Családi piknik a Gesztenyés kertben

– Tudod, mi az a piknik?

– Persze hogy tudom! Anyuval és apuval szoktunk menni a Margitszigetre piknikezni. Eszünk a fűben, és sokat játszunk, meg várjuk aput, mert mindig otthon felejt valamit – vágta rá az unokahúgom, a 9 éves Lia, akit arra kértem, kísérjen el a Hegyvidék első saját nyári piknikjére. Arra a programra, amit hagyományteremtő szándékkal rendezett meg az önkormányzat és a MOMkult a korábbi Hegyvidéki Napok helyett, hogy egy kicsit bensőségesebbé, családiasabbá tegye a XII. kerület egyik legnagyobb közösségi eseményét.

Erről beszélt a megnyitón Pokorni Zoltán polgármester, aki elmondta, hogy az eddigiektől eltérően ezúttal nem „sztárfellépőkben, monstre koncertben” gondolkodtak, inkább kisebb, „leülős programokat” és játékokat szerveztek a Gesztenyés kertbe, mert ezek összehozzák az embereket. Hiszen egy jó pikniken az ismeretlenek is elkezdenek beszélgetni egymással, és éppen ez volt a szervezők célja – fogalmazott a polgármester.

Rövid volt a köszöntő, amit egyvalaki biztosan értékelt. Lia apró sóhaj kíséretében megjegyezte, hogy ennyi éppen elég a felnőttek beszédéből, jöhet is a mese. A színpadon már készülődött a Meseszálak produkció négyfős csapata, hogy zenei kísérettel, bábokkal, homokanimációval, árnyjátékkal színesített előadással szórakoztassa a gyerekeket. Annyi bizonyos, hogy értik a dolgukat, a kicsik pillanatok alatt bekapcsolódtak a meseszövésbe, ott találták magukat a tündér és a békakirályfi mellett, együtt ropták a martfűi táncoló csizmával, vagy éppen aranyszigonyt kerestek a Tisza-tóban.

– Jók ezek a mesék, mintha a barátnőimmel írtuk volna! Tetszik, hogy sok az érdekes szereplő, és nem jöttem rá rögtön, mi lesz a történet vége – értékelt sebtében Lia, hamarosan pedig az is kiderült, hogy érdemes hallgatni a gyermeki megérzésre. Mint Danyi Zsuzsi mesemondótól megtudtuk, a meséket valóban gyerekek írták, illetve az ő történeteikből állt össze a műsor.

Mesét hallgatni és nézni minden apróság szeret, azért viszont valósággal rajonganak, ha ők maguk lehetnek benne a szereplők. Éppen ezt kínálta a Tündérkert-Meseösvény és Mester Tér, ahol izgalmas interaktív kalandjáték várta a bátrakat.

Útközben hét próbát kellett kiállniuk, fondorlatokkal megküzdeniük, ráadásul maguk készítették a tarisznyájukat, a lepényüket és a fegyverüket. Aki az összes próbatételt kiállta, s legyőzte a napot, a holdat és a csillagokat eltüntető gonosz sárkányt, a végén ajándékot kapott.

– Ahogy hazaérünk, mondom anyunak, hogy holnap én csinálom az ebédet – jelentette ki Lia. – Magos lepény lesz, mint a mesében, úgyis szereti a pizzát, ez meg olyasmi, csak nem lesz rajta paradicsom.

Miután visszaszerezte a világosságot, és jóízűen megette a kemencén sült finomságot, „űrhajóskiképzés!” felkiáltással szaladt is át a Fabatka Porta népi játszóterére. Persze a valóság ennél egyszerűbb, ami neki űrhajóskiképzés, az nem volt más, mint egy kézzel hajtott körhinta. A lényeg azonban, hogy a gyerekek a digitális korban is gyerekek maradnak, és dédanyáik játékaival ugyanúgy önfeledten tudnak játszani, ahogy a divatos kütyükkel teszik.

