Elemér bácsi és a százéves hölgyek

„Ez három kiállítás egyben” – mondja Helmeci Éva mosolyogva, és kérdő tekintetemet látva azonnal meg is magyarázza: a jelen kiállítás, az első, valamint az utolsó. A kiállítás legtöbb résztvevője ugyanis már 100-170 éves.ŰAz, hogy a kor nem látszik rajtuk, Helmeci Éva érdeme, aki úgy restaurálja a régi gyerekjátékokat, hogy nem észrevehető rajtuk a sérülések nyoma. A babák ugyanis összetörten érkeznek hozzá, bolhapiacokról, vagy internetes antikvitásokból. Nem olyan babákat gyűjt, amiket boltban lehet megvenni, hanem értéket ment. Ritkaságokat, igazi kincseket újít fel, és utána nem is válik meg tőlük.

• Honnan jött a babák ilyen mértékű szeretete?
• A gyerekkoromból. A nagymamám Böbe babát és népviseletes babákat készített bedolgozóként. A dédmamám testvérei időskorukban is babaruhákat varrtak. Tőlük kaptam egy járóbabát hét-nyolc éves koromban, kistafírungozva, nagyon sok ruhával. Őt annyira féltettem, úgy vigyáztam rá, hogy dobozban tartottam. Ezért aztán teljesen épségben, jó állapotban átvészelte az éveket, el is hoztam most magammal a megnyitóra, az eredeti öltözékében. Gyerekként mindig vágytam azokra a csodaszép babákra, amiket a kirakatokban láttam, de soha nem kaptam meg őket. Mindig maradt bennem egy kis űr…
• Ezt aztán felnőttként azzal kompenzálta, hogy megtanult babákat készíteni, restaurálni?
• Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy ez lesz az én örömem, hivatásom. Csak meg akartam tanulni a babakészítés fortélyát. A győri országos babakészítő versenyen találkoztam Czibuláné Csicsman Erzsikével, aki akkor még szintén kezdő babakészítő volt, de már sikeresen indult versenyeken. Mellette elsajátítottam a porcelánbabák készítésének tudományát, később pedig Kemenes Magdolnától az úgynevezett reborn festési technikát, ami élethűvé teszi a babaarcokat és -testeket. Majd autodidakta módon megtanultam a modellezést is. Nagyon sok babát készítettem, saját tervezésű arccal. Megszületett Lenke néni, aki meghökkentően élethű, nagy baba, a Zsombor nevű csecsemőbabám, valamint Elemér bácsi. Egy nagyon kedves, humoros és belevaló idős úrról mintáztam; most itt, a kiállításon egy hölgy felismerte őt, a babát látva. Csodálatos érzés volt.

„Olyan babák kerülnek Helmeci Éva gyűjteményébe, amelyek az enyészet küszöbén túlélésért kiáltanak. Éva pedig megmenti őket. Szakszerűen pótolja a hiányokat, eltünteti a szennyeződéseket, ragasztja, csiszolja, festi a sérült arcokat. Gyűjteményében több tucat ritka és értékes antik baba kelt új életre, amelyek a leghíresebb francia és német babagyárak termékei. A magyarországi porcelánbaba-gyűjteményekben csak nagyon ritkán lelhetünk fel ilyen csodákat…” – ezt már dr. Nagy Veronika, a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum munkatársa emelte ki a megnyitóbeszédében.A muzeológus mind a magas színvonalon, egyedileg tervezett, mind a restaurált, felújított babák elkészítésének, megmunkálásának bonyolult alkotási folyamatát dicsérte: „Kell hozzá tudás, tehetség, akaraterő, kitartás, ítélőképesség és gondolateszme, amely az emberi lélekből fakad, és az alkotáson keresztül közvetlenül az emberi lélekre hat. Helmeci Évát a türelem, a törődés, a precizitás és a babák iránti tisztelet teszi őt a műfaj magas rangú képviselőjévé.”
A kiállításnak volt még egy vendége: Lévai Anikó, aki közeli barát lévén nemcsak a művészt méltatta, de a családját is, amely elviseli az ezzel a munkával járó megpróbáltatásokat. Ha ugyanis Éva kezei közé baba kerül, akkor késik a vacsora…Lévai Anikó megnyitóbeszédében elmondta, hogy anyaként, nagymamaként és persze „egykori kislányként” is komoly szerepet játszottak és játszanak életében a babák: „A babázás a gyermekpszichológusok szerint is fontos és nélkülözhetetlen szereppel bír a gyermekek fejlődésében. A szerepjátékok, a baba beszéltetése, a babával való párbeszédek folytatása, vagy akár a jelenetek eljátszása alkalmat ad arra kisgyerekkorban, hogy a gyermekek újraéljék azokat az intenzív érzéseket – legyenek azok rosszak vagy jók –, amelyek a saját mindennapjaikat meghatározzák. A szülővel való találkozás örömét. A testvérrel való megbékélés feszültségét. A játszótársakkal átélt konfliktusok dühét. Félelmet, fájdalmat, de akár megkönnyebbülést, vagy éppen a vágyait is könnyebb egy gyermeknek a babázáson keresztül feldolgozni.”

