A lisztkereskedő, a cipész, a szabó és a konzul

Buda kiegyezéskori kataszteri térképe megegyezik a harminc esztendővel későbbivel, azzal a különbséggel, hogy a telkeken néhol már épületek is álltak, de többségük még a filoxérajárvány ellenére szőlőskert maradt. Akárcsak Ambrus Mátyás postaaltiszt ingatlana, amelyet Szukupp József lisztkereskedő vett meg 1892 februárjában 1600 forintért.
Az Istenhegyi út 8. szám alatti, 766 négyszögöles ültetvényt 1896 tavaszán alsószelestei Szelestey Géza székesfővárosi bizottsági tagnak, a pápai Szent Gergely rend lovagjának özvegye, Koch Franciska vásárolta meg Szukupp Józseftől. A szomszédos telek ugyancsak a krisztinavárosi asszony tulajdonába került.Dr. Rónai Károly közjegyző 1908. szeptember 26-án készítette el azt az adásvételi szerződést, amely szerint özvegy Szelestey Gézáné eladta az időközben szántóvá minősített földet Hrehuss Pál cipésznek és feleségének, Nemcsik Zsuzsannának négyszögölenként 21 koronás áron, vagyis összesen 16 086 korona készpénzért.
A következő másfél évtizedben Hrehuss Pál befektetésként tekintett a telekre, de túl sok haszna valószínűleg nem származott belőle amikor 1923 júniusában 10 millió 724 ezer inflációs koronáért megvette Pollacsek Bernát és neje, Neumann Berta. A házaspár egy Dorottya utcai, 100 munkást foglalkoztató angol és francia női szabóüzem tulajdonosa volt, ezt Neumann Berta alapította 1907-ben.
Pollacsek Bernát a szerződés megkötése után, 1923. június 14-én meghatalmazást írt Györgyi Dénes (1886–1961) műépítésznek: „Megbízom […] ingatlanomon felépítendő 6 szobás nyaraló épület építészeti tervrajzainak elkészítésével közösen megbeszélt programm alapján […]. Szűkebbkörű versenypályázatról lévén szó a felszólított építész urak egyikének tervét kívánom kivitelre elfogadni.”Győr Attila műemléki szakértőnek az volt a véleménye, hogy a pályáztatást a megbízó csupán üzleti „fogásnak” szánta, egy tehetős vállalkozónak is luxus lett volna több tervet kifizetni. Egyedül Györgyi Dénes június 23-án kelt válaszlevele ismert: „Elvállalom Öntől az Istenhegyi-út 8. sz. telkén építendő családi lakóház terveinek elkészítését, az építéssel járó összes teendők ellátását, az építés művezetését, műszaki és gazdasági ellenőrzését.
Mindeme teendők ellátásáért Ön 4.5 millió […] koronát fizet nékem, tekintet nélkül arra, hogy a lakóház felépítése mennyibe fog kerülni és tekintet nélkül arra, hogy az építés befejezéséig a korona zürichi jegyzése milyen ingadozásokon megy keresztül.”Pollacsek öt nap múlva, 28-án már fel is jegyezte a meghatalmazás hátoldalára: „A bemutatott vázlattervet a mai napon kivitelre elfogadtam.” Bár a ruhagyáros október 8-án megkapta az építési engedélyt, Györgyi Dénes a fellelhető rajzokon lévő dátumok alapján 1924. június 28-án még a főhomlokzat részletes kidolgozását végezte, hiszen mindent tanítványával, Schaefer Ferenccel tervezett: a beépített bútorokat, a lámpákat, az ebédlő faburkolatát, a stukkókat, a hall és az ebédlő kandallóját.Kós Károly írja egykori munkatársáról: „Magas, karcsú, jóképű szőke fiú volt. Látszatra csupa élet és egészség, valójában azonban beteges, sőt nyomorék (Györgyi bal karja gyermekkorában lebénult – a szerző.) […] Évtársai sorában a közepes tanulók közé tartozott: az elméleti és műszaki tárgyakban határozottan gyenge volt. Viszont az építészettörténetben, a rajzos tárgyakban, tervezésben sokkal jobb volt, bár az elsők közé nem tartozott. Valami újjal nem próbálkozott, de amit csinált, az ízléses volt, stílusos, és gusztusosan-artisztikusan volt tálalva.”
