A „Hegyvidék főutcája”, a Böszörményi út (V.)

A Beethoven utcát 1963-ig Gaál utcának nevezték. Az 1890-es évekre az utca összes telkét egy bizonyos Balogh Gusztáv vette meg. Ő 1896-ban kért engedélyt a fővárostól arra, hogy a telkeit szabályozza, rendszerezze. Több helyen is elkezdett építkezni, de arról nincs adatunk, hogy a Böszörményi úti sarokra mikor és mi épült.
Annyit tudunk, hogy 1932 augusztusában az akkor már álló házát eladta Tachler Lajos Jánosnak és nejének 66 ezer pengőért. Ezt Tachler vagy teljesen átépítette, vagy újat épített helyette – mivel a korabeli újságok építkezésről írnak, ezért valószínűleg az utóbbi történhetett. Mindenesetre a Budapesti Hírlap 1932 augusztusában „Újabb építkezések Budapesten” címmel azt írta, hogy: „A főváros magánépítési szakbizottsága augusztus 8-án tartott ülésében a következő építési engedélyek kiadását javasolta a polgármesternek: Tachler Lajos János I. Böszörményi-út 28. emeletes kávéházi épület.”
Tachler Lajos vendéglátós volt, külföldi, jó nevű szállodák alkalmazottja, több nyelven beszélt kifogástalanul, és kiváló maitre d’hotelnek (a francia brigádrendszerben az étterem vezetőjének) tartották. Fivére, Tachler Gyula a budapesti Hungária Klub gazdája volt. Ők ketten vágtak bele a Böszörményi úti építkezésbe, amely olyannyira rohamtempóban haladt, hogy néhány hónappal a megkezdése után, novemberben már a fűtőberendezés is elkészült.Wanda Lajos tervei alapján hatalmas emeletes villát húztak fel, amelyet a kor igényeinek megfelelően rendeztek be. Mindez közel 200 ezer pengőjüket emésztette fel, ami a két testvér egész vagyona volt. Alig fél évvel az ötlet megszületése után az álmuk valóra vált, 1933 januárjában megnyílt a Claridge étterem.
Az étteremrészt a Gaál utcából lehetett megközelíteni, a kávéház bejárata pedig ott volt, ahol a mostani bejárat, a Böszörményi útról nyílt. Az emeleten alakították ki a tulajdonosok lakását, valamint létrehoztak egy bridzsklubnak otthont adó helyiséget is. Több különleges színű terme volt a vendéglőnek. Az épület lapos tetején nyáron kerthelyiség üzemelt. A hirdetésekből az derül ki, hogy szinte mindennap volt tánc, a Charles Lax szalon- és jazz-zenekar játszott.A Budai Napló így írt 1933. január 18-án: „A világ nagy városaiban már a háború előtti időkben is megszokott volt, hogy nemcsak a város centrumában, hanem kiki a maga kerületében megtalálja azt a kulturhelyet, hol a mindennapi robot után saját igényeinek megfelelően pihenhet és szórakozhat. A rohamosan fejlődő budai részek, különösen a Németvölgy, Márton-hegy, Farkas völgy, Orbánhegy és a Naphegy vidéke mindezideig híjával voltak ilynemű szórakozóhelynek.
Ezt a hiányt van hivatva pótolni a vidék gócpontjában megnyíló »Claridge«, a korszerű igényeknek megfelelően berendezett és mégis családias jellegű vendéglői és kávéházi üzem a Böszörményi-út és Gaál-utca sarkán. Az építészetileg pompásan megoldott, berendezésében pedig a legmodernebb és legmagasabb ízlést eláruló épület szerencsés fekvésénél fogva az egész főváros számára könnyen megközelíthető. Az 59. és 75-ös villamos csaknem előtte áll meg, a 2-es autóbuszmegállótól 50 lépés és a 3. és 4-es autóbusztól is csak 5 percnyire fekszik. A »Claridge«, »Narancs« és »Kékterme« fogalommá lesz Budán.”
Az Uj Budapest lap ennél is magasztosabban fogalmazott az új étteremről 1933. február 11-i számában: „Tündérpalota Budán. Megnyílt a Claridge. Budán, a Böszörményi- és Gaál-utca sarkán, a csendőrlaktanyával szemben, szinte egyik napról a másikra kiemelkedett a földből egy tündérpalota, amelynek homlokzatára a Németvölgy, Mártonhegy, Farkasvölgy, Orbánhegy és Naphegy vidéken lakó közönség legnagyobb örömére az került, hogy ebben a tündérpalotában megnyílik a »Claridge« étterem, söröző és táncpalota.
