A tébolydától az onkológiai intézetig

Az elmebetegségek kezelése, az elmebajosokról való gondolkodás az elmúlt évezredekben más-más formát öltött a különböző emberi kultúrákban és civilizációkban. Volt, amikor szentekként tisztelték őket, és szakrális jellegű tudás birtokosaiként tekintettek rájuk, máskor bűnösökként a társadalom peremére szorultak.
Európában a középkor és a korai újkor évszázadaiban jellemzően különböző kínzó módszerekkel próbálták meg kezelni a betegeket. A 18. században azonban, a felvilágosodásnak köszönhetően, megváltozott a róluk való közgondolkodás. Kezdetben elkülönítették és elzárták őket, éppúgy, mint a bűnözőket, de a polgári gondolkodás egyre fontosabbnak tartotta olyan intézmények létrehozását, amik gyógyítani, segíteni tudták az elmebetegeket, nem pedig kitaszítani a társadalomból.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában II. József idején kezdtek el foglalkozni velük állami szinten. Az első bécsi elmegyógyintézet, a Narrenturm, vagyis a „Bolondok tornya” 1784-ben jött létre, egy ötemeletes, kör alakú épület volt. (Ma is áll még, jelenleg múzeumként funkcionál.)
Ebben az intézményben praktizált Viszánik Mihály, aki az elmekórtan akadémiai professzora volt a Bécsi Egyetemen. Nagyrészt neki köszönhető, hogy az elmebetegekről való gondolkodás új szelleme a császárvárosban is megjelent, máig őt tekintik az osztrák elmebetegügy egyik legfontosabb úttörőjének. Az ő tanítványa volt a magyar tudományos elmekórtan létrehozója, Schwartzer Ferenc.

A hazai kezdetek

Hazánkban többször is felmerült egy országos elmegyógyintézet felállításának igénye a 19. században, ám ez különböző okok miatt több évtizeden keresztül nem valósult meg. Az első hazai tébolyda Pólya József magánvállalkozónak köszönhetően jött létre 1842-ben a Városliget közelében, ám csupán három évig működött, ugyanis a magas ápolási díjak miatt nem volt igazán népszerű.
Ezt követően – 1850-ben – Schwartzer Ferenc is engedélyt kapott egy magán-elmegyógyintézet megalapítására, amely Vácott kezdte meg működését. Intézménye 1852-ben Budára költözött, a Kék Golyó utcába, itt vált a magyar elmekórtan és pszichiátria bölcsőjévé. A korszak legnevesebb elmegyógyászai dolgoztak Schwartzer mellett: Bolyó Károly, Niedermann Gyula, Laufenauer Károly, Lechner Károly, valamint a fia, Schwartzer Ottó is. Mindannyian a magyar elmegyógyászat hőskorának nagynevű orvosai, ők tették le a hazai pszichiátria alapjait. Schwartzer Ferenc nevéhez fűződik az első tankönyv is ebben a témában, A lelkibetegségek általános kór- és gyógytana, ami 1858-ban jelent meg.
Magyarországon ők alkalmazták először gyógymódként a sport- és munkaterápiát, szemben a korábbi, kényszerítésen alapuló „gyógyászati” megoldásokkal. Bolyó Károly a Vasárnapi Ujságban azért megemlítette, hogy van egy eszköz, amelyet itt is használtak: „Még a legingerültebbeknél is kerülve van minden, a mi fájdalmat vagy félelmet gerjesztene; azért minden ezelőtt általánosan alkalmazott kínzó eszköz száműzve van, egyedül a kényszerköntös (Zwangjacke) használtatik, mellynek alkalmazása meglepő csillapultságot idéz a betegek nagyobb részénél elő.” (Vasárnapi Ujság, 1859. március 27.)Az érintettek családtagjait a szakemberek arra biztatták, hogy ne rekesszék ki elmebetegnek titulált rokonaikat, hanem látogassák őket, amilyen gyakran csak lehet, ezzel is segítve a gyógyulásukat és a társadalomba való visszailleszkedésüket. Schwartzer maga is példát mutatott ebben, az esti vacsorát rendszerint közösen költötte el betegeivel, az orvosi kar tagjaival együtt.
A sajtó több ízben írt erről az egész országban egyedülálló intézményről. A Vasárnapi Ujság 1860. április 8-i számában a következőket olvashatjuk: „E mindkét nembeli gyógyítható őrültek-gyógyintézete, melyet dr. Schwartzer hazánkfia alapított és tart fenn s mely Budának igen egészséges és szép táján a Krisztina-városi Kékgolyó-utczában áll, mintegy 50 beteg befogadására van elrendezve. Az intézet egy nyugatról keletnek nyúló, két mellék szárnnyal ellátott fő és egy különálló mellék-épületből áll. A betegek nemökre nézve ugy vannak elhelyezve, hogy a főépület jobb oldal-szárnyát, és középrészének jobb felét a férfiak, a mellék-épületet pedig a nők lakják. A nyugtalan, dühöngő betegek a csöndesektől elválasztvák és szobáik a főépület bal mellékszárnyában vannak.”
Az intézményben a magas árak miatt jórészt a tehetősebbek találtak menedékre, de közülük sem kerülhetett be mindenki. Az imént idézett cikk kitér arra is, mely csoportok voltak kizárva a tébolydából: „Az intézet czélja a reá bizott elmebetegek gyógyitása. A fölvétel föltéte vagy a gyógyithatási remény, vagy a közbátorságtól az elmebetegekre vonatkozó szükséges gondoskodás. Föl nem vétetnek: az idióták, hülyék (cretin), a baj legmagasb fokán álló buták, az egyszersmind nehézkóros elmebetegek; továbbá oly elmebetegek, kik külső, nagy mértékben eltorzitó és undort gerjesztő vagy ragályos bajokban szenvednek, milyenek a rák, átalános bujasenyv stb.”
Schwartzer Ferenc után Ottó vezette az intézményt, amely 1910-ig a család fenntartásában működött. Akkor azonban egy részvénytársaság megvásárolta, és más típusú filozófia szerint kezdte meg az üzemeltetését. Emiatt Horánszky Nándor (aki Schwartzer Ferenc unokája volt) egy másik intézményben válhatott csak főorvossá az 1940-es években: a legendás Siesta Szanatóriumban.