• Azt a beszédében elmondta, hogy mit gondolnak a pszichológusok a játékbabákról. Az ön életében mit jelentett egy-egy baba? – kérdezem tőle később.
• Érdekes, de ahogy készültem erre a kiállításra, nekem is eszembe jutott az első babám, a szeme mozgott, szép, kék ruhája volt. Nekem két idősebb nővérem van, akik szerencsére nagyon rendes gyerekek voltak, vigyáztak a babáikra, így azok egy idő után az én játékaim lettek. Voltak bababútoraim is, egy egész sarok berendezve. Aztán babáztam később is. Négy lányom és három lányunokám van, sokat játszottunk, játszunk együtt. Sok minden megtanulható a babázás során: az empátia, a megbocsátás, a félelmek leküzdése, a gondoskodás. Ez a játék a későbbi anyaszerepre is felkészíti a kislányokat.
• Ha a kiállításon látható babák közül egyet kiválaszthatna, melyik lenne az?
• Azt hiszem, mindenképpen egy karakteresebbet választanék, de csakis olyat, amivel lehet játszani is, nem csak egy dísztárgy. Kicsit irigylem Éva választott szakmáját, hiszen ez nemcsak a hivatása, hanem a szenvedélye is. Teljesen megértem, ugyanakkor csodálom őt, hiszen egy ilyen baba rekonstruálásához komoly szakmai színvonal szükséges. Én tényleg csak most szembesültem azzal, hogy ez egy komoly szakma. Az is meglepett, amikor megtudtam, milyen sokan gyűjtenek Magyarországon babákat, mennyire komoly szakirodalma és szakmai szervezetek vannak.

A sokrétű tudás mellett egy kis babatörténelmet sem árt elsajátítani. Már csak azért is, hogy az ember felismerje, ha valódi antik kincs kerül a kezébe a bolhapiacon. Helmeci Éva a végén arról is beszélt nekünk, hogy a látszat ellenére nincsenek a fejében dátumok, az ismeret menet közben ragadt rá. Naponta eltölt néhány órát azzal, hogy átnézi a nemzetközi babapiacot és az antikvitásoldalakat.

• Melyik a legrégibb babája?
• Azt hiszem, egy Pauline nevű, 85 centis papírmasé baba. 170 éves! Az 1850-es években német babagyártók készítették, aztán a franciákhoz került, ott készült rá a ruha, amiben most is van. Kecskebőr a teste, az ujjai külön vannak megvarrva, ahogy a lába is. A végtagjait úgy erősítették a testéhez, hogy azok mozognak, így ülő pozícióba is tehető. Be volt törve a feje, szerintem ahogy megkapta a gyerek, rögtön megtörténhetett a baleset. Aztán betehették egy dobozba, fel a padlásra, ugyanis szinte érintetlenül vészelte át a 170 évet. Persze a szép selyemruhája szétmállott, azt megerősítettem, a fejét is rendbe tudtam tenni, de a hajtincseit nagyon nehéz volt megfesteni, azzal megszenvedtem.
• Pauline tényleg tud ülni is, engem azonban jobban meglepett, hogy számos antik baba képes mozgatni a végtagjait könyökben, csuklóban, térdben. Ezek szerint a Barbie-baba nem is volt újdonság.
• Lehet, hogy a Barbie-k tervezői is játszottak ilyen régi babákkal? Igen, valószínűleg régről ered az a fajta babatípus, amelyiket bármilyen pozícióba lehet mozgatni. De hát rengetegféle, -fajta baba készült már régen is, változatos anyagokból. Például fából is, gyönyörűen faragva. Mindegyikre jó ránézni, nem csak azokra, amik tökéletesek. Itt van például Pauline, nekem most ő a kedvencem, pedig csúnyácska, négy foggal mosolyog – de azok bambuszfogak! Ezt például hogyan tudták elkészíteni akkoriban?! Ahogy festettem, dolgoztam rajta, egyre szerethetőbbé vált számomra. Nem tudom nagyon megölelgetni, mert szétmállik a ruhája, de ilyenkor kirakom egy fő helyre, jártamban-keltemben állandóan ránézek, és elolvadok. Nekem az a gyönyör, hogy mindennap láthatom a babáimat!

K. A.

A kiállítás megtekinthető: október 10-ig, a galéria nyitvatartási idejében. Cím: Barabás Villa, XII., Városmajor utca 44.