A mi szeretve gyűlölt akácunk

Az egyszerűen csak akácként ismert növény egy egymással is kereszteződő, szűk rokonságot jelöl, több nehezen elkülöníthető fajjal. Őshazája Észak-Amerika, ahonnan csak négyszáz éve érkezett Európába. Tudományos nevét a meghonosítójáról, egy francia kertészről kapta, így lett Robinia pseudoacacia. Az elnevezés a főleg Afrikában közönséges, tüskés ágú akáciával mutatkozó hasonlóságra utal.
A félreérthető név miatt az akácunkból készülő mézre is értetlenül néznek mások. Mi önfeledten lelkesedünk a híg, halványszínű csemegéért, és egyszerűen nem fér a fejünkbe, hogy a világ többi része hogyan tud közömbös maradni iránta. A nyugat-európai élelmiszerboltokban a nemzetiszínű szalagos, prémium akácméz valahol a polcok mélyén árválkodik. Részben azért, mert nem ismerik, részben pedig mert sok országban a növény neve nem különül el az afrikai szavannák jellegzetes sziluettjét adó fától. Így aztán a hungarikum akácméz világkarriere még várat magára – de legalább addig is megmarad nekünk!Visszatérve az akác behozatalára, az erősen sarjadó, ellenálló pillangós fát elsődlegesen a homokos területek megkötésére alkalmazták. Így került kétszáz éve az Alföldre is. Ahol már semmi más nem élt meg, és csak hordta a szél a homokos talajt, ott az akác vidáman gyökeret vert és terjedt.
A melegkedvelő, későn kihajtó növény összetett levelei között fürtökben nyílnak a fehér virágok. Meleg napokon illatuk émelyítő töménységben messzire száll. A göcsörtös törzsek fája kemény, kiváló szerszámfa. Ezenkívül a növény elvitathatatlan előnye az alkalmazkodóképessége. Nem igényes talajára, hiszen a gyökerén élő baktériumokkal saját maga állítja elő a tápanyagokat. Nem kényes a talaj vízellátottságára sem, mert amire szüksége van, azt a szárazságban is meg tudja szerezni. Nem zavarják az egyre forróbb nyarak, így a klímaváltozás erősödésével jelentős térnyerést prognosztizálnak neki.
Bár leveleit több rovar lárvája fogyasztja, még sincs jelentős – akár életét kockáztató – kártevője. A legelő vad- és háziállatok tüskéi miatt messze elkerülik. Mindehhez társul élet- és szaporodóképessége: még a kivágott akác gyökereiből is tucatnyi új fa sarjad. Ezek után nem csoda, hogy ahol megtelepszik, ott gyorsan terjedve nagy területrészeket hódít meg, és bizony kiszorít minden más fajt. Ekkor jönnek a természetvédők, valamint a fejfájás, hogy az igénytelen behurcolt akácot hogyan is lehetne távol tartani a védett területektől.
Ebből a kettősségből pillanatnyilag az akác (és a gazdasági szemlélet) áll nyerésre, mert gyors növekedése miatt ma is telepítik – az erdősítések mintegy felét ezzel a fával valósítják meg. Ennek köszönhető, hogy erdeink negyedében jelen van, és mi büszkélkedhetünk Európa akácállományának felével. Az évszázados jelenlét és a töretlenül növekvő termőterület, persze, a nemesítők fantáziáját is megmozgatta, így Magyarország lett a világ akácnemesítésének fellegvára. Lássuk be, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen fákkal szegélyezett az az akácos út, amikor végigmegyek rajta…A lakásból nézve könnyedén elhessegethetnénk magunktól a növény képét – gondolkodjanak csak rajta az Alföldön! –, de sajnos a hegyvidéki erdők sem akácmentesek. Néha útsorfaként is megjelenik, így könnyen kivadul, és elegyfaként több helyen jelentős állományt lehet megfigyelni – legkönnyebben a nyár eleji virágzási időben.
Néha a kertjeinkben is megjelenik az akác. Igaz, itt egy más célú nemesítés ereményeként, rózsaszín virágú díszfaként. Pazar virága valóban feledteti kétarcúságát, és gyerekkorunk emlékeit eleveníti fel, amikor a fák körül döngicsélő beporzókkal versengve kerestük a langyos nektárt az illatos akácvirágok mélyén. A „nyers méz” mindig megérte a fáradozást!

(Barta)