Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Mintha aranyember volna, úgy sikerül neki minden”

Tavaly született döntés arról, hogy a Normafa Síház melletti parkoló felszámolását követően az a rész újra védett erdőterületi pihenőhellyé változzon, és a ’Sigray-pihenő nevet viselje majd. Ez, valamint a 110 éve megnyitott Remete-barlang, vagyis Boldog Báthory László pálos szerzetes egykori lakhelyének látogathatóvá tétele teszi aktuálissá, hogy felidézzük a 19–20. század fordulóján tevékenykedő ’Sigray Pál ügyvéd, földbirtokos életét, különös tekintettel a Zugligetért tett erőfeszítéseire.

A bátori ’Sigray család az egyik legősibb magyar nemesi família, egyik ősatyjuk, ’Sigray János szepesi ispán volt. Neki köszönhetően épült fel 1245 és 1275 között a Szentlélek-templom a Szepes vármegyei Zsigrán (ma: Žehra, Szlovákia). Ez napjainkban is áll, 1993 óta UNESCO-világörökség. Kiemelkedő értékét középkori freskói adják, amelyeken Krisztus keresztre feszítésének és Szent László legendájának részletei láthatók, valamint különleges a keresztény életfa ábrázolása is. Az alapító, ’Sigray János síremléke is a templomban látható.Mintha_aranyember_volna7

Bátori ’Sigray Pál (1839–1925) az alföldi Bócsán született; a család ekkorra már elveszítette vagyonát, mindössze a nevük emlékeztetett egykori nemesi életükre. Gimnáziumi éveit Nagykőrösön töltötte, ahol többek között Szász Károly és Arany János is tanította. Tanulmányait a pesti egyetemen folytatta, ott szerzett jogi diplomát. Ezt követően egy ideig ügyvédként dolgozott, majd az Athenaeum Kiadó jogtanácsosa és főtitkára lett. Több évtizeden át tagja volt a Pesti Első Hazai Takarékpénztár Igazgatóságának és a Székesfőváros (Budapest) Törvényhatósági Bizottságának, továbbá a Takarékpénztár kolozsvári bankjának alelnökeként is dolgozott.

Református vallású volt, aktívan részt vett az egyház életében egyházmegyei tanácsbíróként, emellett a Kálvin téri református egyházközség presbiteri és a Dunapetelei Egyházközség főgondnoki pozícióját is betöltötte. Rengeteg szorgalommal és tenni akarással sikerült újra stabilizálnia családja anyagi helyzetét. Közéleti tevékenységének köszönhetően az ország és Budapest is sokat fejlődött.Mintha_aranyember_volna2

A Váci utca 56. és 58. alatt álló földszintes házakat 1910-ben vásárolta meg, amelyeket lebontatott, és egy neobarokk stílusú, korszerű, négyemeletes bérpalotát építtetett a helyükre. A terveket Ray Rezső Vilmos építész készítette. A szocializmus időszakában az épületet államosították, így családjának el kellett hagynia az ingatlant. Az épületen 2014-ben emléktáblát helyeztek el a tiszteletére, amelyet 2019-ben újítottak fel.

 

*

A korszakban számos civil egyesület, társadalmi szervezet jött létre, amelyek lakókörnyezetük szépítése, fejlesztése, vagy épp a természeti, kulturális értékek megőrzése céljából alakultak meg. ’Sigray Pál több ilyen szervezetben is aktív szereplő volt. Számunkra a legfontosabb a Zugligeti Egyesület, amelyet huszonöt éven át irányított.

Nem véletlen, hogy az 1892. július 13-án megalakuló egyesület első elnökévé választották, mivel sokat tartózkodott zugligeti nyaralójában, a Janka úton. A szervezet így fogalmazta meg célkitűzéseit: „Az egyesület célja a Zugliget iránti érdeklődés felébresztése és terjesztése, valamint anyagi és magyar kulturális érdekeinek előmozdítása, lakossága között a társadalmi élet élénkítése. E célját az egyesület akként igyekszik elérni, hogy egyrészt a Zugliget szépítését, a körülményekhez képesti rendezését, kocsi- és gyalogutak, ösvények létesítése által a közlekedést előmozdítja, útmutatók, térképek kiadásával stb., másrészt pedig a társadalmi élet társas összejövetelek, táncvigalmak, hangversenyek, felolvasások, társas kirándulások stb. rendezése által élénkíti.”

