Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zarándokutak a Hegyvidéken

A hegyvidéki erdőket járva azt tapasztalhatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben megszaporodtak a turistajelzések. Ezek egy része nem általános útvonalat jelöl, hanem – rendszerint kegyhelyeket összekötő – zarándokutakat.
Aki szívesen vállalkozna egy klasszikus gyalogos zarándoklatra, válogathat a XII. kerületből is elérhető számtalan úti cél közül. Szinte nincs olyan jelentősebb kegyhely a kontinensen, amihez hegyvidéki otthonunkból ne lehetne eljutni kijelölt útvonalon. Zarandokutak_a_Hegyvideken2

El Camino

Egy ismerősömmel elég szaggatottan keresztezik egymást útjaink. A karanténnal súlyosbított időszakban nem is tűnt fel, hogy hónapokig nem láttam. Aztán egy újság hasábjain ismertem fel a portréját, éppen a zarándokútjáról kérdezték. Az történt ugyanis, hogy gondolt egyet, és a bezártságot többnapos egészségügyi sétára cserélte, összecsomagolt, felvette a bakancsát, bezárta a kertkaput, és elgyalogolt az Atlanti-óceán partjáig, a majd’ 3000 kilométerre fekvő, spanyolországi Santiago de Compostelába.
Szinte lehetetlen kihívásnak tűnik, de az útvonalon nem múlik. A kék alapon sárga, stilizált kagylót mutató jelzések hűségesen vezetik a zarándokot árkon-bokron, vízhólyagon-csüggedésen át Szent Jakab nyomában.Zarandokutak_a_Hegyvideken1A Camino Húngaro elnevezésű szakasz a Clark Ádám téren indul, az Alkotás utcánál belép kerületünkbe, és egy kíméletlen kaptatón, az Orbánhegyi út–Diana utca–Normafa útvonalon elhagyja a lakott részeket. Makkosmáriánál búcsúzik a Hegyvidéktől, és Pannonhalma felé vezeti a zarándokot.
Persze már az indulásnál is van alternatíva. Ha a Zsámbék utánig azonos pályán haladó Via Pannoniát követjük, majd ott letérünk a Camino Húngaróval közös szakaszról, akkor dél felé, a Balaton-felvidéket bejárva, Észak-Olaszországot átszelve juthatunk el Compostelába, vagy akár Assisin keresztül Rómába.

Magyar Zarándokút

A 431 kilométer hosszú Magyar Zarándokút Esztergomot köti össze a déli határszélen lévő Máriagyűddel. Az északról érkező útvonal a Szépjuhásznénál éri el a XII. kerületet, és Makkosmária érintésével kapaszkodik fel a Normafához, hogy aztán megérdemelt jutalomként vízszintesen hagyja maga mögött a gyermekvasút végállomását, az Apáca-rétnél leforduljon az Úti Madonna-kápolna felé, és az Ördögorom szikláin leereszkedve hagyja el a Hegyvidéket. Az útvonalat kétszer áthúzott sárga nyíl jelöli.
Amellett, hogy a Magyar Zarándokút nem hagyja el hazánkat, azért is a sajátunknak érezhetjük, mert a nyomvonal mentén fekvő települések között önkormányzati szintű együttműködés szerveződött. Ebben kerületünk is aktív részt vállalt.

Mária-út

Ha egészen pontosak szeretnénk lenni, akkor Mária-utakról kellene írni, hiszen az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezető spirituális turistaút – számtalan alternatív és mellékútvonallal – valóságos hálózatot képez Közép-Európában. Ennek megfelelően a keresztes, gótikus „M” jelzéssel találkozhatunk zöld, kék, sárga, piros és lila színben is.
Kerületünket is több változat érinti. Az „eredeti”, lila útvonal a Magyar Zarándokúttal együtt lép be ide, és azzal halad a Normafáig, ahol azonban kelet felé fordul, és az önkormányzat zarándokszállásának érintésével célba veszi a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolnát, majd a Széll Kálmán tér felé elhagyja a Hegyvidéket.
A lengyelországi Czestochowát a bosnyák Medjugorjéval összekötő észak-déli útvonal a Szépjuhásznénál lép ösvényeinkre, onnan egyenesen felvezet a Normafához, majd tovább délnek, az Úti Madonna-kápolna felé. Ha valaki zöld Mária-út jelzéssel is találkozik, az azért van, mert így jelölnek egy Telki felől Makkosmáriáig tartó átkötő szakaszt. A Mária-út azonban nemcsak gyaloglásra csábító, több száz kilométeres útvonal, hanem egy nemzetközi hálózat része, amelyhez rendszeres vallási események tartoznak, és saját mobiltelefonos térképekkel rendelkezik, segítve az eligazodást. Zarandokutak_a_Hegyvideken3

(Barta)