Négynapos jazztavasz a MOM Kulturális Központban

A Hajdu Klára Quartet indította az idei GetCloser jazzfesztivált, a nagyméretű helyszín ellenére igazi klubhangulatot teremtve. A bátran jazzdívának nevezhető énekesnő a vokális jazz minden szépségét felvonultatta az őt kísérő remek modern jazzt játszó trióval, amelyben Cseke Gábor zongorázott, Soós Márton bőgőzött és Richter Ambrus dobolt.

Saját szerzemények éppúgy helyet kaptak a repertoárban, mint más hazai jazzmuzsikusok kompozíciói. Elhangzott a Love of My Life, Freddie Mercury gyönyörű dala, valamint két magyar szám is, a Zápor és a Nyár, amik szervesen illeszkedtek az előadásba, jóllehet az anyanyelvünkön szólaltak meg. A programot záró Pünkösdi rózsa egyben ősbemutató is volt, ez a dal is rajta lesz ugyanis a négyes Fúvom az énekem címmel áprilisban megjelenő, magyar népdalfeldolgozásokat bemutató lemezén.

Nagy várakozás előzte meg napjaink egyik vezető amerikai zenei személyisége, José James fellépését. Nem véletlen a titulus, mert nem pusztán énekesről van szó (bár annak is elsőrangú): az előadásmódja, a közönséggel és a zenésztársaival való kommunikációja teljesen szokatlan és egyedülálló. A jazztől indult, majd az R&B, a soul, a fekete-pop és a hiphop stílusokban talált otthonra, és ez a sokszínűség megmutatkozott a koncerten is, amelyen korábbi albumairól idézett, a Blackmagictől a Love in a Time of Madnessig. Érces baritonján néhány szép ballada is felcsendült, több dalt pedig a 2020-ban elhunyt nagy afro-amerikai dalszerző, Bill Withers emlékének szentelt (Ain’t No Sunshine, Grandma’s Hand, Lean on Me). James kísérői, Ashley Henry billentyűs, Yves Fernandez basszusgitáros és Richard Spaven dobos is kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Párniczky András gitárművész kvartettje különleges muzsikával lepte meg a zenebarátokat. A járványhelyzet erősen korlátozta a négyest a nemzetközi színtéren is nagy figyelmet keltő Bartók Electrified című albumuk szélesebb megismertetésében, így a mostani fellépés egyben lemezbemutató is volt.

Mint a cím is utal rá, Bartók-műveket dolgoztak fel, de nem „jazzesítették” azokat, hanem kellő tisztelettel és művészi alázattal merítettek a tiszta forrásból, azaz a maguk eszközeivel mutatták be nagy zeneszerzőnk improvizációra ösztökélő zenéjét. Elhangzott a tízrészes Mikrokozmosz, a Medvetánc, valamint a Kontrasztok harmadik tétele, amelyet Bartók annak idején Benny Goodman és Szigeti József társaságában vett lemezre Amerikában. A transzcendens varázslat létrehozásában az altszaxofonon és tárogatón játszó Bede Péter, a fiatal bőgős, Gyányi Marcell és a veterán dobos, Baló István közreműködött.

A Christian McBride Quintet a fesztivál alighanem legjobban várt vendége volt. A jazz leginkább időtálló stílusának mai változatát, a kortárs modern hard-bop irányzatot művelő ötösfogat különlegessége abban nyilvánul meg, hogy a szokásos kétfúvós felállás helyett a rendkívül ritkán használt vibrafont szólaltatja meg egy fiatal virtuóz, Warren Wolf. A másik frontember, Jaleel Shaw alt- és szopránszaxofon-játéka a műfaj nagy ikonjait idézte. A névadó-zenekarvezető amerikai basszusfenomén sem kárhoztatott kísérőszerepre, nemcsak remek szólóit élvezhettük, de például Duke Ellington örökzöldjét, a Sophisticated Ladyt trió felállással mutatta be, csodás vonós játékkal kísérve.

Elhangzott a többi között a Sweet Bread Warren Wolftól, Chick Coreára emlékezve a Tones for Joan’s Bones, ráadásként pedig a Theme for Kareem Freddie Hubbardtól. Peter Martin briliáns zongorajátékát és Carl Allen szenzitív dobolását sem hagyhatjuk említés nélkül. Csemege volt a vibrafonos és a zongorista, majd a szaxofonos és a dobos ízes zenei párbeszéde.

