Aba-Novák Vilmos, a hegyvidéki „barbár zseni”

Újra a régi fényében tündököl a Szent István-terem a több éve épülő Budavári Palota déli összekötő szárnyában, a hírek azonban nem csak ettől az iparművészeti remektől voltak hangosak az elmúlt hetekben. A terem mellett megnyíló Budavári Palota Csodája című kiállítás egyik kiemelkedő alkotása ugyanis egy eddig nem látott Aba-Novák Vilmos-festmény – amely a Hegyvidékhez is kötődik.

Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora elmondta, hogy Aba-Novák munkája igazi szenzációnak számít, a művészettörténet tudott ugyan a létezéséről, de kiállításon mostanáig nem mutatták be. Ez annak is köszönhető, hogy a kommunizmus éveiben igyekeztek mindenhonnan „kiírni” a festőművészt, a második világháború után évtizedekig mellőzték őt, alkotásai nem kerülhettek kiállítótermekbe. Az 1936-ban készült kép azt a pillanatot jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. Eredetileg a hegyvidéki városmajori templom freskóterveként készült, és 1938-ban a Műcsarnok Szent István-kiállításán kiemelt első díjat kapott, utána azonban feledésbe merült, egészen mostanáig.

A festő és a Hegyvidék

A művész Novák Vilmos néven született 1894-ben Budapesten. Gyerekkorát a Krisztinavárosban élte, majd 1912-ben érettségizett le a budapesti Toldi gimnáziumban. A Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol felvette az Aba előnevet. Már fiatalon megmutatkozott tehetsége.

Az első világháború elején, 1914 októberében bevonult a 29. honvédezredbe, szolgált Galíciában, Bukovinában, Fiumében, majd Észak-Olaszországban. A háború után került szorosabb kapcsolatba a Hegyvidékkel, 1919-ben Berény Róbert Városmajor utcai műtermében alkotott Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel együtt.

Fontos változást jelentett az életében, amikor 1924-ben családjával egy pár négyzetméternyi pesti mosókonyhából a budai Zugliget egyik hangulatos vendéglőjének a Csillagvölgyi út 3-as szám alatti melléképületébe költözött. Ezt a helyet Aba-Novák többször megfestette. Itt született meg Judit lányuk, és itt örökítette meg feleségét anyaszerepben. A híres Olvasó nő is őt, Vulkovic Katót ábrázolja.

Az 1927-es budapesti Ernst Múzeum csoportos kiállításán a festőművész a nagyteremben mutathatta be azt a huszonnégy festményét, amit két év alatt a Zugligetben és Felsőbányán készített, megalapozva a hírnevét. A Pesti Hírlap úgy fogalmazott, hogy „a kiállítás néhány igen erős fiatal művészt mutat be [...] Aba-Novák Vilmos szereplése meglepő fejlődését hirdeti. Grafikáiban egyszerűbb, őszintébb lett. Festményein viszont keresetten színes. Tájképein buja szín tarkaságba olvad össze az ég, a lomb, a föld, úgyhogy zugligeti erdőrészletei is a Kongó-vidék egzotikusságára emlékeztetnek. Figurális dolgain kitűnően rajzolt, ragyogóan színes alakokat látunk.” (Pesti Hírlap, 1927. február 20.)

Az ezen a tárlaton látott munkáinak a nagy része a családi idillt és boldogságot, valamint a társas élet örömteli pillanatait mutatta be. Mariay Ödön (1883–1952), a kitűnő író, aki a képzőművészeti kritika terén is elismerésre méltó örökséget hagyott maga után, azt írta, hogy „Aba-Novák Vilmos egyik legérdekesebb tagja ennek a csoportnak. Útja már meglehetősen különvált a többiekétől, ő a legegyénibb és a legmerészebb. Izzó színeket áraszt vásznaira, amelyek szinte felforró erővel, égő felületeken lökik ki a formát.”