Siesta Szanatórium

A Ráth György utca ősparkjában, a magántébolydával azonos telken nyílt meg 1921 áprilisában a Siesta Szanatórium. A korabeli lapok sokszor foglalkoztak az új gyógyintézménnyel, például a Nyugat 1921. október 16-i számának hátoldalán ez olvasható: „A Siesta-szanatórium új orvosi vezetéssel, ideg-bel-, és üdülőbetegek részére, központi fűtéssel téli üzemre berendezve, rendelkezésre áll. Vezető-főorvos: dr. Stockinger János. A belgyógyászati és diétás osztály vezetője dr. Radó Vilmos. Vegyi- és Röntgen-laboratórium, vízgyógy-, elektromos gyógyosztály és géptorna, valamint Bergonio soványító kezelés bejárók részére is. Napi árak teljes ellátással 500-600 korona. I. Ráth György utca 5. Telefon: 113-87. Délivasúttól 2 perc.”
A Siesta ötven szobával és vízgyógyintézettel kezdte meg működését. Emellett teniszpályák, napfürdő és egyéb szórakozási lehetőségek álltak a vendégek rendelkezésére. Rendkívül fényűzőnek tűnt a korszak más szanatóriumai mellett, nem csoda, hogy politikusok és művészek fordultak meg benne a leggyakrabban. Egy alkalommal Perzsia (később: Irán) uralkodója, Reza Pahlavi töltött ott hosszabb időszakot. Horthy Miklós menye, Edelsheim-Gyulai Ilona 1941-ben a szanatóriumban szülte meg gyermekét, ifj. Horthy Istvánt. Mások mellett Babits Mihályt, József Attilát is kezelték a gyógyintézetben.A főépületet Kotsis István tervezte, 1921-ben készült el. 1923-ig folyamatosan új épületekkel bővült a hely, a korábbiakra pedig újabb emeletek épültek. Így jött létre a Rózsa és a Stefánia épület, valamint az egyszintes, akantuszos oszlopfőkkel díszített Kaszinó, amely árkádos folyosóval kapcsolódott a főépülethez. A Kaszinóval együtt született meg az Otthon és a Terézia pavilon is, amik a nyári időszakban szolgálták ki a vendégeket.
A ma is látható főépület az egykori Mária pavilon átépítésével alakult ki. Az épület homlokzata ugyan kissé megváltozott az elmúlt száz évben, de a fehér márvány burkolatú főbejáratot eredeti formájában csodálhatjuk meg napjainkban is.

