Az ünnepet intellektuálisan is meg kell élni!

– Nagyszámú hívével büszkélkedhet a Svábhegyi Református Gyülekezet. Mióta ilyen gazdag itt a hitélet?

– A Hegyvidéken 1889 első adventi vasárnapján volt az első református istentisztelet, kezdetben magánházaknál, aztán a Jókai iskolában. Igazi önkéntesen szerveződő gyülekezet volt, s bár a mostanihoz képest tizedannyian éltek itt, mégis rendszeresek voltak a vasárnapi alkalmak. A két világháború és a kádári korszak több kényszerszünettel késleltette a templomépítési terveket, ám a hívek nem adták fel a reményt. Harminc év szünet után, a kilencvenes évek közepén kezdtük újraszervezni a gyülekezetet; eleinte az Istenhegyi Szent László Plébánia adott otthont az istentiszteleteinknek, aztán több lépcső után a Jókaiba tértünk vissza. Az ezredfordulóra már konkrét terveink voltak a templomunk megépítésére, 2003-ban pedig letettük az alapkövet. Innentől persze még nem ment minden gördülékenyen, de 2015-re elkészült a templom, 2018-ra pedig a környezete és a parókia épülete. Mi 2010 óta lakunk itt a családommal.

– Mi az, ami egymáshoz fűzi ezeket az embereket, és mi az a szellemi, érzelmi, hitbéli többlet, amit a karácsony nyújt mindnyájunknak?

– Meg vagyok győződve arról, hogy mindig Isten lelke az, ami felgerjeszti, vagy újraéleszti az emberek szívében az érdeklődés, a keresés tüzét az Ige, Isten szava és a gyülekezeti közösség iránt. Így volt ez a mi elődeink és a mai gyülekezet esetében is. Persze fontosak a közösségi értékek is, az összetartozás tudata, a változatos korosztályos programok biztosítása, de ez csak a keret, a forma. A tartalom a döntő, hogy a keresztyén gyülekezet tagjai minden különbségük ellenére is azért lelki testvérei egymásnak, mert egy közös mennyei Édesatyjuk van, és mindannyiukat összeköti egymással Jézus Krisztus értük hozott áldozata.

– Feleségét is a gyülekezetben ismerte meg?

– Nem ebben a gyülekezetben, hanem egy másik budapesti református közösségben. Később ugyanabban az egyházi iskolában tanítottunk, ő magyar–német szakos tanárként. Ma már nem a gimnáziumban dolgozik, de a munkájában azóta is használja a nyelvtudását.

– Mekkora a család?

– Van egy gyönyörű, húszéves lányunk, Boglárka. A Károli Gáspár Református Egyetemen tanul, pszichológusnak készül.

– Mindig a kerületben élt?

– A tanulmányaim öt évét leszámítva igen, sőt, már apai nagyszüleim is itt éltek. A régi hegyvidékiek tudják, melyek voltak a MOM-házak a Németvölgyi úton, ott laktunk a szüleimmel, húgommal és öcsémmel. Karácsonykor mindig összejön nálunk is a nagy család, a testvéreim is hozzák a gyerekeiket, igazi ünnepi együttlétek ezek.

– Lelkészként, egyházi emberként mennyire lehet – például karácsonykor – különválasztani a hivatást, a szolgálatot és a családi életet?

– Nem könnyű, és az igazat megvallva nem is mindig szokott sikerülni, legalábbis úgy nem, hogy mindenki elégedett legyen. A családom és a gyülekezet is több időt szeretne tőlem. Lányom az idén azt kérte karácsonyra, hogy huszonnegyedikén az egész nap a családé legyen.

– Megoldható?

– Ha nem is lesz egyszerű, a kedvükért természetesen megoldom.

– Hogyan telik a karácsony egy református lelkész családjában?

– Komoly munkával indul a huszonnegyedike, aznap délelőtt szoktam minden szempontból felkészülni a huszonötödikei és a másnapi istentiszteletekre és úrvacsorákra. Most ezt a felkészülést a lányom kedvéért előbbre hozom, így én is a családi készülődésből veszem ki a részem – úgy, mint mások. Fenyőfa befaragása a talpba, takarítás, sütés-főzés – persze utóbbiakban inkább a lányok jeleskednek. Próbáljuk mi is megtartani a családunk intim szféráját, így a szenteste nálunk is szent családi ünnep. Mivel a reformátusoknál nincs éjféli mise, mi is megtehetjük, hogy jobban figyeljünk Istenre és egymásra. Az egész napi készülődés koronája nálunk is a szenteste. Miután a lányom feldíszítette a fát, odavisszük az ajándékokat, körbeálljuk, közösen énekelünk, imádkozunk, Bibliát olvasunk, majd megajándékozzuk egymást. Az ünnepre való lelki ráhangolódást segíti az is, hogy ilyenkor szinte mindig meghallgatjuk Händel Messiását.

– Miért éppen ezt?

– Mert ezt hallgatva mindig úgy érzem, a zene egyenesen a mennyből szól hozzánk. Karácsony, azaz az inkarnáció, a megtestesülés ünnepe, amikor Istennek erre a Jézusban testté lett szeretetére emlékezünk, minden hamis csillogása, kommercializált jellege ellenére is arra ébreszti rá az embert, hogy létünk értelmét nem találhatjuk meg pusztán a javak birtoklásában és élvezetében. Ahogy Jézus mondja: „több az élet a tápláléknál és a test a ruházatnál”. Ezért erősödik fel ilyenkor a nem vallásos emberekben is a szeretet, az öröm és a béke iránti fokozott igény. Erre a jézusi többletre vágyunk öntudatlanul is, főleg most, a háború, az infláció, az energiaválság fenyegető árnyékában. A karácsonyi örömhír az, hogy ez a többlet Jézusnál ma is megtalálható, és tőle átvehető.

– Hogyan emlékszik vissza, milyenek voltak a gyerekkori karácsonyok itt, a Hegyvidéken?

– Az első, ami mindig eszembe jut, a hatalmas havazások. Sokkal kevesebb autó és sokkal több gyerek volt. Amikor leesett az első hó, mind hoztuk a szánkónkat, és bejártuk a környék összes lejtős utcáját. Szerencsére a havat nem nagyon takarították akkoriban, így sokáig voltak jó szánkópályáink. Ha a gyerekkori karácsonyokra gondolok, mindig a hegyvidéki telek nosztalgiája erősödik fel bennem – a hó, hogy együtt volt a család, a közös énekek, a csillagszórók, a nagyszülőknél tartott ebédek emléke.

– Az eddigiekből úgy vélem, az ünnep további két napja már nem ennyire befelé forduló.

– Karácsony napján és másnapján, mint említettem, úrvacsorás istentiszteleten ünnepelünk a hívekkel. Ezekre az igehirdetésekre mindig nagyon komolyan készülök, és mivel ilyenkor sokkal többen vagyunk, mint a megszokott vasárnapi istentiszteleteken, az igehirdetés is többrétű, mint egyébként. Gyülekezetünk tagjai zömében értelmiségiek, ezért a prédikációban szívesen idézek egy-egy versből, vagy olvasok fel a témában novellarészletet, utalok egy-egy elbeszélésre. Ugyanis fontosnak tartom, hogy ne csak lelkileg és érzelmeinkben, de intellektuálisan is éljük meg karácsonyt, annak misztériumát, és meg is értsük Isten megtestesülésének a célját, az ember megváltását.

A. I.