„A szülőknek nosztalgia, a kisebbeknek szórakozás, szóval mindenki jól jár velünk – mutatott a körhintára a faalkalmatosságot forgató Porkoláb Antal. – Akárhová visszük, nagy sikert arat, a gyerekek még a telefonjukat is eldobják, hogy beszállhassanak. Na jó, a legtöbbjüknek nincs is telefonja, a körhintát viszont a többi népi játékhoz hasonlóan tényleg szeretik.”

A játékkészítő felhívta a figyelmet a szintén népszerű ördöglakatokra, térbeli amőbára, csigafutamra, mocsárjáróra, a kizárólag természetes anyagokból készült és a néphagyományokat felelevenítő térjátékokra. No meg a diótörő alkalmatosságra, ami egy ügyességi játék, siker esetén pedig dióbelet kínál. „Egy baj van vele, hogy két éve nincs rendes dió. Azért nem adjuk fel, előbb-utóbb biztosan belekerül egy ízletes példány.”

Mi erről nem tudunk nyilatkozni, mert Liának meggyűlt a baja a kalapácsos diótöréssel, úgyhogy néhány sikertelen kísérlet után inkább úgy döntött, biciklizéssel vezeti le felesleges energiáját. Méghozzá nem akármilyen kerékpárokon: a Kezes-lábas játszóház rögzített roncsbringáit tekerve különböző játékokat lehetett életre kelteni. A kellemes elfáradást a még kellemesebb pihenés követte, egy kis Vitéz László-bábjáték, némi társasozás a Játszóház Projektnél, majd nyomdázás, festegetés, ültetés a Paradicsom Projekt kreatív foglalkozásain.

Aztán következett a szabadulószoba és a Trükkös szemüveg, amelyen keresztülnézve megváltozik a valóság.

– Fúúúú, milyen jó lenne otthonra egy ilyen! Ha felvenném, mindjárt nagyobb lenne a szobám. Vagy odaadnám a tanár néninek az osztályban, és nem látná, mit csinálunk a többiekkel, annyira messze lennénk tőle – lelkendezett Lia.

Hiába kérte, a szemüveg ott maradt, a kedvét azonban ez sem vette el a mulatságtól. Főleg mert a nem is annyira távolból keleti dallamokat hallott.

– Az egyik kedvenc rajzfilmemben, tudod, az Aladdinban pont ilyen a zene, nézzük meg!

És máris futott a másik színpadhoz, ahol javában zajlott a Parvati autentikus hastánc-bemutató. Lia pedig fogta magát, és fülig érő szájjal elkezdte utánozni a mozdulatokat.

Amikor ezt elmeséltem a programot vezető Parvati Fritz Mónikának, az oktató egyáltalán nem lepődött meg. „A hastánc kortalan, kisgyerekek ugyanúgy művelhetik, mint szépkorúak, és a testalkat sem befolyásolja. Rendkívül egészséges, az életörömet kifejező mozgásforma, ami a test szinte minden porcikáját megmozgatja. Rendkívül jótékony hatást gyakorol testileg és lelkileg egyaránt. Olyannyira, hogy ortopéd orvosok ajánlják a hastáncot, mert javítja a testtartást, jól tartja az egész gerincet. Megszüntethetők vele az ülőmunka és egyéb ok miatt jelentkező nyak-, váll- és hátfájdalmak” – sorolta az előnyöket Mónika, majd még hozzátette, hogy hetente kétszer tartanak órákat a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.

A táncos blokk ezzel nem ért véget, volt Nia és zumba, a végén pedig Szenior Örömtánc. Ezek Liát már kevésbé érdekelték, mert közben kinézte magának az ökohangszer-bemutatót, amin a különleges hangszerekkel rezgéseket is megfigyelhetett.

– Kíváncsi vagyok, miket varázsol a bűvész! Nagyon fogok figyelni, hogy én is megtanuljam, aztán megcsinálom az iskolában a mutatványt – ígérte Lia, és nyomban le is ült közvetlenül a színpad elé, nehogy lemaradjon valamiről.

Elkezdődött a műsor, eleinte kevesebb volt a néző, aztán egyszerre – mintegy varázsütésre – telt ház lett, és mindenki csendben figyelte az eseményeket. Rolando olvasott a fejekben, eltüntette a vizet, bankjegyet mozgatott téren és időn át, és a gyerekeket is bevonta az előadásba.