Babits halála

Babits Mihály állapota 1940-re olyan rosszra fordult, hogy mesterséges táplálására dr. Schmidt Lajos gastrostomiát végzett el rajta a Siestában. Ez azt jelentette, hogy sebészeti operációval megnyitotta a has üregét, felhasította a gyomor falát, és a nyíláson keresztül lehetett ételt, italt a gyomorba juttatni.
Babits a műtét után rövidebb-hosszabb időszakokra elvesztette a hangját. Gondolatait különböző formájú és alakú papírlapokra írta fel. Ezekben a „beszélgetőfüzetekben” tudatta a betegségével, fájdalmaival, testi szükségleteivel, étkezésével kapcsolatos kéréseit és kívánságait, a diribdarab papírokon fejtette ki kulturális elgondolásait, valamint véleményét a magyar és a nemzetközi irodalomról, az olvasmányairól, a napi politika változásairól. A sokrétű, szerteágazó, de mindig mélyreható és logikus gondolatok hűen tükrözik a költő hatalmas tudását és irodalmi tájékozottságát. A feljegyzések létrejötte nemcsak a magyar, hanem a világirodalom egyik legfájóbb és legdrámaibb fejezete.Babits állapota a gyomorműtétje után napról napra romlott. Légzési és étkezési szenvedéseihez vese- és hólyagbántalmak is csatlakoztak, így valósággal megváltást jelentett számára 1941. augusztus 4-én bekövetkező halála.A második világháborúban, 1942-től a Magyar Posta kezébe kerültek a területen lévő ingatlanok, így a korábbi két intézmény Postás Alapítványi Kórház néven egyesült. Ezekben az években épült fel a kápolna, vélhetően szintén Kotsis Iván tervei alapján. Az 1944-es pusztítás a kórházat sem kerülte el, Buda ostroma idején a hely gyakorlatilag hadszíntérré változott, a harcok következtében több épület és a berendezések nagy része megsemmisült.

A világháború után

A romok eltakarítását követően 1950-ig működött a gyógyintézmény a Magyar Posta kezelésében, majd összevonták az addig a Bakáts téren lévő Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézettel. Így jött létre a Schwartzer-féle gyógyintézet születésének centenáriumán, 1952-ben az Országos Onkológiai Intézet, amely azóta a magyarországi daganatos megbetegedések első számú gyógyközpontjává vált.
Az 1980-as években új főépület készült a telek Kék Golyó utcai oldalán, ezzel együtt épült meg a Ráth György utca felőli porta. Ezek Bihari László és Skrabski György építészek nevéhez fűződnek. A kápolna mellett 1986-ban újabb épülettel bővült a gyógyközpont, amelyben az onkológia Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központja kapott helyet.
A fejlesztések folyamatosan zajlottak az elmúlt három évtizedben is, ám a régmúlt öröksége nem veszett el teljesen. Megújult a kápolna és a Horánszky-emlékpad is, amelyek eredeti helyükön és formájukban ma is az intézmény ékességei, továbbá az épületek között és azokon belül több helyen is találkozhatunk az elmúlt száz év különböző korszakainak emlékeivel.

Tüske Tamás 

(További felhasznált források: Rosch Gábor: A Hegyvidék épített öröksége III. „Emlékkönyv – 70 éves az Országos Onkológiai Intézet” – Szücs Gábor által szerkesztett kiadvány.)