Unokáinknak szeptemberben is szükségük lesz ránk

– Nehezen döntöttem így, el sem tudom mondani, mennyire nehezen! – kezdi Monspart Sarolta a beszélgetésünket, hozzátéve, hogy a Margitszigetre tervezett gyaloglóedzést három lépésben volt csak lelkiereje lemondani. – Először azt írtam a Facebook-csoportban, hogy csak az jöjjön, aki nagyon akar. Aztán egy következő üzenetben már azt kértem, az jöjjön, akinek nem kell zsúfolt tömegközlekedést használnia, végül azonban megírtam a számomra legnehezebb, harmadik üzenetet: „ne jöjjenek, mindenki maradjon otthon”. Épp nekem kellett ilyen döntést hoznom?!

– Mit javasol, hogyan tegyék élvezetessé az idősebbek az önkéntes otthonlétüket?

– Először is nem kell a szó szoros értelmében, szigorúan otthon ülni. Ahogy a lakást naponta kiszellőztetjük, úgy a szervezetünkkel is megtehetjük ezt. Fontos a testedzés a szabad levegőn, csak napi félóra, például otthon a kertben, a teraszon, a szobában, nyitott ablak mellett – kis gimnasztika, amivel minden nagyobb izomcsoportot átmozgatunk. Akik korábban is rendszeresen gyalogoltak, azoknak továbbra is lehet, egyedül, kutyával, esetleg ketten, egymástól két méterre, nem kézen fogva. Ha csak tehetik, a tavaszi, ébredő természetben is lépkedjenek, kertben, parkban vagy az erdőben.

– Az üzletbe leugrani mégsem jelent levegőzést.

– Nem hát, ne is tegyük! Annyian vannak, akik segítenek nekünk, a családunk, a szomszéd fiatalok, az önkormányzat. A minap felhívott az egyik szomszédom, hogy bevásárolhat-e nekem. Először majdnem megsértődtem. Nehéz tudomásul venni, de ha tetszik, ha nem, a mi korosztályunk ebben a helyzetben nagyon kiszolgáltatott, és egy sor szigorítást éppen a mi védelmünkben vezettek be. Át kell alakítanunk a mindennapjainkat, tartalommal kitölteni az időnket. Például itt az ideje a lomtalanításnak! Nálam nagy halomban állnak a régi újságok, amiket azért raktam el, hogy majd valamikor elolvasom – de tudom, hogy úgysem veszem elő. Akár a fényképeket, a régi levelezéseket, a különböző gyűjteményeket is lehet „ritkítani”. Olvasni fogok, zenét hallgatni, rejtvényt fejteni, ismerősökkel jókat beszélgetni – telefonon…

– …ahogy az interjúnk is telefonon készül.

– Igen, és ez most a legjobb mód! Lehet, hogy a járvány végére magasabb lesz a telefonszámlánk, de másra most úgyis kevesebbet költünk. Nagyon fontos, hogy mindnyájan fejtsünk meg naponta egy-két rejtvényt. Keressük ki a műsorújságból az értékes tévéműsorokat. Most kicsit többet lehetünk a számítógépnél, bár azt jobb lenne nem túlzásba vinni. Nemcsak azért, hogy ne üljünk sokat a képernyő előtt, hanem azért is, mert az internet nagyon le van terhelve. Ne felejtsük el, hogy a gyerekek miattunk nem mehetnek iskolába, minket védenek azzal, hogy otthonról, online tanulnak, ne nehezítsük meg a dolgukat!

– Könnyen döntött arról, hogy otthon marad?

– Á, dehogy! A családnak nagyon kellett győzködnie, mert tényleg nehezen tudok egy helyben megülni. De mint tájfutó nagyon hamar megtanultam, hogy gyorsan hozzam meg a számomra legjobb döntést. A családomnak és önmagamnak is tartozom azzal, hogy most fegyelmezett vagyok. Mert ne felejtsük el, az unokáinknak akkor is szükségük lesz ránk, amikor ősszel elkezdődik az iskola! Tudva a betegségemet, nekem ráadásul még óvatosabbnak kell lennem, mint az átlag hetven felettieknek. Bár most nem kapok kemót, az immunrendszerem nagyon legyengült, ezért is vigyáznom kell.

– A legyengült immunrendszerén túl mi a leginspirálóbb most az ön számára?

– Az, hogy nagyszülőként, az unokáim kedvéért fegyelmezett tudjak maradni.

AI.