Az Olvasó nő című festményén Aba-Novák a művésztársasághoz tartozó Mattioni Eszter egyik kedvenc dobermannját is megfestette. A festőnő így emlékezett vissza a zugligeti vidám összejövetelekre: „Már egészen fiatalon, [...] kellemes időtöltés és kikapcsolódás volt a kollégákkal a világ dolgairól való eszmecsere, fesztelen diskurzus. Leginkább összeverődött a társaság az Aba-Novák Vilmosék megrendezte szilvesztereken. Erre az eseményre szinte egész éven át készültünk. Aba-Novákék akkoriban Zugligetben, egy öreg vendéglő oldalszárnyában éltek, ahol Kató, a feleség vaskályhán sütötte a hurkát, mi pedig ródliztunk a 28 fokos hidegben. Később budai, most már nagy műtermes lakásukban érdekes, intellektuális kisugárzású társaság gyűlt össze: a képzőművészek mellett írók, színészek, másfajta bohémek.”

A világhírnév felé

Aba-Novák dolgozott Szolnokon, Igalon, Felsőbányán, Budapesten, majd később Rómában és New Yorkban is, ahol nagy sikert arattak festményei. A legnagyobb elismerést az 1937-es párizsi világkiállításon kapta, ahol Pablo Picasso is megdicsérte művészetét.

A rendelkezésre álló források alapján az történt, hogy amikor Mihalik Sándor, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója vezetésével a magyar pavilonban éppen Aba-Novák Vilmos monumentális alkotását csomagolták ki, megjelent a teremben Picasso, a világkiállítás elnöke. Rácsodálkozott a hatalmas, 14 darabból álló, egyenként 2x8 méteres képre, és így kiáltott fel: „Ki ez a barbár zseni?” Aba-Novák a magyar–francia kapcsolatokat foglalta össze monumentális képsorában, és ezzel a pannóval megalkotta a magyar képzőművészet egyik legértékesebb alkotását. Munkájával elnyerte a világkiállítás nagydíját, holott itt mutatták be Picasso Guernicáját is.

Kitüntetései is jelzik Aba-Novák elismertségét. Ekkorra már két ízben ítélték oda neki a Szinyei-díjat, megkapta Budapest Főváros jubileumi nagydíját, Bécsben a Vindobona, Pesten az állami kisaranyérem, Chicagóban a Watson F. Blair kitüntetést, a páduai egyházművészeti kiállítás aranyérmét, 1939-ben a Corvinkoszorút és 1940-ben a Velencei Biennálé nagydíját.

A Hegyvidékkel később is megmaradt a kapcsolata, miután megbízást kapott a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom mennyezeti freskóinak és a szentély pannóinak elkészítésére. Munkáját 1938-ban fejezte be. A mennyezeti képek a világ teremtésének hét napját, Jézust, a Boldogságos Szüzet, az evangélisták, próféták és angyalok sorát ábrázolják. A szentélyben az alumíniumlapokra festett két hatalmas mű egyikén az egyházalapító, a másikon az államalapító Szent István jelenik meg.

Alkotását nem sokkal élte túl, 47 évesen hunyt el, 1941. szeptember 29-én. Sírja a hegyvidéki Farkasréti temetőben található. A második világháborúban megrongálódó munkáit még kijavították a városmajori templomban, ám utána sokáig szinte sehol sem jelenhettek meg a képei.

Aba-Novák Vilmos, a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakja számos nemzetközi díja ellenére itthon a mai napig nem kapott méltó elismerést. Remélhetőleg most, nyolcvan évvel a halála után a Budavári Palota Csodája című kiállításon bemutatott festménye újra felhívja a figyelmet rá és munkásságára. Ezt segítheti az is, hogy a Hild József által 1856-ban épített Fácán vendéglő háta mögötti egykori fogadóépületet az utolsó utáni pillanatban sikerült megóvni a pusztulástól, és a tervek szerint, a Szépművészeti Múzeummal együttműködve, egy Aba-Novák múzeum kap majd itt helyet.

F. G.