A szokásos „szombat esti lázat” a latin zene biztosította. Mind a magyar, mind a külföldi fellépő a sokak által olyannyira kedvelt vérpezsdítő ritmusokkal forrósította fel a hangulatot.

A Révész Richárd Latin Quartet voltaképpen Tar Gergely ütőhangszeressel „megerősített” zongoratrió. Révész évekig élt Kolumbiában, és az afro-karibi zene olyan ismeretére tett szert, ami egyedülálló előadóművésszé tette ebben a stílusirányzatban. Így született saját kompozíciói (Guaguanco Blues, Flamenca Espagna) mellett átdolgozást (Mozart Török indulóját, természetesen „latinosítva”) és a nagy kubai zeneszerző, Ernesto Lecuona La Comparsa című remekművét is hallhattuk. Basszusgitáron Fonay Tibor, a doboknál Molnár Mátyás brillírozott.

Omar Sosa AfroCubano Quartetje is sokakat vonzott, nálunk élő spanyolok és latin-amerikaiak is eljöttek érte a MOMkult-ba. A népszerű kubai zongorista volt két korábbi GetCloser fesztivál sztárvendége is.

Már a színpadon elhelyezett hatalmas hangszerarzenál különleges élményt ígért. A zenekarvezető székét V-alakban vette körül az akusztikus zongora és az elektromos billentyűs hangszer klaviatúrája. Középen helyezkedett el a dallamos latin névre hallgató Leandro Saint-Hill Monteja, aki alt- és szopránszaxofonon játszott, de csodás fuvolaszólói is nagy ovációt váltottak ki. Ugyancsak régi ismerős volt a mozambiki basszusgitáros, Childo Tomas, a hatalmas dobfelszerelés és mindenféle ritmushangszerek mögül pedig alig látszott ki a zenekar motorja, Ernestino. A kétórás zenefolyam nemcsak akusztikus, hanem vizuális élményt is jelentett, az afro-kubai kultúra egzotikus jeleneteivel vegyítve.

A négynapos programot záró műsort bátran nevezhetjük világpremiernek. A Lamborghini csúcsautó után Sesto Elemento névre hallgató GetCloser Session remek zenei projekt volt magyar és külföldi zenészek részvételével – egymás kölcsönös megbecsülése jegyében. A muzsikusok egy héten át próbáltak, dolgoztak az egyedi produkción, ismerkedtek a többiekkel és a kompozíciókkal, méghozzá sikeresen, amit meggyőzően bizonyított elképesztően összecsiszolt játékuk.

A hazai színeket a cimbalom mestere, Lukács Miklós és a ritmushangszerek koronázatlan királya, Mogyoró Kornél képviselte. (Utóbbi csaknem minden eddigi fesztiválon szerepelt, a legkülönfélébb formációkkal.) Az előző napi „latin vihar” után Omar Sosa és Childo Tomas is vállalta a nemzetközi csapatban való játékot, éppúgy, mint a Szardínia szigetéről érkező tenor- és szopránszaxofonos, Gavino Murgia, aki grandiózus szólókkal járult hozzá a ritmusorgiához.

Ismét kiderült: a jazzben nincsenek sem földrajzi, sem kulturális határok, műfaji korlátok. Együtt zenélt önfeledten kubai és magyar, szárd és mozambiki, olyan hangszeres és vokális csúcsokat ostromolva, amiket korábban elképzelni sem tudtunk. A tavaszi jazzünnepet mi más zárhatta, mint a Tavaszi szél vizet áraszt… kezdetű dal előadása, hosszú cimbalomszólóval, amit csak Omar Sosa halk zongora- és Mogyoró Kornél visszafogott dobjátéka kísért.

A Kleb Attila művészeti vezető által megálmodott fesztivál, nevéhez hűen, újfent közelebb hozta a zenészeket egymáshoz, a zenét a közönséghez és – ami legalább ennyire fontos – a zeneszerető embereket egymáshoz. Reméljük, ezt teszi a jövőben is, még hosszú ideig.

Márton Attila