Mutasd a lábnyomod, megmondom, ki vagy!

Az ökológiai lábnyom egy olyan mérőszám, ami megmutatja és összehasonlíthatóvá teszi életmódunk erőforrásigényét. Azt fejezi ki, hogy egy személy vagy kisebb-nagyobb közösség mindennapjai által előidézett igény kielégítésére hány Föld lenne elegendő, ha (igazságos módon) a világon élő összes ember ugyanolyan erőforrás-mennyiséget használna fel.
A természetben az egy területen élő állatok létszámát a táplálék mennyisége és az egyéb környezeti körülmények szabályozzák. Például ha sok a termés, pocokinvázió alakul ki, és több fiókát nevelnek a ragadozó madarak is. A következő évben aztán a rágcsálók száma visszaesik arra a szintre, amit a terület el tud tartani egy átlagos vagy szűkös esztendőben.
Az emberek esetében azonban a lélekszám nem csökken a természeti környezet eltartóképességétől függően, legfeljebb máshonnan hozzák az élelmiszert és a többi erőforrást. Így lehetséges, hogy a forró arab sivatagban – ahol egyébként közel s távol nem élne senki – fényűző nagyvárosok állnak.
Az ökológiai lábnyomot lehet országokra is értelmezni. Ha az egész világ az USA átlagpolgárának életszínvonalán élne, akkor 5 (öt!) Föld kellene az erőforrások évről évre történő előállításához. Persze mi, szegény kelet-európaiak, nem élünk ennyire nagy lábon: ha minden ember a mi életszínvonalunkon létezne, akkor „csak” 2,3 Földre lenne szükség az életmódunk hosszú távú fenntartásához. Ez úgy képzelhető el, mintha a magyar lakosság – hazánkon kívül – felhasználna még egy lakatlan horvátországnyi, szlovéniányi és szlovákiányi területet is!
Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a Hegyvidék életszínvonala milyen ökológiai lábnyomnak felel meg, akkor kiindulhatunk dr. Pálvölgyi Tamás egyetemi docensnek a Klímabarát Esték keretében elhangzó előadásából. A XII. kerületi klímastratégia alapjául is szolgáló felmérések során a kutató összevetette a szén-dioxid-kibocsátási adatokat a fővárosi átlaggal. A kibocsátás fele a lakossághoz kötődik, a másik fele a szolgáltatóépületekhez, és a mértéke egy főre vetítve összesen mintegy 22%-kal több, mint a budapesti átlag. A háztartásoknál ez a többlet 40%! Az adatok láttán kissé remegő kézzel, de leírható, hogy egy átlagos hegyvidéki polgár – beleértve a nagyszámú nyugdíjast és a több gyereket nevelő családokat is – életszínvonala és környezetterhelése kissé meghaladja a nyugat-európai átlagot.Ön nagy lábon, netán pazarlóan él? Ritkaság, hogy valaki – életkörülményeitől és életmódjától függetlenül – erre a kérdésre igennel felel. Egyrészt mindenki szereti a jó körülményeket, és nem azt nézi, micsoda tömegek élnek nála rosszabbul, hanem hogy van, aki még jobban… Másrészt a feleslegesen használt, tárolt vagy éppen szemétbe kerülő javak ügyében ritka az önkritika, ezeket a „fogyasztásokat” inkább szükségesnek szokás beállítani, semmint pazarlásnak.
Mégis be kell látnunk: ha jogosnak is érezzük az összes fogyasztásunkat, figyelembe kell vennünk a Föld eltartóképességének korlátait, és ehhez kell igazítani az igényeinket. Ma még önként, néhány évtized múlva pedig azért, mert az erőforrások kimerülnek.
Az egyéni, családi ökológiai lábnyom könnyen kiszámolható akár a Magyar Nemzeti Bank (okokalk.mnb.hu), akár más szervezetek honlapján szereplő, valamint okostelefonos alkalmazásokban fellelhető kalkulátorok segítségével. Az alig néhány perc alatt elvégezhető, kérdőívre alapozott számítás nem öncélú, az eredmény láttán meghatározhatjuk a feladatainkat is.
A lábnyom csökkentése ugyanis mindannyiunk személyes érdeke. Már ma is a Föld „jövőben termelődő” erőforrásait éljük fel, ami a saját gyerekeinknek bizonyosan hiányzik majd. Ezek pedig pénzzel csak nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem pótolhatók.

B.