg a gyerekek körében is megjelenne a járvány.
– A kicsik is fertőzhetnek, sajnos. Önök hogyan védekeznek a vírus ellen?
– A gyerekek nagy százaléka tünetmentesen vészeli át a fertőzést, most nem találkoznak egymással, ezért a vírus terjedése minimalizálódott nálunk. Ennek ellenére a kidolgozott osztályos eljárásrend szerint látjuk el a hozzánk érkezőket. Az ambulancia helyiségébe kizárólag egy beteg jöhet be, a váróban pedig megpróbáljuk őket elkülöníteni. Egyelőre minden gyereket külön kórteremben helyeztünk el. A hozzánk betérő betegnek és kísérőnek pedig szájmaszkot adunk, ezzel is biztonságosabbá tudjuk tenni az orvos-beteg találkozásokat.
– A Szent János Kórházban jelenleg látogatási tilalom van. A hozzátartozóknak, főleg a szülőknek különösen nehéz lehet ez az időszak…
– Ők továbbra is a gyermekük mellett maradhatnak, de az osztályról nem mehetnek ki. Ha kimennek, már nem jöhetnek vissza. Az eddigi tapasztalataim szerint a szülők és a gyerekek is megértők. Vannak persze olyan szülők is, akik nem tudnak bent maradni, de telefonon és e-mailben bármikor kérhetnek tájékoztatást.
– Sokan – ha csak rövid időre is – elmennek sétálni a gyerekekkel. Érdemes a kicsiknek is maszkot és kesztyűt viselniük?
– Azt tanácsolom, hogy a gyerekek viseljenek szájmaszkot abban az esetben, ha fennáll a lehetősége annak, hogy olyan tárgyakat is megérintenek, amiket mindenki más is megfog. Ők ugyanis gyakran nyúlnak a szájukba, az orrukba és a szemükbe. A rövid séta után mindenképpen fertőtleníteni kell a kezet – erre a szappanos víz is jó.
– A szülők többsége a veszélyhelyzet miatt szinte minden pillanatban a gyermekeik mellett vannak. Mit tanácsol nekik, hogyan lehet könnyebbé tenni az otthon töltött mindennapokat?
– Legyenek türelmesek! Másképp nem lehet. Van olyan kollégám, aki örömmel jön ügyelni, hiszen kikapcsolódásként éli meg, hogy nem kell matekleckét csinálnia… Fogalmam sincs, a mai világban mit tudnék kezdeni három kisgyerekkel otthon, éppen emiatt mondhatnék mindenféle okosságot, de az csak okoskodás lenne.
BM.