A budai dombok gyümölcse

A Hegyvidéken a mandula a hagyományosan ültetett fák közé tartozott – vannak idős, termetes példányai –, aztán hosszabb időre kegyvesztetté vált. Manapság szerencsére újra látni mandulacsemetéket a XII. kerület több pontján.
A csonthéjas termésű gyümölcsfa nálunk nem őshonos, legközelebbi természetes előfordulása Kis-Ázsában van. Mint az egyik legrégebben ismert és használt olajos mag valószínűleg már a török hódoltság előtt eljutott a Kárpát-medencébe, ahol jól is érezte magát. Ami a szőlőnek rossz volt, az a mandulát „helyzetbe hozta”, mert a filoxéravész következtében kipusztuló szőlőhegyek egyik lehetséges hasznosítása éppen ő lett. A meleg, déli domboldalakon a mandulások szépen fejlődtek és gazdag termést adtak, így alakultak ki a fő termesztőkörzetek Budán és a Balaton-felvidéken.A mandula az egyik legkorábban virágzó gyümölcsfánk, már március elején megjelennek a halvány rózsaszín bimbók, és védett helyen nemsokára ki is nyílnak az ötszirmú virágok. A tavaszi napsütésben bágyadtan repkedő beporzók ilyenkor rajokban tobzódnak körülötte, mivel alig van konkurencia. Ez az apropója a XII. kerületben méhlegelőként ültetett mandulaliget fajválasztásának is.
A mandula szavunk egyébként a latin mandorla szóból származik, és állítólag egy Anonymus-vers fordítása kapcsán vert gyökeret a nyelvünkben. A tudományos amigdalus név is ismerősen csenghet, egyrészt a félelem agyközpontjával kapcsolatban, másrészt a csonthéjasok magvában lévő ciántartalmú anyag miatt. A néha B17-vitaminként hivatkozott vegyület megítélése azonban eléggé ellentmondásos, ma inkább méregnek tekintik, mint reményteli gyógyszeralapanyagnak. Ettől függetlenül a marcipánban ott a helye, és a csemege fogyasztása ellen nem szólnak egészségügyi érvek.
A koros mandulák kedvező körülmények között akár 8 méter magasra is megnőhetnek. Rendezetlen koronát viselnek. A sűrű ágrendszer hátránya, hogy nemegyszer egész vastag ágak halnak el, és törnek ki a koronából. Ezen valamennyit segíthetünk metszéssel, amit egyébként a termés érdekében nem szükséges elvégezni.
Bár a legtöbb mandula nem termékenyül a saját virágporától, a beporzók a távolabb eső fákat is megtalálják, és biztosítják a termés megkötését. Sokszor épp ilyenkor érkeznek a télen kissé lefogyott mókusok, és szisztematikusan lerágják az alig borsónyi, zöld mandulákat. Így aztán előfordulhat, hogy ősszel alig van érett mandulamag, amiből a téli zsírtartalékot felhalmozhatnánk – vagy amiből a karácsonyi süteménybe jutna. Azért a nyáron kövérkés mókusok és a mostanában csodaszépen virágba boruló fák látványa talán kárpótol minket.

BI.