Falra futtatható növények

Kerületünktől egyáltalán nem idegen a futónövények használata, a helytörténeti gyűjtemény fotóinak tanúsága szerint eleink is kedvelték a természetközeli hangulatot árasztó zöld falakat. Manapság kevesebb ilyennel találkozunk a Hegyvidéken, pedig az évről évre melegedő városok védelmében is jó szolgálatot tesznek a futónövények.

Öntapadó vadszőlő

A falra futtatható növények közül a legkézenfekvőbb megoldás a vadszőlő, annak is az a változata, amelyik tapadókorongokkal biztosítja magát a falon. A gyűjtőnéven belül ennek a növénynek a pontos elnevezése a háromkaréjú repkény, vagy japán vadszőlő (Parthenocissus tricuspidata ‘Veitchii’).
Ez a gyorsan növekedő kúszónövény méteres hajtásokat fejleszt minden évben, így hamar beborítja a felületeket. Egy kőkerítés vagy kisebb kerti lak befuttatása egyetlen tőnek sem jelent problémát. Tenyérnyi, háromkaréjú levelei módszeresen egymás mellé rendeződnek, no, nem azért, hogy a falat eltakarják, hanem hogy az éltető napsugarakból a legtöbbet felfogják. Az eredmény azonban szinte tökéletes takarást is biztosít.A jelentéktelen virágokból apró, kékes bogyók fejlődnek, de a növény sokkal látványosabb őszi dísze a pirosas lombszín. A levelek lehullása után a falakon az egyre vastagodó hajtások feszesen rögzített mintázata látható tavaszig, amikor néhány nap alatt ismét zöld díszcsomagolásba öltözteti a vadszőlő az épületet.
Hasonló megjelenésű rokon faj a tapadó vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia), amelynek öt levélkéből összetett levele valóban szőlőszerűvé teszi megjelenését. Bogyói mérgezők. Említést érdemel, hogy a vadszőlők – különösen ez a faj – az emberi településekről elvadulva, invazív fajként, természetvédelmi kárt is okozhatnak, okoznak. Ártéri erdeinkben lehet például találkozni a fákat sűrű szövedékkel befutó kiterjedt vadszőlőlugasokkal.
Népszerűségét kissé beárnyékolja, hogy időről időre felbukkannak olyan hírek, miszerint a növény megbontja a homlokzatot, szabad bejárást biztosít a rovaroknak a lakásokba, és ehhez hasonlók. Az igazság azonban az, hogy sokkal több jót tesz, mint amennyi kárt okoz. Egyrészt tapadókorongjai a felszínen maradnak, nem hatolnak a vakolatba, így nem is repesztik meg azt (hajtásaival gyakran éppen hogy megtartja, leveleivel pedig elfedi az esetlegesen pergő, hulló felületet). Másrészt a vadszőlő lombja védi a falat az esőtől és a hőingadozástól is.A levélréteg nemcsak árnyékol, hanem az alatta kialakuló légréteg miatt hő- és kismértékben hangszigetel is. Ez főleg nyáron érezhető, amikor a befuttatott fal nem melegszik át annyira. A hatalmas levélfelület sok port ejt csapdába, amely így nem jut be az ablakokon át a lakásokba. A rovarok közül pedig a legbosszantóbbaknak (a szúnyognak és a poloskának) nem kell létra, hogy eljussanak az ablakokig, hiszen saját szárnyaik vannak.
A vadszőlő egyetlen hátránya, hogy ahol egyszer megtapadt, ott – még ha a hajtásokat akkurátusan el is távolítjuk – a gombostűfejnyi tapadókorongok megmaradnak. Ahol egyszer átengedtük neki a falat, ott érdemes a következő homlokzatfelújításig, szigetelésig, festésig megtartani, aztán újra felfuttatni.