Az Istenhegyi úti klasszicizáló, neobarokk stílusú villa homlokzatát a közepéből félkör alakban kiemelkedő, toronyszerű lépcsőház teszi igazán romantikussá, kastélyszerűvé. Robusztusságát a beépítetlen manzárdtető még jobban kiemeli, de a két szint magas franciaablak ellensúlyozza, a bejárati traktus kecses lépcsője pedig felnyúlik a padlástérbe.
A hátsó homlokzat legfőbb eleme a négy ión oszloppal díszített loggia, ahonnan mindkét oldalról lépcső vezet a kertbe. Az épület alaprajza nem maradt fenn, a keresztmetszeten csak a szobák mérete, a konyha és a házmester lakásának alagsori elhelyezése látszik.
Györgyi Dénes Pollacsek házával egy időben tervezte almási Balogh Elemérnek, a Hangya Szövetkezet vezérigazgatójának gellérthegyi villáját (1921-ben a Hangya székházát is). A két épület azonos stílusban, hasonló küllemben és egyforma beosztással készült: az ovális lépcsőházból nyílt a kisebb előtér, majd a szalon-nappali együttese, és a következő díszes teremhez tartozott a terasz. Balra húzódott az ebédlő és a dolgozószoba, jobb oldalt helyezkedtek el a férfi- és női hálószobák a tágas fürdővel. Az Istenhegyi úti villát többen a debreceni Déri Múzeum kicsinyített másának tekintik, mivel első rajzait a műépítész szintén 1923-ban vetette papírra Münnich Aladárral közösen.Győr Attila írja a feltűnő azonosságról: „Györgyi mindhárom épülete tervezésénél az egyik leggyakrabban másolt, számos későbbi épület követendő mintájául szolgáló épületet, a párizsi Bois de Boulogne-ban található Bagatelle kastélyt imitálta, amelyet a klasszicizálódás felé haladó késő barokk stílusában emelt Francois-Joseph Bélanger 1777-ben. […] Az Istenhegyi út 8. […] Györgyi Dénes neobarokk korszakának kiemelkedő alkotása, amely, amellett, hogy illeszkedik az európai trendbe, alkotója kiváló stílusérzékéről, arányérzékéről tanúskodik.”
Pollacsek Bernát a Hegyvidékre „átültetett” reprezentatív villába be sem költözött, az épület használatbavételi engedélye az új tulajdonosok nevére szól. Feltáratlan rejtély, hogy a szabómester 1926 júliusában miért adta el 1 milliárd 250 millió koronáért ingatlanát dr. Kerekes Izsónak, a Felsőmagyarországi Bánya- és Kohómű Rt. vezérigazgatójának és feleségének, Tárnoky Erzsébetnek. Ráadásul a vevők már egy évvel korábban beköltöztek lányukkal, Ilonával.A szemüveges, kissé kopaszodó, kefebajuszt viselő Kerekes Izsó, eredeti családnevén Kupferstich, igazi joviális úriember volt, épp ezért 1930. március 28-án bekövetkező halála mindenkit megdöbbentett. A balesetről a Magyar Országos Tudósító is beszámolt: „Ma délelőtt féltíz óra tájban a Ferenc József-téren haladt át Kerekes Izsó a Felsőmagyarországi Bánya- és Kohóművek vezérigazgatója. Ugyanekkor nagy sebességgel közeledett a 16-os jelzésű villamos, melyet Schreiner József 39 éves villamosvezető vezetett. A vezérigazgató nem vette észre a villamoskocsi közeledését, amely elütötte. Kerekes Izsót véres fejjel húzták ki az életmentődeszka alól, majd a főkapitányság épületének kapuja alá vitték. A mentők a súlyosan megsebesült vezérigazgatót a Pajor Szanatóriumba szállították, ahol a déli órákban meghalt.”
