A legdinamikusabb, a leggyorsabb és a leglátványosabb

• - Olimpiai bajnok vívónk, Szilágyi Áron mondta egyszer, hogy a vívásban még élnek a régi szép elvek: a fair play és a lovagiasság. Egyetértesz ezzel?
• Azt gondolom, a vívás fő ismérvei ezek, és szerencsére ma is jelen vannak a sportágban. Szabályok is kötik a versenyzőket, például egymást és a bírót is üdvözölni kell az asszó előtt és után. Természetesen vannak vitás tusok, főleg nálunk, kardvívásban, ami nagyon gyors. Sokszor nem egyértelmű, ki volt a támadó, de ilyen esetekben sem szoktuk átlépni a sportszerűség határait. Elfogadjuk a mérkőzésvezető döntését, akkor is, ha nem értünk vele egyet. A legfeszültebb asszó végén ugyanúgy kezet fogunk egymással – pontosabban kezet fogtunk, mert az utóbbi másfél évben a járvány miatt kerüljük a testi érintkezést. Most csak a pengét érintjük össze. A lényeg, hogy nincs harag, veszekedés, és nemcsak a klubtársakkal vagyok jóban, hanem a riválisokkal is.
• - Esetleg mindez közrejátszott abban, hogy vívó lettél?
• Akkor ez nem igazán játszott szerepet a választásomban. Az, hogy elkezdtem vívni, részben a szerencsének köszönhető. Másodikos koromban mentem el először edzésre a TFSE-be, mert az egyik barátom oda járt. A labdarúgást abbahagytam, és a barátom szülei mondták az én szüleimnek, hogy próbáljam ki a vívást, mert a fiuk nagyon szereti. Egyébként azóta kettőnk közül már csak én vívok, ő atlétikára váltott.
• - Mi fogott meg ebben a sportágban?
• Azonnal megtetszett a dinamikája és a sokszínűsége. Szimpatikusak voltak a többiek is, akik a klubban vívtak. Gyorsan megszerettem a szemtől szembeni küzdelmet, de talán a ruha, a sisak és maga a fegyver volt az, ami rögtön megfogott. Már az első edzésen rendes kardot vehettem a kezembe, ami mindent eldöntött.
• - Emlékszel az első edzésre? Mire gondoltál akkor?
• Nem pontosan, de arra tisztán emlékszem, hogy izgultam előtte. Azt megelőzően talán még a tévében sem láttam vívóversenyt. Persze azóta bepótoltam a lemaradást, és a szabad időmben is nagyon sokat nézek videókat versenyekről, neves vívók edzéseiről. Igyekszem ellesni az akciókat, a technikákat.
• - Miért a kardot választottad?
• Nagyon egyszerű oka van: a TFSE-ben csak kard volt. Szerintem akkor is ezt a fegyvernemet választom, ha tőrre és párbajtőrre is lett volna lehetőségem. Ez a legdinamikusabb, a leggyorsabb és szerintem a leglátványosabb.
• - Hogyan alakult mostanáig a sportkarriered?
• Még nagyon rövid ideje vívok, ezt nem lehet teljes mértékben karriernek nevezni, de úgy érzem, jól és fokozatosan fejlődök. Sokat kell még dolgoznom, hogy jobb legyek, de már vannak szép eredményeim. Országos bajnokságot és diákolimpiát is nyertem, ezek mellett a hagyományos wrocławi utánpótlás-viadalon ezüstérmet szereztem, és két éve a szófiai U14-es versenyen bekerültem a legjobb nyolc közé, 12 évesen. Most serdülő korosztályú vagyok, de az idén ősszel a kadettek között tudtam eredményes lenni. A gödöllői kadett Európa-kupán a száznyolcvan fős mezőnyben a nyolcaddöntőig jutottam, amire talán még az aranyérmeimnél is büszkébb vagyok, mert senki nem várt tőlem ilyen jó szereplést. Én is csak titokban.
• Melyik sikered a legkedvesebb eddig a számodra?
• A Gyermek Férfi Kard Országos Bajnokságon elért bajnoki cím különleges élmény volt, mert a koronavírus-járvány első hulláma után az volt az első verseny vívásban. A győzelmet tulajdonképpen elvárták tőlem, és szerencsére sikerrel jártam. A tavaly szeptember azért is emlékezetes, mert egy héttel később az egy évvel idősebbek között, az újoncbajnokságban bronzérmes lettem, úgy, hogy csupán egyetlen tussal kaptam ki az elődöntőben.
• - A vívás intellektuális sportág is, sok minden a fejben dől el. Mi az arány a fizikai és a szellemi felkészültség között?
• Fontos mindkettő, az egyik nem működik a másik nélkül. Azt, hogy mi az arány, nem lehet megmondani. Annyi biztos, hogy az igazán kiugró eredmények csak akkor jönnek, ha nyugodt tudok maradni, ha képes vagyok koncentráltan vívni, ami azért nem mindig egyszerű. Fejben nagyon erősnek kell lenni, mert anélkül szinte biztosan nem lehet messzire jutni.
• - Nem véletlen, hogy a vívók általában a tanulásban is jól teljesítenek. Veled is ez a helyzet?
• Szerencsés vagyok, mert a tanáraimnak és az iskolaigazgatónak is egyértelmű elvárása, hogy a sportban és a tanulásban egyaránt jól teljesítsek. Ez a feltétele annak, hogy maximálisan támogatni tudják a vívást, hogy ne legyen probléma, ha versenyre vagy edzőtáborba kell mennem. Ezzel nincs is gond, jó jegyeim vannak, igyekszem szinte azonnal megtanulni a tananyagot, a lehető leggyorsabban elkészíteni a házi feladatokat. Ami pedig a koncentrálóképességet illeti, azt a dolgozatoknál tudom a legjobban hasznosítani.
• Hogyan tovább, mi a következő cél?
• Az, hogy a kadett korosztályban ott legyek a magyar ranglista első három-négy helyezettje között, mert akkor indulhatok az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon. A serdülőknél pedig szeretném megnyerni az országos bajnokságot.
• - És távolabbra tekintve? A beszélgetésünk elején idézett Szilágyi Áron mondta ezt is: „Gyerekkori nagy álmom, a legnagyobb álmom természetesen az olimpiai aranyérem. De gondolom, minden sportoló erről álmodik.” Te is?
• Persze, szerintem is az olimpiai és a világbajnoki cím a végső cél a legtöbb sportoló számára, és ez nálam sincs másképp. Viszont annyira messzire egyelőre nem akarok tekinteni, vannak közelebbi céljaim, azokat szeretném elérni. A felnőttvilágbajnoki aranyérem, az olimpiai bajnokság még várhat – de bízom abban, hogy nem sokáig!

MM.