„Mélyen hiszek a párbeszéd és a vita erejében”
Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár bejelentette, elfogadja Pokorni Zoltán felkérését, és a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje lesz a 2022-es országgyűlési választáson. Hogyan tud a hegyvidékiek szolgálatára lenni? Mi lesz a Szent János Kórházzal, a Városmajorral vagy épp a fogaskerekű vasúttal? Mit gondol a politikai konfliktusokról? Egyebek mellett ezekről is beszélgettünk a fővárosi politikussal, aki – mint fogalmazott – Budapestnek köszönheti az életét.
– Mit szólt a felesége ahhoz, hogy felkérték képviselőjelöltnek? Korábbi nyilatkozata szerint azért is volt szüksége hosszabb mérlegelésre, mert ez a feladat komoly fordulatot hoz a személyes életükbe, és az egész családját érintő döntéseket mindig megbeszéli a feleségével.
– Ötven felé az embernek bőven van annyi tapasztalata, hogy megtanulja, az élet tele van váratlan fordulatokkal. Meglepő és megtisztelő fordulat volt ősszel, amikor Pokorni Zoltán polgármester, választókerületi elnök felkért, hogy induljak el a 2022-es választáson. Az első pillanattól éreztem hozzá kedvet, ám a legfontosabb kérdés mégis az volt, hogyan tudok a budaiak, a hegyvidékiek szolgálatára lenni. Erről sokat beszélgettem sok budai polgárral, közösséggel. Kérdeztem és meghallgattam az itt élőket – ők tudják igazán, mire van szükségük. Pokorni Zoltánnal és – mivel a választókerület a II. kerületet is érinti – Őrsi Gergely ellenzéki polgármesterrel, önkormányzati képviselőkkel is találkoztam, hogy sorra vegyük, mik a legnagyobb kihívások Budán, és tudunk-e ezekre megoldást kínálni. A végső döntést pedig a feleségemmel együtt hoztuk meg – ez egy olyan vállalás, ami az egész család életét befolyásolja. Nem állítom, hogy a feleségem kívánságlistáján az első helyen szerepelt a képviselőjelöltségem, de természetesen ebben is támogat.
– Arra a kérdésére, hogyan tudná szolgálni a hegyvidékieket, milyen válaszra jutott?
– Budán és a XII. kerületen kívül sokan mondják, ide csak születni volt nehéz, és nálunk bezzeg kolbászból van a kerítés. Mi, budaiak, azonban pontosan tudjuk, hogy itt is vannak problémák, és szükség van megoldásokra. A megoldásokhoz sok minden kell, a leggyakrabban azonban a pénz hiányzik. Ezért olyan képviselőre van szükség a Hegyvidéken, akinek nem remeg meg a lába, ha a pénzügyminiszterrel, a miniszterelnökkel vagy egy egész parlamenti frakcióval kell alkudoznia a költségvetés elkészítésekor, és harcolnia azért, hogy „jöjjenek” a forintok Budára is. Fontosnak tartom, hogy ne „ködszurkáló”, „lufihámozó” legyen egy országgyűlési képviselő, hanem olyan személy, aki a konkrét problémákra az itt élőket meghallgatva tud közösen kialakított, konkrét megoldásokat kínálni. Olyan emberre van szükség, akinek van érdekérvényesítő képessége.» «
– Gulyás Gergely országgyűlési képviselőnek is elég komoly érdekérvényesítő képessége van Miniszterelnökséget vezető miniszterként.
– Gulyás Gergely – akivel régóta barátok vagyunk, és a barátságunkat a főnök-beosztott kapcsolat nemhogy gyengítette, hanem csak tovább erősítette az elmúlt években – érdekérvényesítő képessége kiváló, igyekszem e téren felnőni hozzá. Neki azonban, a kormány legfontosabb minisztereként és a Fidesz egyik legismertebb, legnépszerűbb politikusaként, rengeteg országos üggyel kell foglalkoznia, és Záhonytól Hegyeshalomig a választási kampány egyik kulcsfigurája lesz. Ezért a Fidesz egy olyan, a munkája folytán is Budapesthez és a városrészhez kötődő képviselőjelöltet keresett, aki éjjel-nappal jelen tud lenni a választókörzetében. Így esett rám a választás.
– Az elmúlt hónapokban több alkalommal is kinyilvánította, a zöld terület növelésével szeretné rendezni a Városmajort. Ennek érdekében is ki kell harcolnia a kormány támogatását?