Az egyesületnek köszönhetően a többi között kocsi- és gyalogutak épültek ki a Zugligetben, térképek jelentek meg, valamint táncvigalmakat, hangversenyeket, felolvasásokat és társas kirándulásokat szerveztek, ezzel is erősítve a zugligeti kulturális és természeti örökség megismerését és megóvását. ’Sigray adta ki a helyszínről szóló első többnyelvű turistakalauzt, amely – térképekkel és illusztrációkkal gazdagítva – Zugliget és vidéke címmel jelent meg 1906-ban.Mintha_aranyember_volna1

Kiemelkedő városfejlesztői tevékenységet folytatott kerületünkben, elévülhetetlen érdemeket szerzett a zugligeti úthálózatok és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra kialakulásában. Fáradozásai eredményeként jött létre a Zugligeti út, a Béla király út és a Kútvölgyi út, épültek ki a víz-, a villany- és a gázvezetékek a Zugligetben és a Svábhegyen. A Zugligeti út építését személyesen felügyelte a fővárosi bizottság tagjaként, még az építési anyagok átvételét is ő intézte. A Béla király út megépítéséhez ingyen ajánlott fel földet saját telkéből a főváros számára.

Szintén neki köszönhető a Mátyás király út kiépülése, így közvetve a János-hegyi fakilátó, majd később az Erzsébet-kilátó létrejöttéhez is hozzájárult. A Zugligeti Általános Iskola megépítését és berendezését saját vagyonából támogatta. Bár református volt, segítette a zugligeti Angolkisasszonyok templomának építési munkálatait.

A természeti értékek megóvásában is szerepet vállalt. Aktívan részt vett Boldog Báthory László egykori pálos rendi szerzetes barlangjának feltárásában. 1911-ben, a hivatalos megnyitóünnepségen beszédet mondott, amely később megjelent nyomtatásban. Egy emléktáblát is elhelyeztek a barlang bejáratánál, ahol díszes vacsorát tartottak az újranyitáskor. Az eseményre a Zugligeti Egyesület meghívta a többi között Budapest papságát, a különböző szerzetesrendeket, a Magyar Tudományos Akadémiát, a Történelmi Társulatot és a főváros hatóságát is. ’Sigray beszéde után a barlangot a főváros nevében Déry Ferencz tanácsos vette át.Mintha_aranyember_volna3

*

Kossuth Lajos emigrációja idején ’Sigray folyamatosan igyekezte az ő elképzeléseit képviselni a világban és idehaza is. Az 1870-es évek végén úgy döntött, megjelenteti Magyarországon Kossuth száműzetésben írt leveleit, naplóit, amiben az Athenaeum Kiadó nyomdai és irodai részvénytársaság nyújtott neki segítséget.

Vérey József, az akkori igazgató, Urváry Lajos, a Pesti Napló szerkesztője és ’Sigray Pál mint a kiadó jogtanácsosa 1879-ben kimentek Kossuthhoz Turinba, azaz Torinóba, hogy megbeszéljék a részleteket, és megvásárolják az iratait. Végül 40 ezer forint értékben kötöttek szerződést, az írásokat négy kötetben tervezték kiadni, amelyeket a Pesti Napló részletekben úgyszintén közölt. „Ezek a mutatványok hívták fel a közönség érdeklődését az Iratokra, melyek aztán olyan páratlan kelendőségnek örvendtek s ezekből a levelekből tudta meg a közönség, hogyan él, hogyan dolgozik és hogyan fárad az ő kedvence, az ő Kossuth Lajosa.” (Pesti Napló, 1894. március 21.)

’Sigray Pál kiemelten foglalkozott a legnépszerűbb reformkori politikus kerületi emlékének ápolásával is. Mivel Kossuth nagy tisztelője volt, száműzetése alatt többször is felkereste őt. A főváros első Kossuth Lajost ábrázoló szobra a Zugligetben található, 1913. június 22-én avatták fel. ’Sigray a műalkotás létrehozása céljából megalakuló bizottság társelnöki pozícióját töltötte be Szebeny Antal mellett.

