Egy elfeledett 1848–49-es emlékhely a Sas-hegy lábánál

Értékes információt tett közzé a Nemzeti Ujság 1926 végén az egykori Mayerffy-birtokkal (a mai Jagelló út 38. szám alatti területtel) kapcsolatban: „A lényeg az, hogy egy tavasz illatú márciusi délutánon bolyongva róván a budai Sashegy oldalát, bizonyos nevezetű Bosnyákovits Mátyás öreg úrral, megállapítottuk a régi, híres, nevezetes, nemes, címzetes és vitézlő Mayerffy-család ama telkének helyét, hol Nagysándor József tábornok hadiszállása volt 1849 május 4-21-e között.” (Nemzeti Ujság, 1926. december 25.)

A Hadtörténelmi Múzeum egy évvel később már tényként kezelte ezt, miután 1927 tavaszán szakértői beazonosították a helyszínt. A Magyarság című lap így számolt be erről: „A Magyar Hadtörténelmi Múzeum és a magyar újságírótársadalom együttes ünnepséggel jelölte meg azt a helyet, ahol Ábrányi Emil, a magyar újságírók nesztora, az első haditudósitást írta a szabadságharc idején. A mai Böszörményi-út és a Csörsz-utca sarkán, 1849 május havában Nagy Sándor József tábornok tartott hadiszállást és ide küldte ki Ábrányi Emil »újdondászt«, azaz mostani néven riportert, a Kossuth-kormány hivatalos lapja, hogy a hadi helyzetről tudósítást írjon.” (Magyarság, 1927. május 22.) Több helyen azt is megemlítették, hogy tulajdonképpen az első komoly, magyar, európai színvonalú haditudósítás az volt, amit Ábrányi Emil írt a Kossuth-kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a 113. számába 1849. május 20-án, vasárnap este 10 órakor.

Miután a tulajdonos megtudta ezt, az 1925-ben felépített házát átalakította, és 1927 májusában megnyitotta a „honvéd markotányosnőhöz” címzett vendéglőt. A Magyar Hírlap hosszú cikkben mutatta be az új helyet: „Nevezetes napja volt szombaton a jó budai polgároknak. Az I. kerületben, a Böszörményi út és a Csörsz utca sarkán levő domboldalon felépült az új kocsma. Azt avatták ünnepi cécóval. Smaragdzöld színű domboldalon áll a kocsma frissen vakolt épülete, a délutáni nap bearanyozza galambszürke falait. Megcsillogtatja vörös cserép tetejét. Szombaton már a kora délutáni órákban megindult a jókedvű budai polgárok karavánja felfelé a dombon, a híres kocsma felé. Összefonódva mentek asszonyok, emberek fekete ünneplőben a zöld dombra, ahonnét leszűrődött a nagy zsivajgás. Az összegyűltek vidám tereferéje. Mert sok embert csődített ide ma délutánra Borovszky András kocsmáros uram, nevezetes kocsmájának megnyitására. Tudniillik a telken, amelyen ma a kocsma áll, Budavár 1849 május 21-iki ostroma alatt az első honvédhadtest főhadiszállása volt. Nagysándor József tábornok hadiszállása volt e helyen. A magyar királyi Hadtörténelmi Múzeum embereinek kutatása állapította ezt meg. Sőt hivatalosan igazolta is. Borovszky András kocsmáros uram emléket akar állítani ennek a történelmi nevezetességű helynek és ezért újonnan épült kocsmája bejárata fölé ezt a címtáblát szegeztette: BOR ÉS SÖRHÁZ A HONVÉD MARKOTÁNYOSNÖHÖZ.

