Az Istenszeme kertje

A közéleti hírekből bizonyára ismert, de a nagyközönség elől régóta elzárt egykori Istenszeme fogadó épülete és telke a budai hegyek erdőinek egy körbekerített szeglete. Szebb napokat látott sétányain járva akár azt is mondhatnánk, hogy semmi különös nincs itt, a növényzet éppen olyan, mint a Normafa környéki kirándulóhelyeken, vagy egy-egy régi villa kertjének elvadult hátsó sarkában. Alaposabban elmerülve azonban a rendetlen bozótos sűrűjében, sok érdekes, ritka és védett faj is felbukkan a hatalmas famatuzsálemek oszloptörzseinek lábánál.

Seprence

A fénykorában féktelen tivornyáknak otthont adó, ma lakatokkal és láncokkal béklyókba kötve csendesen álldogáló épület körül, a vadszőlő, iszalag és borostyán által alkotott szövedék takarásában még látszanak a beton virágtartók, amik a terasz szélén állhattak korábban. A ki tudja, miként melléjük kerülő betonkupac tetején szépen fejlett tavaszi kankalin trónol, nedves mohapárnák között. Az épület melletti nagy, kerek, terméskővel falazott magaságyás nemcsak felismerhető, hanem a sásliliomok is háborítatlanul burjánzanak benne, mi több, a nőszirmok olyan rendezettek, mintha ma is gondos kezek ápolnák őket a tetszhalott kert közepén.

A kiszáradt tó helye

Az épület közvetlen környezetében inkább csak a parlagon maradt felszín összeverődő gyomtársulása él: a gyógynövényként is ismert fekete nadálytő példányai, a napsütésben ragyogó kék katángok levéltelen virágszárai, a vérehulló fecskefű világoszöld lombja és a közönséges cickafark fehér ernyői mellett embermagas bojtorján uralja az amúgy lehangoló képet. A néhány méterre kezdődő bozótos bodza- és sombokrai között több dió is utal az egykori kertészeti kialakításra.
Pár lépésre a terasztól azonban az inváziós japán botnád hatalmas levelei és a kanadai aranyvessző virágai mutatják, hogy a terület már nem élvezi az őshonos társulások hathatós védelmét a betelepülő idegenhonos fajokkal szemben. Odébb kapitális vadgesztenye emeli koronáját a táj fölé. Törzsének átöleléséhez több ember kellene, levelein az apró aknázómolyok tömegének megállítatlan pusztítása látható.

Iszalagos dzsungel

Alatta meténgszőnyeg várja folyamatosan a frissítő esőt. A ház körüli rész legértékesebb faja a betonburkolat repedésében gyökerező patikapárlófű, vagy más néven apróbojtorján. Nem meglepően aprócska, de annál kecsesebb, sárga virágaiból kellemes gyógytea főzhető.
Az épület fölött természetközeli(bb) képet mutat az erdő. Előbb zabolázatlanul növekvő japánbirs, majd egy idős almafa tűnik fel, amely cseresznyényi terméseivel a vadalma és a környékbeli gyümölcsöskertek nemes almájának szépen öregedő szerelemgyereke lehet. Az egykori sétányt szelídgesztenyék sora szegélyezi. Ritka növény a XII. kerületben ez a melegkedvelő faj, mégis nagyon otthon érzi magát: sárga, arasznyi barkái, lehullva, vastagon beborítják az árnyas utat.
Az erdő alatt a háborítatlan középhegységi tölgyesek aljnövényzetének fajai is felbukkannak: helyenként szobányi foltokban csillognak a kapotnyak sötétzöld, kerek levelei, köztük a bársonyos tüdőfű, az egyébként nem a pázsitfüvekhez tartozó, kétszikű erdei szélfű, a vitéz bükköny és az erdei gyömbérgyökér virágzó vagy éppen termését érlelő tövei. A fák közötti friss szellőben hajladozó nagyobb fűcsomók az erdei szálkaperje tetszetős példányai.
A domboldalon apró gyepfolt rejtőzik, ahol a fekete peszterce mellett több védett nagyvirágú lednek és Sadler-imola is virít. Az évtizedek óta kaszálatlan, buja rét kusza növényparadicsoma mezei varfüvet, impozáns fűzlevelű kutyatejet, dísznövénynek is beillő sátoros margitvirágot, habszegfűt, kora tavaszi sokvirágú boglárkát és a nyár második felében virágot bontó magyar imolát is rejt. Az erdő alján pedig a gyakoribb kányaharangvirág csüngő, kék kelyhei mellett a csalánlevelű harangvirág is előfordul.

