„Szeretném a lehető legjobbakat ugrani”
Legjobb magyarként döntőbe jutott a 2021-ben Rijekában megrendezett ifjúsági toronyugró-Európa-bajnokságon Szabó-Seri Lilla. A Városmajori Gimnáziumba járó diákkal beszélgettünk, aki az idén is hasonló eredményben bízik, ami jó ajánlólevelet jelentene a felnőttversenyekre.
- A legtöbb kisgyerek imád a vízbe ugrálni. Veled is ez volt a helyzet?
- Igen! Mindig én voltam az utolsó, akit nagy nehezen ki lehetett szedni a vízből. Aztán még egészen kis koromban láttam a tévében egy műugró-közvetítést, akkor döntöttem el, hogy ezt a sportot szeretném űzni.
- Előtte voltak más sportágak az életedben?
- Ha valaki műugrani szeretne, először meg kell tanulnia úszni. Az úszást nem élveztem annyira, számomra túlságosan egyhangú volt. Sokkal izgalmasabb és összetettebb a műugrás vagy a toronyugrás.
- Mikor és hogyan kerültél a Rugóláb Lendület SE-be?
- Lassan hét éve, ez a második egyesületem. Azért esett rá a választásom, mert nagyon tetszett, hogy erős a csapatszellem, és sok jót hallottam az edzőmről, Haász Katalinról is.
- Tíz méter magasról ugrasz, hogyan jutottál idáig?
- Hosszú időbe telt, és rengeteg erőfeszítésbe, amíg elértem ezt a szintet. Ha valaki jó műugró szeretne lenni, meg kell tanulnia legyőzni a belső korlátait. Ez az elején nem volt könnyű, még három méterről sem mertem leugrani. Így utólag visszagondolva, persze, csak nevetek rajta, hiszen most már tíz méterről ugrok szinte mindennap. Sokáig nem szerettem volna toronyugró lenni. Helyette a három méterrel voltak nagy terveim, de a toronyban szerzett sikerélmények felülírták a torony iránti utálatomat, és szép lassan elkezdtem beleszeretni a magasságba.
- Ha már itt tartunk, elmondanád, mi a különbség a mű- és a toronyugrás között?
- A különbség a már emlegetett magasságból adódik. A műugrás egy és három méterről történik, egy mozgó, pontosabban rugózó deszkáról ugranak a sportolók. A toronyugrás ifiben öt-, hét és fél, valamint tízméteres, a felnőtteknél kizárólag tízméteres magasságot jelent. Szilárd helyről ugrunk, lényegében betonról. Én ifiben hét és fél, valamint tíz méterről szoktam ugrani, felnőttben pedig a kötelező magasságról.
- A laikus néző csak gyönyörködik a levegőben elvégzett csavarokban, szaltókban, bukfencekben. Mennyire nehéz ezeket elsajátítani, és szerinted mi szükséges hozzá?
- Nagyrészt a szorgalom számít, és biztos kell némi tehetség is. Aki küzd, nem adja fel, és minden edzésen százszázalékosan odateszi magát, sokkal többre viheti, mint aki kevesebb erőfeszítést tesz bele, csak a képességeire hagyatkozik.
- Neked melyik a kedvenc ugrásod, és miben vagy a legjobb?
- Igazából az összes tízméteres ugrásomat nagyon szeretem. A kedvencem talán a toronyból a hátra kettő és fél szaltó fél csavarral. Ez a legnehezebb ugrásom eddig, és nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretném. Mégis inspirál az összetettsége miatt. A legtöbb pontot viszont mindig a kézenállásból indított ugrásomra szoktam kapni.
- Nem is olyan régen az első Európa-bajnokságodon vettél részt Horvátországban, Rijekában.
- Az idén voltak az első nagy nemzetközi versenyeim, ez az Eb volt az egyik. Nem számítottam arra, hogy a döntőbe kerülök, ami lehet, hogy sokaknak nem lenyűgöző eredmény, de nekem rengeteget jelent! A magyar csapatból senki más nem lett döntős, csak én. Nagyon büszke vagyok az eredményemre.
- Ha jól tudom, ebben az évben lesz az utolsó ifjúsági kontinensviadalod, utána már a felnőttek között versenyzel. Kitűztél valamilyen célt búcsúzóul?
- A célom mindig ugyanaz: szeretném a lehető legjobbakat ugrani, és közben jól érezni magam. Az eredmény már csak a ráadás, de nagyon örülnék neki, ha megint döntős lehetnék, vagy akár bejutnék az első hat közé. Szép búcsú lenne az ifjúsági korosztálytól.
- Hogyan tudod összeegyeztetni az edzéseket, versenyeket az iskolával?
- Nem egyszerű egyszerre versenyszerűen sportolni és jól tanulni, de idáig nem okozott nagy gondot. Sőt, a „kettős élet” a hasznomra vált, mert kénytelen voltam megtanulni rendesen beosztani az időmet. Sokat számít az is, hogy rengetegen támogatnak. Az iskolában az osztálytársaim, a tanáraim és a barátaim mind nagyon megértők és büszkék rám, amiért hálás vagyok. Ez olyan háttér, ami előre visz.
- Milyen terveid vannak a jövőben a tanulással és a sporttal?
- Jövőre érettségizek, aminek jól kell sikerülnie, mert orvosi egyetemre felvételizek majd. Emellett szeretném folytatni az élsportot addig, amíg csak tudom és élvezem. Nagy álmom válna valóra, ha egyszer kijutnék az olimpiára, de addig még van hová fejlődnöm. Ezért dolgozom mindennap.
sm.