Ezenkívül a kocsma homlokzatára Zsillé Kálmán festőművésszel régies modorú cégért festetett, amely a tábornoki domb alatt elterülő mezőt, rajta a markotányosnői sátrat és tábori jelenetet ábrázolja. A kis kocsma éppen a domb tetején épült. Előtte frissen mázolt zöld kerítés övezi a kaviccsal teli hintett kis kertet. A kis kertben sok-sok pirosszínű abrosszal leterített asztal mellett már ülnek a vendégek. Úgy virítanak ezek a pirosterítős asztalok, mint a pipacs virágja, elhintve a réten. Az asztalok között zöld dézsákban karcsúszárú leánder bokrok virágzanak. Rózsaszín és fehér virágokban pompázik a leánder. A langyos május délutáni szél, amely a közeli Sashegy felől fújdogál, megrázza szárukat, ilyenkor halkan rápermeteznek az abroszokra a szirmok. A vörösterítős asztalokon sörös kriglikben fehéren habzik a frissen csapolt tavaszi sör. És ott van mellette a liptói túró, az új retek és nagy garmadában a szőke sóskifli. Igen sok ember gyűlt össze a mai nevezetes délutánra.” (Magyar Hírlap, 1927. május 22.)

A cikk megemlíti, hogy a „Hadtörténelmi Múzeum kiváló igazgatója”, Aggházy Emil és az intézet adjunktusa, dr. Bevilaqua Béla „népszerű előadást tartott a hely történetéről”. Aggházy elmondta, hogy 1849-ben május 4-től 21-ig itt volt Nagysándor József tábornok hadiszállása, „itt állomásozott a sereg, és a lankáson állottak az ágyuk, míg a kis Svábhegyen, amely idelátszik, állott a honvédüteg”. Arról is szólt, hogy ugyanitt – ahol a kocsma állt – volt II. Lajos seregének főhadiszállása is, ahonnan a magyar sereg Buda felől Mohácsra indult. Szavait azzal zárta, hogy szinte minden bokor történelmi nevezetességű helyre emlékeztet.

A beszédet nagy taps követte, majd dr. Bevilaqua Béla adjunktus „kezdte el mondani kedélyesen”, hogy 1849. május 21-én e helyen szerelték a magyar tüzérek az ütegeket. Ábrányi Emilről is beszélt, és kiemelte, milyen nagy veszteség érte a magyar újságírást az ő korai halálával, ami a nevezetes riport megjelenése után kilenc hónappal következett be.

Ezután Mariancsics Imre felolvasta Ábrányi Emil első magyar haditudósítását. A harcok mellett a szerző leírta a tábort, a markotányos sátrat, a katonákat, akik szalonnát és pirítóst sütöttek, a zsírt pedig kenyérre csöpögtették, valamint Görgeyt, akinek „sudár a termete, szőke a haja, égszínkék a szeme, és harminckét esztendős csupán, de máris nagy élettapasztalattal bír”.

A felolvasás után dr. Bevilaqua Béla Csorba Dezső cigányprímást méltatta: „A magyar cigány mindig ott volt, ahol az ütközet állt, az ágyúk dörögtek. Az ő nagyapja volt az öreg Csorba Zsiga, a dédapja pedig a még öregebb Csorba Zsiga, aki híres negyvennyolcas cigány volt. Fiúról fiúra szállt a nóta, hallgassuk meg, régi magyar dalokat fog hegedülni.”

Csorba rázendített a Bihari-féle 18. századi verbunkos csárdásokra, „aztán egymásután jöttek a dalok: a Mártogatós, a Háromlépéses, a Hatvágásosverbunkos. Mindenki meghatottsággal hallgatta a régi magyar melódiákat. A hegyek mint ismerőst köszöntötték a dalt. Mindenki könnyezett, megindult.” (Magyar Hírlap, 1927. május 22.)

A beszámolók azt is leírták, hogy Borovszky, a tulajdonos-kocsmáros serfőzőnek öltözött, de nem csak ő jelent meg tradicionális ruhában, mivel a Dréher sörgyár egy kis meglepetéssel szolgált: „Negyvennyolcas honvédnek öltözött fiatal kis budai lányok szolgálják ki a vendégeket. Fekete lakkcsákó a fejükben, vörös rozettával, kávébarna kabát feszül a vállukon piros zsinórozással. De alul kikandikál a könnyű nyári grenadin ruhácska, a tób selyemharisnya és a champagne színű legdivatosabb cipő. A negyvennyolcas nehéz lakkcsákó alól előugrik a bubifrizura egy-egy fürtje. A kis budai leánykák kipirult arccal szaladgálnak az asztalok között. Kezükben négy-öt krigli sört tartanak, amelyekről lecsorog a tajtékos hab. Nagy igyekezetükben, ha le is öntenek valakit, nem nagy baj. A jó budai polgárok egymás után hörpentik a söröket, bajuszukon ott marad a hab.” (Magyar Hírlap, 1927. május 22.)

