Csodás csodamogyoró

Ritka kerti dísznövény a csodamogyoró, pedig már csak a neve alapján is érdeklődésre kellene számot tartania. Tél végén nyíló különleges virágaival messzemenőkig rászolgál jelentős marketingértékkel bíró elnevezésére, és akkor még nem is említettük, hogy a rendszertanban elfogadott név mellett hívják varázsmogyorónak, boszorkánymogyorónak és bűbájdiónak is. A nem kevésbé izgalmas tudományos név (Hamamelis) az ógörög „hama” (egyidejűleg) és „melis” (alma) szavakat rejti, ami arra utal, hogy a növényen egyszerre látható a virág és a termés.
A csodamogyoró nemzetség mindössze öt fajt tartalmaz, ezek két egymástól eléggé távoli termőhelyet képviselnek. A három észak-amerikai faj között találjuk a gyógynövényként egyre nagyobb elismerésnek örvendő nagylevelű csodamogyorót, a távol-keleti két faj pedig a kertekben hódít, mert virágai még lombfakadás előtt, januárban, februárban nyílnak.
A virágok piros alapjából négy vékony, szalagszerű, aranysárga szirom fejlődik ki. A csoportokban nyíló virágok „kócos” kis csokrokra emlékeztetnek.
A növény egyébként egy legfeljebb néhány méter magasra megnövő bokor vagy alacsony fa. Az év nagy részében az erősen szőrős levelek látványa határozza meg a képét. A kemény toktermések a virágok megporzásától számított egy év múlva érnek be, amikor felnyílva kilövik magukból a két fekete magot.A két távol-keleti faj keresztezésével sok nemesített változat jött létre, ezek a bokor méretében, igényeiben és kisebb mértékben a virág színében térnek el egymástól. A kertészeti árudákban ritkán tűnik fel, így aztán a Hegyvidék kertjeiben is kevés csodamogyoró-virágot láthatunk.
A növény neve a patikából is ismerős lehet: csodamogyoróvíz (esetleg -olaj vagy -lé) néven árult szerként kéreg- és levélkivonata a vénás elégtelenségek kezelésére és a kisebb gyulladások enyhítésére javallt. A kertben tehát telepítés előtt döntenünk kell, hogy a hatásában vagy a megjelenésében csodás növényt részesítjük-e előnyben.

BI.