Hogy mit kíván nyújtani a »Claridge« a budai közönségnek, azt legegyszerűbben az épület leírásával ismertethetjük. Az épület kívül Montecarló, Nizza, vagy Abbázia kurszalonjaira emlékeztető. Este pedig mint a müncheni Wintergarten vagy mint a párizsi »Folies Bergere« fényárban úszó establisménok. A Böszörményi- és Gaál-utca sarkán lévő főbejárat tágas előcsarnokba vezet. A Gaál-utcai oldalon van a Kék terem, itt úgy az 5 órai teánál, valamint a vacsoránál is terjedelmes és rugalmas a lábakat nem fárasztó táncparkett áll a táncolni vágyó közönség rendelkezésére. A tánczenét elsőrangú zenekar szolgáltatja. Az előcsarnokból jobbra, a Böszörményi-úti oldalon van a Narancs terem, ahol a reggeli, vagy uzsonna kávé, fekete kávé, rövid vacsora, vagy akár egy pohár sör, vagy bor mellett az összes számottevő belföldi és külföldi napi, heti képes lapok olvashatók.
Az előcsarnok jobb oldalán tágas lépcsőház vezet az alagsorba, másrészt az emeletre. Itt vannak elhelyezve a bridge és rumy szalonok. Az épület emeletének szögletét gyönyörű kilátásai és különösen garden partira alkalmas kisebb terem foglalja el.
Tőle jobbra esik a terjedelmes nyári teraszhelyiség. Végül a Gaál-utcai oldalon külön bejárón át az alagsorban elhelyezett családi söröző talált elhelyezést. Külön említést érdemel az üzemnek a korszerű technika minden eszközével fölszerelt és a hygénikus követelményeknek mindenben megfelelő konyhaberendezés. A konyha mellé épített külön kávékonyha a legújabb Junkers gépekkel van felszerelve, amelyek a kávét teljes frissességében öntik közvetlenül a csészébe. Az ételek, az italok mind elsőrangúak, dacára annak, az árak igazán polgáriak, mert egy pohár sör 26 fillér, egy fekete kávé 60 fillér, egy uzsonna kávé 70 fillér. Ezeknél olcsóbb árakat még egy kevésbbé hozzá hasonló üzemben sem lehet találni.
A »Claridge« megnyitása egy ünnepi esemény volt, autó autó hátán állt a Böszörményi-úton és szebbnél-szebb közönség töltötte meg a tündéri termeket. A megnyitó estén megjelentek: Mr. és Mrs. Carr (a centrale igazgatója), Kramer Ernő ezredes és neje, Márton Miksa, Chrampach Félix és neje, Beck bárónő, továbbá a budai és pesti társadalmi élet kitűnőségei.”„Idegenjárás” címmel egy 1933-as cikk így írt a vendégekről: „Mozgalmas élet hullámzott Budán a húsvéti ünnepek idején és ebben a hullámverésben pompásan megállta helyét a Claridge vigadó. A Budapesten megforduló idegenek közül nagyon sok angol, francia, német, olasz vendége volt és mindnyájan a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak annak szépségéről, kitűnő konyhájáról és az európai nívón álló kiszolgálásról.
A múlt hetekben százhúsz személyes bankett színhelye volt, nemrégiben ifj. Horthy Miklós és ifj. Bethlen István gróf baráti társasága gyűlt össze vacsorára az »Union Federation de Ski« keretén belül, Déván István vezetésével, Bródy Ernő dr. országgyűlési képviselő aki újabban Buda lakosa lett, hetenként kétszer jön össze barátaival társasvacsorára, április 23-án, vasárnap pedig Zelliger Ágoston és neje, a nemrég elhunyt Zelliger Vilmos krisztinavárosi apátplébános rokonai adtak ebédet leányuknak Magdának Veress Mihállyal történt egybekelése alkalmával. A Claridge különtermében a művésziesen feldíszített esküvői asztal körül a fiatal páron és az örömszülőkön kívül sokan megjelentek.” (Budai Napló, 1933. április 30.)
A gazdasági válság közepette megnyíló vendéglő a híres látogatók ellenére sem tudott profitot termelni, így őszre már egyre furcsább akciókat hirdetett meg. A tulajdonosok egyik ötlete az volt, hogy pénzt rejtettek bizonyos kiflikbe, amiket a vendégeknek adtak, ezzel igyekeztek becsábítani az embereket.
