Mi a művészet? Emléktábla Hajnóczy Péter tiszteletére

Hajnóczy Péter 1975-ben publikálta első elbeszéléseit, A fűtő címmel. Rövid életpályája ellenére jelentős életművet hagyott hátra, az új prózaíró nemzedék jellegzetes képviselőjeként tartották számon. Tiszteletére a szegedi Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely volt otthona, a XII. kerület, Zsámbéki utca 4-es számú ház falán felavatta Szanyi Péter szobrászművész domborművét.

Az ünnepi eseményen elsőként az egykori barát, Szent-Iványi István idézte fel 1978 kora őszét, amikor elsőéves bölcsészhallgatóként egy évre albérletbe költözött a Zsámbéki utcai házba. Kéziratban megismerhette kiadásra váró, A halál kilovagolt Perzsiából című regényt, és az író beavatta őt készülő műve, a Jézus menyasszonya küzdelmes alkotási folyamatába is. Akkor jött rá, hogy Hajnóczy Péter nemcsak egy erős, rá nagy hatással lévő személyiség, hanem különleges tehetséggel megáldott író.

Mesélt arról is, hogy Hajnóczy egy nagyalakú füzetbe gyűjtötte az anyagait, újságcikkek kivágásait, különböző regények részleteit, valamint az ákombákom, dülöngélő betűkkel írott jegyzeteit. A fejében sokkal nagyobb rend volt, mint a füzetekben, ez vezette az írás során is. Utolsó találkozásukkor már mind fizikailag, mind lelkileg igen rossz állapotban volt. Nem sokkal ezután érte őt Hajnóczy fájdalmas, megdöbbentő és lesújtó halálhíre.

Nemcsak egy kivételes magyar író távozott el tragikusan korán, hanem egy nagyszerű ember, hű barát, igazi nagy egyéniség is – fogalmazott Szent-Iványi. „Hálás vagyok a sorsnak – zárta szavait –, hogy megismerhettem, és a barátomnak mondhatom őt, és hálát mondok Bélafi Antalnak is, aki szintén a barátja volt, és méltó tulajdonosa annak a háznak, ahol Péter élt, alkotott – és most ezzel az emléktáblával ápolja Hajnóczy Péter velünk maradó emlékét.”

Cserjés Katalin nyugalmazott egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalmi Tanszékén több mint tíz éve működő Hajnóczy Péter (2009-től Hagyatékgondozó) Műhely vezetője, Hajnóczy irodalmi munkásságának kutatója a kanonizált, valamint a 2009-ben Reményi József Tamástól megkapott hagyatéki szövegekkel való munkáról beszélt. Bár ő személyesen nem ismerte az írót, a szövegek alapján egy rég nem élő emberhez került közel. Elsősorban műhelymunkát végeztek az egyetemi csoporttal, a legendával, a „korpusszal” birkózva, a még most is bizonytalan Hajnóczy-kánont vizsgálva és alakítva. Emellett a hagyaték gondozását, feldolgozását is célul tűzték ki.

Az idők során újabb és újabb bölcsészgenerációk kapcsolódtak be a továbbra is zajló műhelymunkába, amely az élményszerűségen túl, hagyatékgyűjtő jellege mellett, elméleti-kísérleti terep is. Számos konferenciával, tanulmányok, kiadványok megjelentetésével messzire jutottak a most már digitalizált hagyaték megismerésében. A műhely résztvevői úgy látják, e munka más szemszögből építette újra az életművet.

„Ez a ház és ez a kert nem egy Hajnóczy-szöveg hátteréül szolgál. Megvannak még a szövegekben oly sokszor megjelenő orgonabokrok, és hallani a reggelente megszólaló madarakat…” – fűzte a múltat a jelenhez Cserjés Katalin, megjegyezve, hogy „Hajnóczy olvasásakor ne feledkezzünk meg a szöveg másodlagos, titkos morajlásáról!” Fogadalma szerint minden Hajnóczy Péterhez kapcsolt nyilvános megnyilatkozása végén felolvassa az egyik számára meghatározó, enigmatikus szövegét, a Gyűrűket; ezt tette az emléktábla-avatón is.

Hajnóczy utolsó kötetében jelent meg A vese-szörp című novella, az emlékmű mottója is ebből származik, amely a tábla alján ars poeticaként olvasható: „Valamit, ami élő, organikus, ábrázolni képtelenség. Tehát, hogy ennek ellenére kísértésbe esünk e felől a dolog felől, úgy vélem, ez a művészet.” Ezzel kezdte beszédét Hoványi Márton egyetemi adjunktus, hozzátéve, hogy az épület homlokzatán mostantól egyetlen arra járó ember sem vezetheti végig a tekintetét anélkül, hogy Hajnóczyra emlékezne, és feltenné a kérdést: ki ez az ember? Mit írt? Mi a kapcsolatom az írással, és mi a művészettel? Egyáltalán: mi a művészet?

Ő azt az embert tiszteli, aki izgalmas, nyugtot nem hagyó szövegek írója volt – mondta Hoványi. Tiszteletét fejezte ki továbbá az emlékmű létrejöttét mecénásként támogató, hajdanvolt lakótársnak, Bélafi Antalnak, valamint a táblát alkotó művésznek, Hajnóczyt még az Epreskertből, fűtő korából ismerő Szanyi Péternek, aki zárásként szintén megosztotta néhány emlékét az egybegyűltekkel.

SzD