Sédkender

Az egykori tó kiszáradt medrében – az elhajított telefonkagyló és zuhanyrózsa mellett – a legkülönfélébb eredetű, színű és alakú kavicsok és kövek emlékeztetnek a változó koncepciók sorára. A tündérrózsák helyén a patakparti magaskórós társulások őshonos faja, a sédkender ad sűrű állományt. Közötte szúrós csalánok, magas zsombor és kétméteres üröm is jelzik, hogy itt még ma is tápdús és üde a talaj.
A nagy bojtorján esernyőnek is beillő lapulevelei jól illeszkednek a fehér fűz csüngő ágai által megteremtett vízparti hangulathoz. A kéretlenül betolakodó, inváziós fajnak számító kisvirágú nebáncsvirágnak és a fehér sugárvirágokkal övezett fészkű seprencének viszont semmi keresnivalója nem lenne itt – és az országban sem.
A tó vizére egykor árnyékot vető fák mára terebélyessé értek, közülük a legérdekesebb egy görög jegenyefenyő. Ezt a növényt biztosan kertészek ültették ide, nagyjából egy évszázaddal ezelőtt. Azért nem lehet tobozokat találni a törzse körül, mert a termések a fán maradnak egészen addig, amíg feladatukat betöltve pikkelyekre esnek szét.

Szabályos kapotnyaklevelek

A kert fás szárú növényállománya szinte minden fajt magában foglal, ami a környéken előfordul. A már eddig felsoroltakon kívül van kocsánytalan tölgy, nagylevelű hárs, cseresznye, virágos és magas kőris, gyertyán, barkócaberkenye, korai, mezei és hegyi juhar is. Alattuk gyöngyvirágok és salamonpecsét hajladoznak, utóbbiak közül a széleslevelű és a sokvirágú faj is képviselteti magát.
A tótól a ház felé vezető lépcsőt egykor sövényként ültetett és valószínűleg szabályosra metszett hóbogyóbokrok sora szegélyezi. A tudatos kertépítés nyomát őrzi egy fehér kérgű nyírfa és sok aranyeső is.

Kányaharangvirág

Ezen a részen csak a gombernyő láttán húzódik elégedett mosolyra a botanikus szája. Ez a közepes gyakoriságú vadvirág jellegzetes tagja a hegyvidéki erdők aljnövényzetének, és szerény jelenléte utal a természetes állapotok felé történő visszarendeződésre. Nem messze az erdei tisztesfű is „jó faj”. Nehéz szaga miatt azonban csak azok kedvelik őszintén, akik az állatkerti ragadozóházban sem zavartatják magukat. A bükkösök aljnövényzetére jellemző podagrafű ernyős virágai is felbukkannak, bár bükköt egyet sem láttunk a kertben.
Összességében a hely egyszerre demonstrálja a természet feltartóztathatatlan erejét, az élni akarás folyamatos küzdelmét és a pusztulást, ami az emberkéz alkotásait emészti néma és láthatatlan erőkkel. Jókedvet az avaron ugráló erdei békák, a folyamatosan csengő madárdal és az élet olyan apró nyomai ébresztenek, mint a mókusok által gondosan lerágott tobozcsutkák tömege a lucfenyők alatt.

Petikapárlófű

(Barta)