Az év fája a nagylevelű hárs
Lassan megszokottá válik, hogy minden év elején megismerjük azokat a növény- és állatfajokat, amelyek az adott esztendőben kicsit több figyelmet kapnak. Az idén a fafajok versenyében a nyilvános közönségszavazásból a kerületünkben is honos nagylevelű hárs került ki győztesen.
A nagylevelű hárs része az életünknek, még a polgármesteri hivatal előtt is áll egy fiatal példány, ezüsthársak és egy Szent István hárs társaságában. Nem kell sokat gyalogolni, hogy a Böszörményi úton egy jóval idősebb, 16 méter magas egyedet is szemügyre vehessünk, de van belőle a Gesztenyés kertben, a Városmajorban és több a Kútvölgyi úton is.
Ezeket a fákat látva szembetűnő, hogy a városi körülmények, a száraz és szennyezett levegő, a körbebetonozott törzs vagy a gyenge talaj nem engedik kiteljesedni őket. Igazi szépségüket és akár 35-40 méteres magasságukat magányosan állva, jó termőhelyi adottságok között is csak több száz év alatt érik el. Ekkorra azonban gyönyörű, terebélyes, élénkzöld lombú óriásokká érnek. Ez a szépség ragadta meg már a középkor és a felvilágosodás korának kertészeit is, amikor az első díszfák között kezdték kastélyparkokba, kolostorkertekbe telepíteni.
A Hegyvidéken ilyen idős példány nincs, de a természetes bükkerdők és gyertyános-tölgyes erdők peremén, az északi oldalakon vagy a nedves völgyekben vadon is sok él. Az erdőt járva a szürkésbarna hengeres törzsek tűnhetnek fel, amelyeken hosszanti repedések vannak. Ha felnézünk, akkor megláthatjuk a szórt állású, fűrészes szélű leveleket, amik főleg a rokon fajoktól történő elkülönítés miatt kapták a „nagy” jelzőt.
A hárs nyár elején virágzik, ilyenkor a hatalmas tömegben nyíló, zöldesfehér virágok kellemes illatot árasztanak, a kirándulók, kerttulajdonosok és beporzó rovarok nagy örömére. Amikor csendben megállunk egy virágzó fa alatt, bizonyosan feltűnik a szorgosan és kissé bódultan döngicsélő állatok moraja. Ha közelebbről megnézzük a virágokat, akkor azt is megtapasztalhatjuk, hogy a közönséges háziméhek mellett sok más rovar is részt kér a lakomából.
A sorba mi is beállhatunk, ha a nektárból készülő, aranyló hársmézet kanalazzuk, vagy a szárított virágok teáját kortyolgatjuk. Különösen télen szerencsés, ha a felső légúti panaszokat enyhítő, görcsoldó és nyugtató hatású hársfatea a bögrében – kissé már lehűlve – találkozik a hasonlóan jótékony hársmézzel.
A botanikailag csüngő álernyőnek nevezett vitorlákról lelógó három-négy virág látványa mindenkinek ismerős, aki akár csak egyszer is látta. A hársvirágokat akkor kell gyűjteni, amikor az első gömbölyű bimbóból kinyílnak. Csak egészséges virágzatokat szedjünk, lehetőleg tiszta, forgalomtól védett fákról. Levegős helyen szárítsuk meg, aprítsuk fel, és tegyük száraz, hűvös, napfénytől védett helyre. Amikor az őszi szelek a repítőkészülékeknek köszönhetően hosszú helikopterezésre indítják az érett magokat, akkor a szobában is ideje elővenni a kellemes emlékeket ébresztő gyógyteát.
A Hegyvidék parkjaiban az elmúlt években is ültettek nagylevelű hársakat a szakemberek, ugyanezt megtehetjük mi is a kertben. Amikor az ásóra lépünk, gondoljunk arra, hogy gyors növekedésű, hosszú életű és hatalmas termetű fával van dolgunk – nekünk, aztán gyerekeinknek, unokáinknak is.
BI.