Devecseri Gábor, a Svábhegy hérosza

Ha a Farkasréti temető művészeti értékekben gazdag síremlékei között bolyongunk, egy helytörténeti szempontból különösen becses sírra bukkanhatunk: a Devecseri család nyughelyénél Fekete Tamás szobrászművész mintegy két méter magas bronzamforájára. Az impozáns alkotás arra emlékeztet minket, hogy Devecseri Gábor (1917–1971) az antik kultúra magyarországi közvetítője volt, a többi között Homérosz alapvető műveit a mai napig az ő fordításában ismerhetik meg az olvasók.
A görög klasszikusok tolmácsolásában a modern nyelvhasználat, az archaikus népnyelvi elemek és olykor kitalált új szavak keveredtek nála egymással, de Devecseri ügyelt az eredeti művek zeneiségének és ritmusának megőrzésére is. A már elkészült munkáit folyamatosan csiszolgatta; több anekdota olvasható arról, hogy rendszeresen olyan kéziratokkal ostromolta a nyomdászokat, amikben az Odüsszeia fordításának különböző részei voltak javítgatva.Devecseri Gábor költő, műfordító, filológus a Nyugat harmadik generációjának kiemelkedő egyénisége volt. A budapesti tudományegyetemen, valamint a színművészeti, sőt a katonai akadémián is oktatott. Az 1950-es évek elején, a magyar irodalompolitika egyik vezéralakjaként, a Magyar Írók Szövetsége főtitkáraként dolgozott, két ízben József Attila-, majd Kossuth-díjjal tüntették ki. Kreativitását sokféle témában megvillantotta, szinte mindenről tudott verses formában beszélni.
Gyerekeknek írt költeményei is sokszínűségéről árulkodnak. Az eredetileg a fiának írt versek az Állatkerti útmutató című kötetben jelentek meg, először 1945-ben. Ezekből később többek között Halász Judit és a Kaláka együttes is készített feldolgozást.
Kezdetben a kiépülő kommunista rendszer egyik kedvelt költője volt, aztán fokozatosan eltávolodott az MKP ideológiájától. Az 1956-os forradalom idején már kezdeményező szerepet vállalt, támogatta a diktatúra megdöntését – verseit, amikben a kommunista pártot bíráló hangot ütött meg, a rádióban és gyűléseken olvasta fel.
A forradalom leverése után visszavonult a közélettől, Aczél György felosztását használva a támogatottból a tűrt kategóriába került. Prózákat, tudományos jellegű értekezéseket írt, és a görög, római klasszikusok után a nagy perzsa költők művei felé fordult, megtanulta a nyelvüket is.
Otthona 1945-től haláláig a XII. kerületi, Mátyás király út 6–8. alatti, historizáló stílusú villa volt. Az épület ma is áll, közelében, a Városkút forrásházánál a Devecseri Gábor park neve őrzi a Svábhegy egykori híres lakójának emlékét.Az 1960-as évek végére a költő egészségi állapota megromlott, élete utolsó évét betegen, kórházban töltötte, ahol elképesztő ütemben lendült bele a munkába. Kései verseiben az élet szépségét dicsőítette; az egyik legtermékenyebb alkotói periódusa volt ez az időszak.
Az ókori műveltségből ismert halálvárás mámorát megtapasztalva többé már semmi sem tántoríthatta el a költészettől és az írástól. Az antik héroszok példáját követve halált megvető bátorsággal küzdött céljaiért, amíg le nem telt az ideje. Napjainkban egyre inkább szükségünk lenne igazi hősökre, és Devecseri Gábor életműve bátorságot adhat, példát mutathat mindannyiunknak.

„De mindegy már. Lehajtom a fejem a párnára, a bánatos fehérre.
S már álmodom: egy vitézről, aki fellőtt nyilával odaszegezi a szöknikészülő napot az égre.”

(Megint egy este – részlet)

Tüske Tamás