– Budapest legrégibb közparkjának fejlesztéséről nem csak jövő időben tudok beszélni: a források már most rendelkezésre állnak, így megkezdhetjük a Városmajor megújításának tervezését a kerületiek bevonásával. A park bővítéséhez érdemes lenne új helyet találni a szabadtéri színpadnak, talán Pesten, és felszabadítani az általa elfoglalt területet. Ehhez a főváros döntésére is szükség van. Az élsportot szolgáló sportpályák egy részét is zöld területté lehetne alakítani. A fő cél, hogy legyen több zöld és vízfelület, újítsuk meg az utcabútorokat, a játszótereket, legyenek kültéri fitneszpályák, és legyen egy nagyobb kutyafuttató, ahol póráz nélkül szaladgálhatnak a négylábúak, és nem zavarják azokat, akiknek nincs kutyájuk.
– Nem kell túlságosan eltávolodni a parktól ahhoz, hogy egy újabb megoldandó problémát találjunk: a Szent János Kórházat. Mikor kezdődik el végre a centrumkórházi fejlesztés?
– Teljesen egyértelmű, hogy nemcsak Dél-Budán, hanem Buda központi térségében is szükség van egy modern, huszonegyedik századi, döntően a II. és a XII. kerületet kiszolgáló centrumkórházra. Ez a Szent János Kórház és a vele korábban összevont Kútvölgyi Klinikai Tömb átépítésével valósul meg. Sajnos igazuk van azoknak, akik a fejlesztés sebességét kritizálják, ezért egészen más fordulatszámra kell kapcsolnunk. Az egyik vállalásom, hogy beleállok az ügybe, és a budaiak érdekében felgyorsítjuk a munkát. A kerület szégyene a Csernobilnek is nevezett Kútvölgyi úti toronyépület: ezt a sebet haladéktalanul be kell gyógyítani, a homlokzat cseréjét villámgyorsan el kell indítani. A jövő év első felében pedig be kell fejezni az új centrumkórház terveit, és aztán neki is kell látni az építkezésnek.
– Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárként közlekedésfejlesztési kérdésekkel is foglalkozik. Milyen közlekedési beruházások segítenék a hegyvidékiek életét?
– Érdemes lenne belevágni a fogaskerekű vasút vonalának a Normafáig és a Széll Kálmán térig történő meghosszabbításába. Ha a fogas eljut a Széll Kálmán térre, vonzó közlekedési eszközzé válhat a nyomvonalához közel lakók számára, hiszen gyorsan el lehet majd érni vele a metrót és a villamosokat. A normafai meghosszabbítás pedig – amennyiben a környéken élők is támogatják – jó eszköz lehet arra, hogy hétvégén esetleg korlátozzuk a kerületen kívülről érkező autós kirándulóforgalmat. A Budakeszi út legkritikusabb szakaszain hamarosan buszsávokat építünk. Így gyorsabb lesz a közlekedés autóval és busszal is. Azt pedig forgalomszervezéssel, fekvőrendőrökkel, más intézkedésekkel kell biztosítanunk, hogy a menekülő útvonalat kereső autósok hétköznapokon ne tegyék tönkre a kertvárosi utcákban lakók életét.
– Más fontos hegyvidéki beruházás előkészítésében is szeretne részt venni?
– Furcsán hangozhat az én számból, akinek számos nagy budapesti városépítő beruházást kellett megvalósítania, hogy nem csak a nagy ügyekre szeretnék koncentrálni. A sok kicsi, hétköznapi feladat megoldása segíti igazán a budaiak életét. Folytatni kell például a Pokorni Zoltán polgármester által elindított játszótér- és orvosirendelő-felújítási programokat – a Szilágyi Erzsébet fasori rendelőt az Egészséges Budapest Program keretében tesszük rendbe. Nehéz ügy, de polgármester úrral sokat tanakodunk azon, mit tehetünk az itt lakók könnyebb parkolása érdekében. Az óvodákat és bölcsődéket rendbe tettük, a kerületi iskolák felújításában van még feladat – lásd a Kós Károly iskola, vagy a Városmajori Gimnázium hiányzó tornatermét. Buda zölden jó! A zöld területek megújítása, megvédése is a legfontosabb teendők közé tartozik.
– Most jelentette be: Pest után Budán is lesz az egyedül maradó szülőket, az egyszülős családokat segítő szolgáltatóközpont.
– A segítségre szorulók, a kiszolgáltatottak, a magányosak, az idősek támogatásáról sosem szabad megfeledkeznünk! Ennek jegyében határoztuk el Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetőjével, valamint Novák Katalin családügyi miniszterrel közösen, hogy a Magyar jakobinusok terén, a Déli pályaudvar mellett létrehozzuk az első budai Egyszülős Központot. Minden gyerek egyformán fontos, akár egy, akár két szülővel él együtt. Azoknak, akik egyszerre dolgoznak és nevelnek egyedül egy vagy több gyermeket, segíteni kell. A Pesten már évek óta működő egyszülős szolgáltatóközpont tanácsadással, programokkal, gyermekmegőrzéssel, nyári táboroztatással vagy akár társkereséssel segíti az egyedülálló szülőket. Ilyen hely még nem volt Budán, itt az ideje, hogy megcsináljuk.
