„Még ma is csoda számomra, hogy az emberek meghallgatnak”

Amikor az interjú időpontját egyeztettük Vida Mónikával, megkérdezte, nem zavarja-e majd a felvételt, ha vele lesz a kisfia is. Az egyéves János Dániel szinte végigsírta a beszélgetést, ezekben a napokban nagyon nyűgös, sokszor fáj a hasa, és tényleg szüksége volt az anyukájára. Mónika elmondta, ő hisz a kötődő nevelésben, abban, hogy a gyerek mellett egy bizonyos korig mindig legyen ott az édesanyja. A most 3 és fél éves Lili Hanna is élvezte babakorában művész mamája állandó figyelmét. Ahogy így lesz majd a most még pocakban lakó Gergely Ádámmal is, az ő érkezését áprilisra várják. Előtte viszont anyunak még lesz egy koncertje a Cziffra György Fesztiválon.

• Két, pontosabban nemsokára három kicsi gyerek édesanyjaként hogyan tud a művészetnek is élni?
• Nagyon nem egyszerű, főleg egy éve, amióta a nagymamám meghalt, és messzire költöztünk onnan, ahol édesanyám és a nagypapám lakik. A férjem egyetemre jár és dolgozik, a nap legnagyobb részében teljesen egyedül vagyok. Le kellett mondanom arról, hogy nyugodtan, csöndben gyakoroljak. Szó szerint minden pillanatot kihasználok. Ha van öt perc, amikor a nagy éppen játszik, a kicsi pedig majszolja az uzsonnáját, a zongorához ülök, vagy kézbe veszem a kottát.
• Így készül fel tehát a Bécsi Cziffra Alapítvány és a Cziffra György Fesztivál Ifjú Tehetségeinek koncertjére is. Mit szólt az elismerő címhez?
• Nagyon meghatódtam, mert Cziffra a gyerekkori példaképem. Még egészen pici voltam, amikor először hallottam róla. Amikor megjelentek az interneten, elkezdtem hallgatni az felvételeit, és odavoltam attól, hogyan lehet ilyen fantasztikus könnyedséggel, ennyire virtuózan zongorázni. Elhatároztam, hogy én is így szeretnék játszani. A 6. Magyar Rapszódiát miatta tanultam meg, úgy elvarázsolt, ahogy azt előadta. Az, hogy sok évvel később lehetőséget kapok ezen a fesztiválon zongorázni, számomra óriási dolog. Szinte gyermeki örömmel állok hozzá.
• Cziffrának is köze van ahhoz, hogy zongoraművész lett, hogy idáig eljutott?
• Soha nem volt nálam kérdés, hogy zongorista legyek-e, vagy sem. Meg sem fordult a fejemben, hogy mással is foglalkozhatnék. A motivációmban azonban, hogy én ezt valóban szívvel-lélekkel csináljam, nagy szerepe volt Cziffrának. Másképp ül az ember a zongorához, ha előtte meghallgatott egy Cziffra-felvételt.
• Csak inspirálja, vagy a hang- és filmfelvételeknek köszönhetően tanulni is tud a mestertől?
• Rengeteget lehet tőle tanulni. Hogyan tartja a kezét, milyen tempókat vesz, hogyan áll hozzá egy darab interpretációjához, és azt is, ahogy a közönséggel kommunikál. Annyira közvetlennek tűnik! Amikor zongorázik, nincs az az érzésem, hogy meg akarna felelni bárkinek is. Pedig én nagy nyomást éreztem sokáig, ami rányomja a bélyegét arra, hogyan játszik az ember, főleg versenyeken. Cziffra játékában szabadság van, improvizáció, ugyanakkor tökéletes precizitás. Volt egy professzorom, Aquiles Delle Vigne, ő még találkozott Cziffrával, tanult tőle. Amikor ezt megtudtam, egészen más dimenziója nyílt ki előttem a zongoratanulásnak.
• Kik azok, akik még nagy hatással voltak, vannak önre?
• Ha azt kérdezi, ki a zeneszerző kedvencem, a válaszom az, hogy Chopin és Bach. Ám amikor Cziffrát hallgatok, utána mindig Lisztet akarok játszani. Ha pedig a zongorista példaképeimet kellene mondanom, akkor Cziffrán kívül az argentin Martha Argerich, valamint Rév Lívia néni. Persze rajtuk kívül sok embert tudnék említeni, akik hatással vannak rám, és közel állnak a szívemhez, akárcsak Becht Erika néni, vagy Eckhardt tanár úr, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.
• Liszt- és Ravel-műveket ad elő a Cziffra György Fesztiválon. Gondolom, nem véletlenül.
• Igen, három Liszt-etűdöt választottam, továbbá egy Ravel-darabot, amiről most találtam meg Cziffra egyik felvételét, és nagyon tanulságos volt meghallgatni, egészen más az interpretációja, mint az megszokott. Cziffra György a műsorválasztásomra is hatással volt, igyekeztem olyan műveket elővenni, amiket ő is játszott.
• Több elismerést kapott már, például Junior Prima díjas.
• Amikor erről értesítettek, épp buszon ültem, és végigsírtam az utat hazáig a maszkom alatt. Gyerekkorom óta erre az elismerésre vágytam, évekig reméltem, hátha… Rengeteg munkám van ebben, hároméves korom óta foglalkozom a zenével. Amikor csak zongoránál ültem, mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer majd művész leszek, és még ma is csoda számomra, hogy az emberek meghallgatnak. Főleg azért, mert óriási a váltás a gyerekek, a háztartás mellett, hogy a színpadra lépés előtt három órával még az a legnagyobb gondom, milyen süteményt süssek, hogyan takarítsam ki a sütőt, vagy hogyan fonjam be a póniló haját. Ez nekem tényleg olyan, mint egy varázslat, egy mesevilág, mintha két életem lenne. Arra inspirál, hogy bármilyen nehéz is, folytassam.
• Ha már említette a nehézségeket, a kisgyerekek mellett hogyan tud koncertezni? Hiszen nemcsak itthon vállal fellépést, külföldre is sokszor hívják.
• Ilyenkor vagy viszem a gyerekeket, és jön velem a férjem is, vagy reggel megyek, és este jövök is haza. Vagy csak egy éjszakát alszom ott, és másnap indulok vissza. Ameddig ennyire kicsik, nem szívesen hagyom itthon őket. Amikor elkezdtem a Zeneakadémián a Master fokozatot, a lányomat bevittem az órákra. Kúszott, mászott az előadóban. A Semmelweis Egyetemről viszont a vezetőség kitiltott a gyerekkel. Egészségügyi szervező szakra jártam; ez ilyen kis kikacsintás volt, nagyon érdekel az egészségügy, a biológia, gondoltam, megpróbálom. Ezért ott abba is maradtak a tanulmányaim, amit nagyon sajnálok. Már csak azért is, mert ki tudja, meddig zongorázhatok még. Tizennégy éves koromban sokízületi gyulladást diagnosztizáltak nálam, akkor azt mondták, 18 éves koromra tolószékbe kerülök, és hagyjam abba a zongorázást is, mert rontja az állapotomat. Nem tettem, itt vagyok, járok, játszom, mert hiszem, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, csodának élem meg, hogy még mindig zongorázhatok. Úgyhogy szeretnék mindent beleadni, ameddig csak tudom csinálni. A családom mellett az motivál, hogy örömet adjak az embereknek. Szeretném elvinni olyan helyekre is a zenét, ahol nehezebb körülmények között élnek.

K. A.