Az érdekes próbálkozásról a Budai Napló is beszámolt: „A budai ember lélektana egészen más, mint a pestié, – ahogy Becsey Antal mondotta: »itt más embertípus él« – minden komolysága mellett is naiv, gyermekes vonásai vannak. Aki ezt kétségbevonná, annak szeptember 3-án a »Claridge« összes termeiben rendezett sörözésen kellett volna résztvennie, amelyhez hasonlót még nem látott Buda. Minden pohár sörhöz egy kifli járt; a kiflik egy részébe egy-egy 50 filléres, 1 és 2 pengős, valamint 1 darab 10 koronás és egy tízfrankos arany volt besütve. A »Claridge« vendégei, a környék legjobb közönsége, a legnagyszerűbb hangulatban, viharos tetszésnyilvánítással fogadta minden egyes pénzdarab napfényrekerülését. A jelenvoltak egyöntetű megállapítása szerint is régen volt részük ily kellemes délelőttben. Nem a nyerés esélye tette ezt, hanem az újszerűség ingere, a minden sablontól eltérő ötlet.” (Budai Napló, 1933. szeptember 7.)A két fivér azonban a számos akció mellett sem tudta veszteség nélkül üzemeltetni a helyet. Ezért 1933 októberében kénytelenek voltak több mint 137 ezer pengős hitelt felvenni, amit csak egy évig bírtak törleszteni – a hitelezők 1934. szeptember 25-én csődöt kértek a vállalkozásra. Papházy Nándort jelölték ki csődgondnoknak, aki kérte, hogy a vállalkozást hadd vigye tovább a hitelezők érdekében is, de mivel közben a főváros hirdetővállalata elárverezte a vendéglő több bútorát, székét és ingóságát, a helyzet tarthatatlanná vált. Az árverés is jól mutatja, milyen hatalmas közönséget tudott kiszolgálni a vendéglátóhely, csak a narancsteremből, a kék teremből és a bridge-teremből 464 széket és 80 asztalt, nyolc tükröt és több fotelt adtak el.
A tulajdonosok beleroppantak a történtekbe: a korábban vagyonos emberek alig két év alatt mentek tönkre. Egyikük idegösszeroppanást kapott, zárt intézetbe került. Amikor a testvére megtudta ezt, szélütés érte. Ezzel a Claridge étterem sorsa örökre megpecsételődött.
A Budahegyvidéki Református Egyházközség a vendéglő megnyitásával közel egy időben, az 1930-as évek elején jött létre, az akkortájt erre a környékre költöző reformátusok megjelenése miatt. A gyülekezet helyet keresett a környéken, és miután a Claridge épülete eladó lett, 1935 márciusában 54 ezer pengőért megvásárolta, ami a 200 ezer pengőért felépülő villát tekintve jó vételnek számított. Kezdetben, átalakítva, ideiglenes gyülekezeti otthonként használták az épületet, ám azután ott találtak végleges otthonra.Az 1935. május 7-i ünnepi avatáson beiktatták a gyülekezet új lelkipásztorát, Szabolcska Lászlót, Szabolcska Mihály költő fiát. „Az ünnepségen megjelent Ravasz László püspök és Balogh Jenő is, azonkívül a közélet számos kiválósága. Ravasz László püspök imája után Szabó Imre esperes iktatta be hivatalába az új lelkipásztort, azután Szabolcska megtartotta első prédikációját” az egykori Claridge étterem helyén.
Egy évvel később, 1936 tavaszán a Budahegyvidéki Református Egyházközség templomépítési hölgybizottsága programot szervezett a templomalap javára, amelyen dr. Ravasz László dunamelléki püspök tartott előadást. Habár már az 1937-es lapok templomként említették a Böszörményi úti házat, igazi templombelsőt csak az 1980-as években történt átalakítások során kapott az épület. Az 1990-es évek közepén egy fatorony került rá.A komolyabb felújítás 2019-ben kezdődött el, és 2021 december végére elkészült a bővítés, valamint új tornyot is kapott a templom. Az építkezések során növelték a belső teret, öt hittanterem és korszerű cserkészszoba is az épület része lett. (Előző lapszámunkban olvashatják Bogárdi Szabó István lelkészi vezetővel készült beszélgetésünket az átalakításról és a jelenlegi közösségi életről – a szerk.) A Claridge vendéglő szomorú sorsú tulajdonosai biztosan boldogok lennének, ha látnák, hogy egykori „tündérpalotájuk” helyén most egy szép és magasztos feladatot ellátó épület áll. (Folytatjuk)

Földváry Gergely