Özvegye, Tárnoky Erzsébet sokkal alacsonyabb jövedelmű családból származott (apja, Tárnoky Móric MÁV-felügyelőként dolgozott), és komoly anyagi háttér híján nem bírta fenntartani a hatalmas villát. 1930. november 3-án még kézhez vette a Quittner Ervin által tervezett garázs építési engedélyét, de ez bizonyosan az új tulajdonos kérésére történt, hiszen három hét múlva 140 000 pengőért eladta a házat Horváth Ernőnek és feleségének, Quittner Mariannának, Quittner Ervin testvérének.
Horváth Ernő a Horváth Sándor és Fiai festék- és lakkgyár társigazgatója, tartalékos tüzér hadnagy végigharcolta az első világháborút, számos kitüntetést kiérdemelve. Felesége korábban műkorcsolyázott, két fiuk született, János és Péter. Horthy Miklós kormányzó 1936. április 25-én nevezte ki Horváth Ernőt tiszteletbeli uruguayi főkonzulnak, a csekély forgalmat lebonyolító hivatal saját otthonában működött.
Horváth Ernő hosszú szenvedés után, 1940. szeptember 20-án hunyt el leukémiában, mindössze hatvan évet élt. Cége így búcsúztatta a Pesti Hírlapban: „A Megboldogult – aki közgazdasági életünk kimagasló egyénisége volt – két évtizeden át nagy tehetségét, széleskörű tudását és gazdag tapasztalatait mindenkor fáradhatatlan odaadással bocsátotta vállalatunk rendelkezésére, melynek felvirágoztatásában hervadhatatlan érdemeket szerzett.” A gyászszertartás végeztével a Kerepesi úti temetőben lévő családi sírboltba temették.A második világháborúban nem sérült meg a ház, és sem a német, sem az orosz katonák nem foglalták le. 1945 márciusában a Magyar Kommunista Párt XII. kerületi szervezete költözött az (elhagyott?) épületbe, és három évig (egyedül?) használta. Mint Szuhai Barbara idegenvezető írja: „A szocializmusban […] változatos, a köz számára mérsékelten átlátható funkciókat nyert az egyébként meglehetősen nagy villa…”
A korabeli telefonkönyvek és közjegyzői okiratok adatai szerint 1948-ban a Horváth család lakta a házat, özvegy Horváth Ernőné Quittner Marianna üzemtulajdonos, sógora, Horvát Jenő, a cég beltagja, és nagyobbik fia, dr. Horváth János közgazdász, uruguayi alkonzul a feleségével, Hevesi Évával. Diplomáciai kapcsolataikat kihasználva az államosítást megelőzően Argentínába emigráltak.Ezután a belügyminisztérium kapta meg az épületet, ahol napközi otthonos óvoda jött létre. 1950-ben „dermesztően igénytelen”, lapos tetős szárnyakkal bővült a gyermekintézmény, a „bravúrról” Gádor István tervező írt a Magyar Építőművészet 1958. 1–3. számában: „Ezen gazdaságos csoportosítás mellett is az egyes egységek önállóan, minden átközlekedés nélkül szeparáltan üzemeltethetők, mert az egységek alatt végigfutó gazdasági folyosó, mely a régi épület alagsorában lévő konyhaüzemből indul ki, biztosítja a szintben elválasztott üzemi közlekedést.”
Az ingatlan a rendszerváltást követően is állami tulajdonban maradt. Felmerült, hogy a mindenkori köztársasági elnök rezidenciája legyen, de a Kormányzati Elhelyezési Iroda nem találta erre alkalmasnak.
A belügyminisztérium a szomszédos telkekkel (10–14. szám) összevonva eladta a házat, a húsz éve üresen pusztuló műemlék épület azóta négyszer cserélt gazdát. Az Istenhegyi út 8. jelenleg egy ingatlanfejlesztő és kezelő cég tulajdona, amely lakóingatlanok és irodaházak vásárlásával, építésével, bérbeadásával és értékesítésével foglalkozik.
A villa restaurációs tervezése folyamatban van, a cél az eredeti állapot visszaállítása. Oda nem illő toldaléképületeit már lebontották.

Verrasztó Gábor