Kossuth Lajos 1837 májusában szállást foglalt magának a zugligeti Istenszeme fogadóban, a szomszédban pedig barátja, Toldy Ferenc irodalomtörténész lakott. A politikus addigra már a hatalom célkeresztjébe került, és pihenését kihasználva május 5-én itt fogták el. Habár a hatályos törvények értelmében sem hűtlenséget, sem hazaárulást nem követett el, mégis 4 év börtönbüntetésre ítélték.

A szobor az egykori fogadó épülete előtt kapott helyet. Az avatón ’Sigray Pál mondta az ünnepi beszédet, amelyet így fejezett be: „Most hulljon le a lepel. Ime itt van Kossuth szobra, amelyet Tóth István szobrászművész ihletett alkotott és Haraszti József másik művész lelkesedéssel ércbe öntött. Itt van a plakett, amely megörökíti azt a jelenetet, amint a királyi ügyész az alacsony, gerendás szobába belép, mellette a két katona a végrehajtó hatalmat képviseli. Itt áll Kossuth amint éjfél után 1 órakor félig felöltözve az ágya végére támaszkodik jobb kezét szívére téve mondván: Nem követtem el semmi bűnt, amivel az elfogatásra okot adtam volna, de különben is magyar nemes vagyok, akit csak törvényes idézés és jogérvényes ítélet után lehet letartóztatni. Ezt a szobrot a Zugligeti Egyesület és a Szabad Polgári Kör emelték. Hirdesse ez a szobor az idők végtelenjéig Kossuth Lajos emlékezetét, amely a hálás magyar nép szívében ércnél és kősziklánál maradandóbban van megörökítve.”

’Sigray nemcsak a lakóhelyét virágoztatta fel, hanem a magyar kultúráért is sokat tett, pozíciójának köszönhetően nagy befolyással bírt annak fejlődésére. 1925-ben, 86 éves korában hunyt el; hosszú és dolgos élete napjainkban is példaként szolgálhat. Ravatalánál Ravasz László református püspök mondott beszédet 1925. október 9-én:

„Három emberöltő, majdnem 90 esztendő választja el bátori ’Sigray Pál bölcsőjét előttünk sötétlő koporsójától. […] Pályája legelején a reggel szürkületében ott áll egy halványarcú ifjú, régi nemesi család sarja, kit gyerekkorában jólét és dédelgető szeretet vesz körül, de korán rá kell eszmélnie, hogy minden elveszett. Az ősi földből nem maradt reá semmi, csak az ősi név. Tökéletesen magára maradt. Hányan pusztulnak bele ebbe a helyzetbe. Bátori ’Sigray Pált ez mentette meg. Ekkor tanulta meg, mi a munka, mint teher és mint erő. Ekkor tanulta meg, mit ér az akarat, a lemondás, egy erkölcsi cél érdekében végzett askézis. Az úri gyerek egyszerre úr lett: maga tartotta el magát, családját, nagy küzdelemmel és nagy akaraterővel küzd a mindennapi kenyérért. Gyerekfővel nagykorú volt, s ettől kezdve mindig Ő segített másokon, többé nem kért senkitől semmit, csak mindig adott.

Férfikorának termékeny ötven esztendeje egybe esik a modern magyar állam kiépülésével. Mintha aranyember volna, úgy sikerül neki minden. Ha kezébe vesz egy ügyet, az nő, ágazik, jelentőssé válik és egy csomó ember figyelmét, majd közreműködését köti le. Ha ő ül a csónakban, kedvezőbb lesz a szél és szelídebbek a habok. Ha terhet vesz magára, másoknak is könnyűvé válik. […] Mikor belép a tanácsterembe, új alkotás indul meg, amerre jár, mindenütt eredmények köszöntik. És mégis mindig mily alázatos és szerény tudott lenni.”Mintha_aranyember_volna6

Tüske Tamás–Földváry Gergely