A „Cziffra-állandó” nyomában

Hangfelvételek és a sajtórecepció elemzésével keresték a „Cziffra-állandót”, kortársak szemszögéből vették szemügyre a művész életútját „A zongorista és az újságíró – Cziffra György emlékezete” című műhelytalálkozó résztvevői a MOM Kulturális Központban. Filmbejátszások, hangzó és nyomtatott dokumentumok, valamint élő zene is szerepelt a programban, Balázs János, a Cziffra György Fesztivál és az idei Ciffra-emlékév művészeti vezetője, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész Cziffra-átiratokat játszott.
Hogyan alakult Cziffra megítélése a magyar sajtóban 1932 és 1956 között? Németh Kira Gabriella zenetörténész a csodagyermekség, a bárzongorista időszak és a felfelé ívelő pálya szakaszait tekintette át. A fordulópontot 1937 jelentette: Cziffra áprilisban játszotta Liszt II. Magyar Rapszódiáját – „zenei neveletlenségeket, elkapkodott ütemvégeket, túl korai modorosságokat” róttak fel neki.
Ettől kezdve másfél évtizeden át az eszpresszók homályában zongorázott. Pályáját a világháború, majd a disszidálási kísérlet és az azt követő munkatábor szakította meg. „Költő és varázsló, univerzális és egzotikus” – ezek a jelzők társultak a nevéhez, amikor visszakerült a klasszikus zenei életbe. Ám a kritikusok továbbra sem tárgyalták objektív módon és részletesen játéka sajátos vonásait.
Kiss Eszter Veronika zenetörténész két részre osztja Cziffra György emlékezetét a rendszerváltás utáni magyar sajtóban, 2016 – a Cziffra Fesztivál debütálása – a választóvonal. A disszidálása után tiltott kategória volt, majd a 70-es évektől már lehetett hallani róla itthon, önéletrajzi kötete, az Ágyúk és virágok 1983-ban jelent meg magyarul. Fia halála (1981) után Cziffra fokozatosan kivonult a koncertéletből, a rendszerváltás után már nem volt aktív művész, 1994-ben halt meg, 72 éves korában.
Sajtótörténeti esemény Kocsis Zoltán A teremtőerő kisugárzása című személyes kritikai írása 1997 novemberéből, amely hosszú idő után az első komoly szakmai referencia volt Cziffra művészetének értékéről. Nyilvánvaló, hogy a fesztivál és az ehhez kötődő sajtómegjelenések törték át a hallgatás falát, így került mostanra Cziffra az őt megillető helyre.
Egyedi stílusa Chopin és Liszt műveinek előadásában csillogott a legfényesebben, ám repertoárja ennél szélesebb volt. A barokk, ezen belül a francia barokk marginális szerepet töltött be koncertműsoraiban. Juhász Zsuzsa zenetörténész egy Couperin-mű felvételein mutatta be, hogyan alakult az interpretációja bő harminc év alatt. Chopin-értelmezésének dimenzióit az f-moll ballada alapján Fazekas Barbara zongoraművész elemezte.
Németh Zsombor zenetörténész az 1970-ben bemutatott, magyar–szovjet koprodukcióban elkészült Szerelmi álmok című Liszt-film kulisszatitkaiba avatta be a hallgatóságot. Farkas Ferenc zeneszerző által Cziffra felvételei is bekerültek a filmbe, egy jelenetben a Rákóczi-indulót „zongorázza” Sinkovics Imre. Ez a film fordulópont volt az emigráns Cziffra és a magyarországi zenei élet kapcsolatában, felvételeit ugyanis ingyen ajánlotta fel, és a gesztus nem maradhatott viszonzás nélkül: 1973 júniusában két koncertet adott az Erkel Színházban.
Szabó Balázs zenetörténész Bartók 2. zongoraversenyének 1956-os előadásáról és a darab magyarországi recepciótörténetéről mesélt. Cziffra egy kínai pianistától – aki lemondott róla! – örökölte a hangversenyt és ezt a döbbenetes darabot. „A zene a maga tébolyult bonyolultságában mégis maga a kristályos rend, kiváltotta belőlem azt, hogy túltegyek magamon, és a közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írja Cziffra a memoárjában.
Zipernovszky Kornél jazzkritikus zene- és politikatörténeti előadásában Cziffra és Rozsnyai Zoltán, a Filharmónia Hungarica karmesterének pályáját, a két ’56-os emigráns muzsikus, barát sorsát mutatta be.
Gombos László zenetörténész „Fischer Annie, Cziffra ellenpólusa” címmel a párhuzamos karriereket vette górcső alá. A két csodagyerek egy időben, egy helyen élt, de világok választották el őket egymástól. Cziffra egy angyalföldi szükséglakásból induló gyökértelen kívülálló, Fischer jómódú polgári családba született. Cziffra 1934 januárjában tűnt fel a zeneakadémiai növendékhangversenyen, afféle kis vadócként, Fischer akkor már híres volt… Nem találni adatot arról, hogy negyed évszázad alatt találkoztak volna (valószínűleg igen), valamint arról sem, hogy együtt említik őket.
Cziffra pályájában 1953-ban következett be az a döntő fordulat, ami után a világ ma a legelső pianisták között tartja számon. Fischer akkor már az ország reprezentatív muzsikusának számított – és Cziffra ehhez a pozícióhoz nőtt fel alig néhány év alatt!

SzD

A programot a cziffrafesztival.hu oldalon, a Közvetítések menüpont alatt lehet megtekinteni.