„A titok a figyelemelterelés, a kézügyesség, no meg a látvány. Azon múlik minden” – foglalta össze a bűvészet lényegét Rolando, azaz Kaszányi Roland. Arra a kérdésre viszont csak sejtelmesen válaszolt, hogy van-e varázslat, ez legyen meglepetés minden bűvésztanonc számára. Mert – ahogy hangsúlyozta – a trükköket bárki megtanulja, kell hozzá némi tehetség, rengeteg szorgalom és még valami…

Erre a valamire volt Lia a leginkább kíváncsi, de mivel nem tudta meg, kijelentette, hogy majd rákeres a neten. Addig is belenézett Fabók Mancsi bábszínházába, és meghallgattuk Agócs Gergő meséjét a nagyétkű fiúról, kis figyelemelterelés gyanánt.

Merthogy nem kislányoknak való a sör, viszont érdekesnek ígérkezett Katona Csaba kóstolással egybekötött sörtörténeti előadása, úgyhogy az MTA munkatársát egyedül kérdeztem az érdekességekről. Elmondta, hogy a mai sört tulajdonképpen az 1516-ban kiadott bajor tisztasági törvény alapján definiáljuk, holott abból kihagyták az élesztőt. Maga a sörszerű, tehát gabonából erjesztett ital legalább 9000 éve létezik, viszont nem sok köze van a mostani nedűkhöz.

Ami a sztorizást illeti, az egyik legérdekesebb feljegyzés a londoni söráradatról szól. Az 1800-as évek legelején egy baleset következtében rengeteg hatalmas söröshordó tört össze, az emberek pedig a földről itták az italt. Nem kell mondani, hogy alaposan lerészegedett a lakosság, sokan alkoholmérgezést kaptak, ráadásul többen meg is fulladtak a pincékben.

Kifejezetten érdekelt, hogy mi az igazság a szabadságharc utáni „nem koccintunk sörrel” fogadalommal. A szakember erre csak legyintett, és elmagyarázta, hogy ez egy városi legenda, ilyen tiltás sohasem létezett. Évtizedekkel a szabadságharc után a borlobbi találta ki a borfogyasztás felvirágoztatására.

A sörös érdekességek után a QuizNight műveltségi játék mozgatta meg a kis szürke agysejteket, míg a Gazdálkodj Ökosan workshopon a városi növénytermesztés titkai tárultak fel.

– Tudtad, hogy van saját bazsalikomom? – kérdezte Lia, és választ sem várva folytatta. – Kint van az erkélyen, magról neveltem. Az iskolában is termesztünk paradicsomot.

Ebből is látszik, hogy a mai gyerekeknek kevés újat lehet mondani. Még fontosabb, hogy nyitottak a környezetvédelemre, amihez a Hegyvidéki Nyári Piknik is hozzájárult.

A Bahorka Társulat és a M.É.Z. koncertje már a nagyoknak szólt, addigra Lia is hazament a szüleivel. Így azt sem látta-hallotta, hogy Szczuka Panka és Borcsa régebbi és mai pop-, jazz- és könnyűzenei feldolgozásokat játszott, Juhász Anna irodalmár Géczi Jánossal és Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgetett, a Kodachrome akusztikus duó pedig Simon & Garfunkel-dalokat adott elő.

Közben az irodalmi színpadon, a Magyar Krónika májusi lapszámához kapcsolódva, a közösségteremtő, a gyerekek lelkivilágával foglalkozó gyógyítók és művészek munkájáról esett szó. Agócs Márton és Kemény Zsófi a népdaltól a slam poetryig számos stílust felvonultatott, a Sildervald koncertjén magyar népdalok és versek hangoztak el könnyűzenei formában, míg a „Játsszuk el, hogy semmiről sem tudunk…” című Cseh Tamás-esten a feledhetetlen énekes ikonikus dalai csendültek fel egyedi feldolgozásokban.