– Többször említette, hogy a problémák megoldása érdekében ki kell kérni a hegyvidékiek véleményét. Mit tud tenni azokban az ügyekben, amikben nehéz konszenzusra jutni?
– Egy képviselőjelölttől nemcsak az várható el, hogy ismerje és becsülje a választókörzetét, hanem az is, hogy figyeljen oda az emberek véleményére – mindenkit hallgasson meg. Azokat is, akikkel nem mindenben ért egyet. A következő hetekben személyesen, online, kérdőívek kiküldésével szeretnénk megkérdezni az itt élőket az őket leginkább foglalkoztató problémákról. A válaszok, a tanácsok közös megbeszélése során pedig szeretném megtalálni a rendszeres kapcsolattartás megfelelő formáit. Mélyen hiszek a párbeszéd és a vita erejében. A politikában a vita egyáltalán nem rossz dolog; ha jó szándékkal, megoldást keresve, egymást tisztelve vitatkozunk, az segít megtalálni a legjobb megoldást egy adott kérdésben. Szükségünk van egymásra, senkinek sincs ott a zsebében a „bölcsek köve”.
– Kampányidőszakban is lehet konstruktívan vitázni?
– A politikában sok a konfliktus. Én nem keresem, de nem is ijedek meg tőle. Ha kell, harcolok a budaiakért. Sohasem támadok senkit, nem veszek részt a gyűlöletkeltésben, a sárdobálásban. Ha viszont megtámadnak, megvédem az általam képviselteket. De a védekezésnél is igyekszem mértéket tartani! Mert a nap holnap is felkel. Fontos, hogy ha túl vagyunk a konfliktuson, bárkivel újra együtt tudjak működni a budai polgárok érdekében. A legjobb budai megoldások megtalálása nem pártpolitikai és ideológiai kérdés. Mindig kész vagyok arra, hogy a világról mást gondolókkal is leüljek tárgyalni. Konstruktív módon csak így lehet megoldásra jutni.
– Mint mondta, egy képviselőjelölttől elvárható, hogy ismerje és becsülje a választókörzetét. Ön hogyan kötődik a fővároshoz, Budához és a Hegyvidékhez?
– A Szent János Kórházban születtem, a Keleti Károly utcában tettem meg az első lépéseimet. Pesti kitérő után régóta újra Budán élek. Ide udvaroltam, a feleségem a Kissvábhegyen lakott, amikor megismerkedtünk. A családom, a barátaim nagy része is itt él. Ide köt az egyik legkedvesebb városépítő munkám is. Ez a MOME, a volt iparművészeti új campusának felépítése a Zugligetben. Amikor építettük, létrehoztunk egy új, tizenötezer négyzetméteres közparkot is a kerületieknek. A nyitott parkból tízezer négyzetméter a teljes zöld, a többi utak, pihenők, utcabútorok. Elültettünk tizenhatezer növényt, fát, bokrot, cserjét. Az épületekben sok helyütt elkerültük a légkondicionálás beépítését, és a födémbe-falakba épített mennyezeti hűtés-fűtést alkalmaztunk, ami környezetkímélőbb. Belefeledkeztem, bocsánat, nagyon szerettem ezt a munkát…
– És a budapesti kapocs?
– Amikor épült a Lánchíd – ami nélkül nincs Budapest –, érkezett az építkezésre egy skót mérnökcsapat. Az egyik építőmérnök magával hozta két unokahúgát, hogy világot lássanak. Ők baptistaként a pesti reformátusok gyülekezetéhez csatlakoztak. Egy fiatal és tehetséges református lelkésznek, a később püspökké választott Török Pálnak megtetszett az egyik skót kisasszony. Udvarolni kezdett és megkérte a hölgy kezét – ők lettek anyai nagyapám dédszülei. Ha nincs a Budapest-gondolat, nem épül a Lánchíd. Ha nem épül a híd, a skótok nem jönnek ide, Török Pál nem tud udvarolni, és nem áll elő ez a genetikai kombináció sem, aki én vagyok. Én az életemet köszönhetem Budapestnek – sohasem leszek képes annyit dolgozni a városért, hogy ezt megháláljam. Ezért nekem az egyetlen ügyem a politikában: szolgálni a várost, szolgálni a budaiakat. Persze csak akkor, ha megtisztelnek a bizalmukkal.
k.
A 2022-es országgyűlési választáson a XII. kerületben induló, hivatalosan bejelentett képviselőjelölteket későbbi lapszámainkban mutatjuk be.