„Ha kizárjuk a kézírást az életünkből, sajnos sok minden elvész”

– Hogyan alakult ki a Galéria 12 honlapján megtekinthető digitális tipografikai kiállításának az anyaga?

– Terveztem egy betűtípust, és ennek a variációi ismétlődnek a legkülönbözőbb formában. Eredetileg tananyagnak készült, hogy a Dekoratőr Iskola hallgatóinak bemutassam a manuális technika digitális lehetőségeit. A számítástechnika megjelenésével a manualitás egy kicsit háttérbe szorult, azt vettem észre, hogy a nagy többség elsősorban már csak a digitális hatásokkal próbálkozik. Fontos, hogy a kézi munka, a rajz is megjelenjen a képen, amit aztán továbbgondolva, bizonyos programok használatával kiegészítve, sokféle grafikai hatás megjeleníthető.

– Egyre inkább háttérbe szorul életünkben a rajz, a kézírás.

– Van egyfajta nosztalgia. Most például megint előtérbe került a kalligráfia, sok helyen hirdetnek tanfolyamokat. A kézzel írás, rajzolás továbbra is érdekes hatás. Valamikor a dekoratőrnek tudnia kellett árcédulát, szöveget kézzel megírni. Amikor tanítottam, elsősorban a manualitás volt a legfontosabb elem, a különböző eszközökkel való íráskép megalkotása. A számítógép megjelenésével egy időre ez szinte teljesen eltűnt, mindenki a gép által adott lehetőségeket próbálta kihasználni, de ez ma már változó, a régi és az új kiegészítik egymást. Érdekes módon például az IKEA áruházban láttam, hogy a dekoratőrök még mindig használnak kézzel írott szövegeket, de pékségekben, vendéglátóhelyeken, kisebb üzletekben is lehet találkozni kézzel írott táblákkal, étlapokkal.

– Mi volt az az élmény, ami elindította önt a pályán?

– Már gyerekkoromban foglalkoztatott a rajzolás. A szüleim elvittek egy rajzkörbe, Vén Emil festőművészhez jártam, az Eötvös utcai KPVDSZ-székházba. Emlékszem, kiállították egy rajzomat, ami egy idős modellről készült, és odaírták, hogy ez egy kilencéves gyermeké. Valahol itt kezdődhetett a dolog… Aztán hosszú szünet következett, meghalt az apám, majd amikor elkezdtem sportolni, nem igazán érdekelt a rajzolás. Amikor 1965-ben leszereltem, a Váci utcában sétálva egy kirakatban egyszer csak észrevettem egy kétkötetes, nagyméretű könyvet, aminek az volt a címe, hogy A betű. Akkor adták ki, Szántó Tibor írta. Annyira megragadott, hogy meg is vettem. Itt kezdődött a betű, a tipográfia iránti érzékenységem. Nyomdában helyezkedtem el, sok nyomdatechnikai dolgot megtanultam, lehetőség nyílt rá, hogy ebben a szakmában próbáljak szerencsét. Egerben rajz–pedagógia szakon diplomáztam, a Dekoratőr Iskolába jártam, majd ott maradtam tanítani 1970-től 2014-ig.

– A kiállítás anyagában látható néhány kép, amin híres képzőművészek előtt tiszteleg. Ez egy másik irány?

– Részben. 2013-ban kezdtem el a sorozatot, és folyamatosan, amikor kedvem, időm engedte, folytattam. Ez az öt-hat kép a legfrissebb, olyannyira, hogy a Dalít tegnapelőtt fejeztem be. Foglalkoztatott, próbáltam más irányba elmenni, érdekelt, hogyan tudok kifejezni a betűképpel, a sablonszerű formával valami mást, mert, ugye, mindegyik művésznek megvolt a maga saját karaktere – ezeket megpróbáltam érzékeltetni részben a betűvel, részben a saját képi, grafikai világával.

– Ki a kedvence?

– Nem tudnék egyet kiemelni. Picasso a rajz egyik nagy mestere volt. Egészen más Dalí a szürrealizmusával, Klee a gyerekes, játékos, szellemes sokrétűségével. Miróról úgy tartották, formavilágával tönkretette a képzőművészetet… Kandinszkij az absztrakt egyik nagyon fontos mestere, a Bauhausban is jelentős szerepet vitt, ahogy Moholy-Nagy is, aki részben már a fotózással, a kép megfogalmazásával, az új technika használatával jelentkezett, és nagyon érdekes világot épített. De másokkal is szívesen foglalkoznék, folytatom tovább.

– A képzőművészet egy kicsit különbözik a tipográfiától, nem?

– Valóban, inkább design, mintsem képzőművészet. Bár, mondjuk, Picassónál vagy Braque-nál elindul a betűk használata. Picasso beragaszt újságkivágásokat, Braque csinál olyan képeket, amik tele vannak betűvel, aztán sokan mások is elindulnak ezen a nyomon. A betű mint képi látvány a huszadik században erősödött fel, a reklámok megjelenésével, ekkor a betűtípusok alkalmazásával már tudatosan építettek a képi megjelenítésére. A tanítványaim főiskolán, egyetemen tanítva szintén alkalmazzák a betűt önálló képi elemként. Sokáig elsősorban a szöveg tartalmának megjelenésére szolgáló eszköz a betű, aztán nagyon hamar rájönnek, hogy formaként alkalmazható. Ez más kultúrákban is így van, a kínai, a japán kalligráfia dekoratív hatású képként kerül fel falakra. Ugyanez elmondható az iszlám írásról, építészetükben az íráskép díszítőelem. A latin kultúrában, a görögöktől a mai napig, meghatározó a betű, de főként a Gutenberg-féle nyomda elindulásától fejlődött dinamikusan, a karakter megjelenése már önmagában is fontos elem volt. Ez visz aztán afelé, hogy magának a betűnek a képi megjelenése is egyfajta hangulati hatást hoz létre, majd ebből válik valóban grafikai hatásúvá a huszonegyedik században, és ebben nagyon fontos elem a számítástechnika által adott lehetőségek szinte végeláthatatlan tárháza.

– Dalínak és Moholy-Nagynak látjuk a kézírását is az ön képein.

– A kézírás az ember teljesen egyedi nyoma. A most használatos különböző banki és hasonló egyedi érvényesítő jelek egyik fontos és legrégebbi eleme az aláírás volt, már Mezopotámiában is használták ezeket a lenyomatokat. Ha kizárjuk a kézírást az életünkből, sajnos sok minden elvész. A rajz szintén alapeleme az emberi gondolkodásnak. A rajzolás a legősibb tevékenység. Minden gyerek firkál! A későbbiekben ez fejlődik; van, akinél vissza, van, akinél előre – ki mennyire érzékeny rá.

Szepesi Dóra

A kiállítás május 30-ig megtekinthető a Galéria 12 honlapján (galeria12.hu).