Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyalánkság ajándékba

A birsalmát kezdetben az édenkert almájaként tisztelte a világ. A rómaiak Vénusz almájának nevezték, mert a szerelmet és a termékenységet szimbolizálta. Egy biztos: a birsalmából készült sajt már Apicius ókori receptgyűjteményében is szerepelt.

Ennél is meglepőbb, hogy a világon az első lekvárként ismert készítmény is birsből született, a portugálok a marmalada nevet adták neki (máig így hívják a birsalmasajtot). Ebből a szóból terjedt el az angolszász világban a marmalade, azaz lekvár kifejezés. Kezdetben csak a birsből készült lekvárokat nevezték így, de mára más lekvárokra is kiterjed a jelentése.

A hagyományos birsalmasajt tömény nyalánkság. A keleti csemegéknek is az egyik kedvelt alapanyaga. Remekül illik hozzá a mandula, a mogyoró, a tökmag, a pisztácia és egyéb dióféle, de készülhet akár többféle olajos maggal is. Fűszerezhetjük fahéjjal, őrölt szegfűszeggel, a merészebbek szerecsendióval, vagy akár gyömbérrel, netán leheletnyi chilivel is próbálkozhatnak.

A birsalmasajtból vágott kockákat kókuszreszelékbe, grillázsőrleménybe is forgathatjuk, de belekeverhető gyümölcskenyerekbe, reggeli müzlibe. Finomra vágva aprósütemények tetejét is díszítheti. Kissé méretesebb birsalmasajtszeletekkel tölthetünk omlós vagy leveles tésztából készült táskákat is, buktát, sőt a bejgli töltelékét is gazdagíthatják.

A birsalmasajt és kis testvére, a birsalmakocsonya hűtés nélkül is több hónapig eláll, valószínűleg ezért az egyik legrégibb számontartott édesség Magyarországon. Mostanra kissé feledésbe merült, ám itt az idő, hogy felélesszük, különösen így karácsony táján, mert szépen becsomagolva nagyszerű ajándéknak is!Nyalanksag_ajandeka

 

Birsalmasajt

A birsalmát alaposan megmossuk, a hibás részeket kivágjuk belőle, és héjastól feldaraboljuk. Annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük, majd áttörjük (szűrön vagy passzírozón), és a gyümölcspéppel azonos mennyiségű cukrot adunk hozzá. Kevergetve addig főzzük, amíg egészen sűrű lesz.

Még melegen kiolajozott őzgerincformába, kis tepsibe, dobozba vagy csinos, apróbb formákba öntjük, elsimítjuk, és hagyjuk kihűlni. Ha megdermedt, és egy kissé meg is szikkadt, kiborítjuk a formából, és egészben vagy kis kockákra vágva – esetleg cukorba forgatva – száraz, hűvös helyre tesszük. Néhány hónapig gond nélkül eltarthatjuk.

 

Birskocsonya

A főzését úgy kezdjük, mint a birsalmasajtét, de a megfőtt gyümölcs leszűrt levéből készül, nincs benne gyümölcshús (azt a sajthoz használhatjuk fel). 1 liter léhez 1 citrom levét, 1 csomag vaníliás cukrot és 1 kilogramm kristálycukrot adunk. Legjobb, ha zselésítő fajtát veszünk, ennek híján kristálycukorral is készíthetjük, csak tovább kell főzni. Apró üvegekben, formákban eltéve különleges csemege, de tortadísznek is kitűnő.

Pákozdi Judit