Így zajlott tehát az első Hegyvidéki Nyári Piknik. Sok mesével, zenével, tánccal, érdekes előadásokkal, amik valóban kicsiket és nagyokat, az egész családot leültették a Gesztenyés kertben.

*

Mielőtt Lia hazaindult, még egyszer körbenézett, és annyit mondott: „Jó volt ez a piknik, csak egyet felejtettünk el, piknikkosarat hozni. Nem baj, majd jövőre, mert lesz jövőre is, ugye?” – kérdezte bizakodva. A választ később Hambuch Gerda adta meg. Az eseményt szervező MOMkult vezetőjét a program megszületéséről és jövőjéről is kérdeztem.

• - Miért lett a többnapos Hegyvidéki Napokból egynapos családi piknik?
• Természetesen, mint minden ágazatban, a kulturális szférában is érzünk változásokat a pandémia miatt a fogyasztói szokásokat illetően. Ehhez alkalmazkodnunk kell. A látogatók sok esetben késleltetik a jegyvásárlást, hosszabban kivárnak, vagy az utolsó pillanatban veszik meg a jegyet, mert még mindig bizonytalanok a programok megrendezhetőségével kapcsolatban. Érződik továbbá az is, hogy az emberek nyitottabbak a szabadtéri rendezvények iránt, amik a spontánabb, kötetlenebb jellegük miatt nagyobb biztonságérzetet nyújtanak. Ezekből a közelmúltbeli tapasztalatokból indultunk ki mi is a Hegyvidéki Nyári Piknik szervezésekor. Nem minden előzmény nélkül, hiszen tavaly, kora ősszel a pandémiát követő első szabadtéri rendezvényt a MOMkult belső kertjébe szerveztük, és azt láttuk, hogy a látogatók nagy örömmel érkeztek a családiasabb, csendesebb, bensőségesebb atmoszférájú, piknikezős jellegű Gesztenye Napra. A Hegyvidéki Nyári Pikniket ez alapján szerveztük, a megváltozott név is ezt tükrözi.
• Mondhatjuk, hogy még családiasabb lett a rendezvény?
• Ilyen értelemben is családiasabb, igen. Ha a Hegyvidékre mint tágabb családra gondolunk, mindenképpen. Létezik a visszatérő játszótéri, kávézóteraszi közönség, de a rendszeres klubok, tanfolyamok, vagy a szépkorúaknak szervezett programok közönsége is kis közösség, család. Van lokálpatriotizmus a Hegyvidéken, amire építeni lehet.
• Mi a program legfontosabb célja?
• Az egymás felé fordulás, a tartalmas kikapcsolódás lélekre gyakorolt jótékony hatásának elérése. Nem a nagyszínpados, hangos, túl nyüzsgő atmoszférára, hanem a – Gesztenyés kert pihenőparki jellegét kihasználva – fűbe heveredő, beszélgetős, intimebb közelségű, több interaktivitást lehetővé tévő programokra koncentráltunk. Ezért is alakítottunk ki kisebb „szigeteket" a parkon belül. Nem egy nagy-, hanem három kisszínpadot állítottunk fel, ezek a nevüket is – „Ötlevél”, „Aprószirom”, „Zöldtüske” – a gesztenyefáról kapták. Tudatosan törekedtünk arra, hogy a kert területén legyen lehetőség a félrevonulásra a kisebb csoportoknak, de közelebb is tudjanak húzódni a kisszínpadok valamelyikéhez az akusztikus koncertekre, irodalmi beszélgetésekre, gasztrotörténeti ismeretterjesztő előadásokra, kvízjátékokra. Szellős térelrendezéssel, ökotudatos és innovatív megoldásokat alkalmazva vártuk a látogatókat. Röviden: kevesebb csinnadratta, több közösségi élmény volt.
• Lesz folytatás ebben a bensőségesebb formában, akár még az idén?
• Ha az éppen aktuális járványhelyzet erre lehetőséget ad, ősszel természetesen megrendezzük a Gesztenye Napot, hasonló szellemiségben. És akkor már a Hegyvidéki Nyári Piknik tapasztalatainak tükrében.

sm.