Kora tavaszi büszkeségünk, a leánykökörcsin

A melengető márciusi napsütés az elsők között csalogatja elő a leánykökörcsin bimbóit. Közelről megnézve ezeket, valamint a szárát és a levelét, azt láthatjuk, hogy vastag és sűrű szőrbunda borítja, ami a hajnali hideg ellen védi a növényt. Az idén szükség is volt a meleg ruhára, mert a talajmenti fagyok szinte mindennaposak voltak ebben az időszakban.
A kiadós délelőtti napsütés viszont gyorsan átmelegíti a talajt, és lehetőséget ad a fejlődésre. Így a kökörcsin néhány egyedet számláló bokrai nemcsak növekedésnek indultak, hanem – szokatlanul korán – virágokat is bontottak a Hegyvidék ritkábban látogatott rétjein.
A furcsa csengésű kökörcsin (néhol kükürcsíny) szavunkat a török „kék”, „lila” szavakból eredeztetik. A korábban a szellőrózsákhoz sorolt virág latin neve máig ezt a rokonságot hirdeti: a Pulsatilla nemzetségnév ugyanis „szél által ringatottat” jelent, a természeti képet még kedvesebbé téve egy kicsinyítőképzős toldalékkal. A kökörcsin erősebb szárai nem nagyon engedik ringatózni a növényt, de ez a tény csak annyiban késztette cselekvésre a botanikusokat, hogy a szellőrózsák csoportján belül külön nemzetségbe sorolták be.Sok európai nép húsvéti virágnak, vagy pászkavirágnak ismeri, amihez – a virágzás időszakának nyilvánvalóságán túl – több népi megfigyelés társul. A már februárban megjelenő és a sötét tél kíméletlenségével dacoló levelek megpillantása a reményt hordozza. Egyrészt, hogy a tél véget ér, másrészt az éppen kezdődő nagyböjti időszak várakozásteli heteiben rejtező reményt is.
A kereszténység számára a nagyböjt színe a lila, amit a kökörcsin szirmai is hirdetnek. A növény gyakran még áprilisban is virágzik, így átívelve a nagyböjtöt. A húsvéti reményt a lila szirmok oltalmából feltáruló aranykorona, azaz a sárga porzók pompás gyűrűje teljesíti be.
A sok szimbólum mellett van kézzel fogható haszna is a növénynek, régen a porzókat a húsvéti tojások festésére használták. A virágok hervadása után a feltámadást sugallja a magokból kialakuló sugaras korona. A beérett termés széthullásával a hosszú, szőrös sallangok messzire repítik a magokat, és az „ültetésben” is segítenek, nedvesség hatására a szálak rugóként kinyúlnak, és a talajba nyomják a felszínre hullott magszemeket. Ritkán tapasztalható ilyen odaadó szülői gondoskodás a növényvilágban.
A meszes talajú sziklagyepeket kedvelő kökörcsin az ország középhegységeiben él, de nem nevezhető gyakorinak, ezért indokolt a természetvédelmi besorolása. Egyetlen tő eszmei értéke 10 000 forint, ami persze nem tölti be az elpusztításával keletkező felbecsülhetetlen űrt, de legalább érezteti a ritkaság és pótolhatatlanság értékét. Mindemellett a növény maga is gondoskodik a védelméről: hatóanyagai bőrirritációt, izomgörcsöket, szívpanaszokat okoznak, sőt, elfogyasztása akár halálos is lehet. Ezért a legelő állatok nagy ívben elkerülik a kökörcsint, és a népi gyógyászatban járatlanoknak is csak ez a magatartás javasolható.Ha kertünkben szeretnénk csodálni a növényt, akkor ahelyett, hogy ásóval a vállunkon indulnánk kirándulni, inkább a kertészetekben keressünk eladó példányokat. Nemesített változatokat is találunk, amelyek inkább csak érzékenyebbek a vad fajnál, de szépségben nem múlják felül azt.
A kökörcsin a kertben is igénytelen, szinte gondozást sem igényel. Kártevők, kórokozók nem veszélyeztetik, viszont kora tavaszi virágai sok beporzó rovart vonzanak, és ezek megfigyelése kifejezetten szórakoztató elfoglaltság, legfőképpen a bezártság heteiben. Különösen amikor gyerekekkel együtt „természetbúvárkodunk”, ne feledjük: bármilyen vonzó is a virág, minden része erősen mérgező! Mindent a szemnek, semmit a kéznek – a szemnek viszont tényleg mindent!

(B.)