Bármennyire is jól sikerült a kocsma indulása, 1929. április 23-án már arról számolt be a Pesti Hírlap, hogy a tulajdonos szeretne megválni a vendéglőtől: „Eladom Németvölgyi dűlő 7960 hrsz, vendéglős, adómentes házamat, melyben 3x2 szobás lakás van, jogfolytonossággal. Tulajdonos: Borovszky András, Böszörményi- és Csörsz-utca végén. 75-ös villamos.” Mivel ezután még több évtizedig Borovszky nevét lehetett olvasni a hely kapcsán a különböző telefonkönyvekben és hírekben, az eladás nagy valószínűséggel nem történt meg.

A Hadtörténelmi Múzeum 1936 márciusában emléktáblát, sőt egy kisebb kilátót szeretett volna felállítani a vendéglőnél. A Pesti Hírlap így írt a kezdeményezésről: „Egy történelmi emlék megörökítése. Budán mozgalom indult meg az iránt, hogy emléktáblát létesítsenek azon a környéken, ahol 1849. május 4-től május 21-ig Nagysándor József vértanú honvédtábornok – mint az első hadtest parancsnoka – tartotta hadiszállását, amikor Görgey Artúr fővezérletével a pirossipkás honvédek serege Budavár visszafoglalására indult. A Hadtörténelmi Múzeum katonai szakértői a legalkalmasabb helynek Borovszky András vendéglősnek a Németvölgyi árok 38. számú házát és telkét tartják. A mozgalom vezetőinek az a céljuk, hogy a telken kisebb méretű kilátótornyot létesítsenek és ennek falában helyeznék el az emléktáblát. A kilátótorony létesítéséhez a főváros támogatását fogják kérni.” (Pesti Hírlap, 1936. március 20.)

Azt nem tudjuk, hogy a főváros végül támogatta-e az ötletet, de a második világháború minden bizonnyal keresztülhúzta a számításokat. A vendéglő felét Borovszky András a felesége nevére íratta, majd az asszony részét 1939-ben a fiuk, Borovszky Sándor örökölte. Ettől kezdve már nem találhatók komolyabb hírek a helyről, ahová 1940-ben apróhirdetésben kerestek háziszolgát.

1945 szeptemberében arról adott hírt a Kis Ujság, hogy a régi 75-ös végállomásán megnyílt a budai Lobogó vendéglő, majd egy év múlva már ezt olvashatjuk: „Budai vendéglő nagy termekkel, tekepályával, 59/a villamosmegállónál eladó vagy bérbeadó. Tulajdonos. Jagello-út 38.”

Bizonyára bérbe adták a helyet, mivel 1948-ban az új tulajdonos főzni tudó mindenest, 1949-ben pedig elszámolót keresett. Mindezek ellenére valószínűleg nem ment jól a vendéglő, 1949 júliusában eladták az épületet Fojtek Károlynénak. Alig telt el kis idő, és 1949 decemberében már „Németh és Fojtek mérőeszköz-készítő üzeme, XII. Jagelló-út 38.” volt olvasható az apróhirdetésekben.

Ezután többféle funkciót is kapott az épület, 1953-ban például a XII. kerületi tanács klubházát rendezték be ott. Később a Dél-Budai Vendéglátó Vállalat irodája üzemelt benne, majd teljesen átépült, és a 2010-es évek óta hotel működik a markotányosnőhöz címzett egykori fogadó helyén. Ha emléktábla nem is jelzi a terület történelmi jelentőségét, legalább mi tudjunk róla!

Földváry Gergely