Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szakrális üzenetek kárpitokon, textilképeken

Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész számára, saját bevallása szerint, inspiráló környezet a Hegyvidék, ahol él és alkot. Legújabb kiállítása a Galéria 12 Egyesület kiállítóhelyén, a G 12 Kávézó és Borbárban nyílt meg.

„Ebben a kerületben vagyok otthon, itt érzem jól magam, bárhol vagyok, ide haza jövök” – idézte a művészt a megnyitón mondott köszöntőjében Csepreginé Volosinovszki Mária, a polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője. Arról is szólt, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat elkötelezett a kultúra iránt, kiemelt figyelmet fordít a kerületi kötődésű művészekre. Nem titkolt szándékuk, hogy rendezvényeikkel erősítsék az összetartozás érzését.Szakralis_uzenetek_karpitokon_textilkepeken3

Feledy Balázs művészeti író szakmai bevezetőjében „sűrű, tömény, mégis emelkedett” jelzőkkel illette a látottakat, hozzátéve, hogy az ő értelmezésében a nemrégiben befejeződő Ars Sacra Fesztivál eseménysorozatának szerves része, annak egyik csúcspontja Láng-Miticzky Katalin kiállítása. Mint fogalmazott, van ugyan egy-két alkotó a kortárs textilművészetben, aki a szent eszmék üzenetét és a Biblia értelmezését helyezi művészete középpontjába, ám olyan alapos módszerességre, átéltségre és kitartásra kevés példa akad, mint amit az itteni alkotásokban látunk.

Szakralis_uzenetek_karpitokon_textilkepeken1
Elrejtett kincseink


Láng-Miticzky Katalin műveinek értelmezéséhez a „Soli Deo Gloria”, azaz „Egyedül Istené a dicsőség” eszméje az egyik legfontosabb iránymutató. A reformátusok öt alapvető hittételéből ez az eszme különösen fontos számára, művészetét és mostani kiállítását is a kálvinista hit szövi át.

Ehhez kapcsolható két munkája, a Beleremegett az ég és a Megrendült a föld is, amelyhez Feledy Balázs Máté evangéliumából idézte a Krisztus haláláról szóló részt: „Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg.”

A szövött trilógia első darabja – mérete miatt – itt nem kapott helyet, de a Műcsarnok nagy iparművészeti kiállításán látható volt. Az alkotásokra jellemző a matérián keresztül ható fény és árnyék megjelenítése, az éltető erő. A Duna Televízió nemrég készített egy kisfilmet a művészről, ebben bemutatják a Torockó téri református templom szószékére és az Úr asztalára készített kárpit-összeállítását is.

Szakralis_uzenetek_karpitokon_textilkepeken2
És megrendült a föld


Vajon miért textil- és képzőművészként nevezi meg magát az alkotó, ahogyan a plakáton is olvashatjuk? Feledy Balázs szerint az egyedi munkákat készítő kárpitművész képzőművész is. Láng-Miticzky Katalin esetében erről ez a kiállítás is meggyőzi a látogatót, hiszen művei között, a szövött képeken túl, összetett festészeti technikával létrejött munkák is szerepelnek. A szent eszmék feldolgozása művészetének központját jelenti, de az egyetemes létproblémák iránti aggodalom is kifejeződik műveiben, mind kárpitban, mind festményben – nagyon izgalmas módon.

Pályáját a magyar textilművészet felfutó időszakában, az 1970-es években kezdte, amikor a textil a leginkább kísérletező művészeti ágnak számított. Szövött képei egyrészt a kísérletező szemléletet hordozták, másrészt kilépett a textil műfajából, így vegyes technikájú munkái a műkereskedelembe is bekerülhettek.

Szakralis_uzenetek_karpitokon_textilkepeken5
Kozmosz sorozat II.


Láng-Miticzky Katalin számára fontos a készítés technológiája is, a szövési technika, ami során a gyapjú és a szizál, avagy ezek keveredése egyéb anyagokkal, a puha és a kemény felületek különös játéka egészen egyedi megoldásokat szül – beindítva a befogadói asszociációt. Nem absztrakt, nem realista, mégis, ha szemben állunk a műtárgyaival, és elolvassuk a címeket is, elindulunk egy gondolati úton, ami nagyon közel hozza hozzánk a műveket – magyarázta Feledy Balázs.

Szakralis_uzenetek_karpitokon_textilkepeken4
Kék bolygó


A szizál, a gyapjú és a fémszál felvillannak a Kék bolygón, a Kozmosz sorozat darabjain pedig az olaj, a márvány- és a gránitpor keverékével képez felületet az alkotó. A drámai Solus Christus (Egyedül és kizárólag Krisztus) című kép szintén az öt hittétel fontos állomása, miként az ehhez kapcsolódó, textilből készült Kereszt sorozat is. Láng-Miticzky Katalin tematikája rendkívül gazdag: munkáiba bekerült a magyar őstörténet, és egyedülállónak számítanak a Balatonról készített nagy méretű, horizontális kárpitművei is.

Szakralis_uzenetek_karpitokon_textilkepeken6
Kozmosz sorozat IV.

Sz. D.

 

Láng-Miticzky Katalin kiállítása megtekinthető: október 29-ig, szerda és vasárnap kivételével mindennap 16.00–22.00 óráig. Cím: Galéria 12 Kávézó és Borbár, XII., Hajnóczy József utca 21.