Klasszikus borostyán

A vadszőlő árnyéki alternatívája lehet a mindenki által ismert borostyán (Hedera helix). Tapadókorongjai nincsenek, de az idősebb hajtásokon fejlődő módosult gyökerei képesek rögzíteni fatörzsön, téglafalon, sőt akár márvány sírköveken is.
Növekedése komótos, sokáig csak vízszintesen terjed, erősödik, mielőtt nekiveselkedne a falramászásnak. Ilyenkor is inkább célirányosan törekszik felfelé, és nem a szabad területek elfoglalására fordítja az erejét.
Mindezek ellenére – mivel az árnyékos falak esetében nincs vetélytársa – érdemes megfontolni a telepítését. Mivel leggyakrabban idős erdőkben, arborétumokban és temetőkben látunk borostyánt, ezért a kertben is hűvös, múltidéző hangulat lengi körül a befuttatott falat, épületet. Ha ilyen céllal ültetjük, akkor érdemes a hagyományos változatokat előnyben részesíteni, mert a mintás levelű és egyéb nemesített változatok kevésbé lelkesen kúsznak, és sokkal igényesebbek is.

Elnyűhetetlen trombitafolyondár

Ez az amerikai trombitafolyondárként (Campsis radicans) is ismert, gazdagon virágzó dísznövény nem marad meg a sík falon, de ahol van egy kis támaszték, ott hatalmas lombozatot fejleszt. Gyakran látni, ahogy a folyondár kúszó hajtásai egy villanyoszlopon felmászva lombos fává alakítják a holt törzset. Aztán a vezetékeken tovafutva bajt is csinálhatnak, de ezt inkább ne rójuk fel neki, hiszen a futónövény már csak ilyen.
Ha falra szeretnénk futtatni, érdemes ritkás támasztékot készíteni, amin elindulhat. Gondoljunk arra, hogy a gyors növekedés miatt néhány év múlva vaskos törzsek kanyarognak majd a támasztékok körül, amelyeknek jelentős súlyuk van, ezért tartós anyagból készítsük a mászókát.
A nyáron nyíló, jellemzően narancssárga színű trombitavirágok tömege vonzza a tekintetet. Előtte és utána az összetett, sötétzöld levelek adnak tetszetős külsőt. Gondozása nem állítja különösebb erőfeszítés elé a kertészt, bírja a hideget, a szárazságot, és sarjaival jól terjed. Ezek kiásásával kordában tarthatjuk és szaporíthatjuk is. A virágok nektártartalma nemcsak a szárnyas beporzókat, de a hangyákat is csábítja, ami miatt a növény körül jelentős rovarmozgás figyelhető meg.

Illatos lilaakác

A gazdagon virágzó lilaakác (Wisteria sinensis) arasznyi virágfüzérei is képesek beborítani akár teljes homlokzatokat. Kerületünk is büszkélkedhet néhány olyan lakóházzal, ami minden tavasszal elbűvöli a környékbélieket, arra járókat. A fehér és lila színű virágok áradata lágy illatfelhőbe burkolja a környéket.
A felsorolt kúszónövények közül ez a legigényesebb, a napos oldalt kedveli, elvárja a rendszeres öntözést és a tápanyagban gazdag talajt. Viszont ha megkapja ezeket, akkor gyorsan fejlődik, és a legtetszetősebb virágáradatot biztosítja. Néhány év elteltével már nem a növekedést segítő gondoskodás, inkább a visszametszés lesz a növénnyel kapcsolatos feladat. A tavaszi virágzási időszakon kívül a szárnyalt levélkékből álló, laza, világoszöld lombozata díszít.
Megfontolást igénylő döntés lehet, ha kerítésünket, házunk külső falait átengedjük a növényvilágnak. Érdemes megkérdezni azokat a hegyvidéki szomszédjainkat, akik ilyen épületben laknak: megerősíthetik, hogy a levelek mögött kellemesebb a mikroklíma, és összességében is jobb élni, mint csupasz falak mögött!

(Barta)