Szent Orbán téri fák

Több figyelem jut mostanában a városi fáknak. Talán jobban értékeljük, hogy árnyékot adnak, párásítják a száraz levegőt, megkötik a közlekedés porát, és sok káros anyagot kiszűrnek az egyre melegedő levegőből. Teszik ezt a Szent Orbán téri bálványfák is – a maguk kalandos módján.
Először vizsgáljuk meg az egykori videotéka és a rég bezárt étterem portálja között álló hatalmas példányt! Tekintélyes, szétterülő koronájával nagy folton árnyékolja a járdát és a buszmegállót. Törzsén hatalmas, hosszanti sebhely éktelenkedik – talán villámcsapás vagy épületfelújítás nyoma –, de már látszik, hogy a két oldalról befelé húzódó kéreg nemsokára összezár, és megvédi a ma még csupasz fatestet. Gyökerei néma küzdelmet folytatnak a különböző burkolati elemekkel, a legkisebb rést is kihasználják, és nyerésre állnak.
Az idén levágtak róla néhány nagyobb ágat, valószínűleg a légvezetékek védelme érdekében. A munkálatok látványos mellékhatása a talajon figyelhető meg: a törzs közelében minden valamirevaló betonrepedésben frissen nőtt sarjak ágaskodnak. A fa ugyanis a lombvesztés hatására intenzív sarjadzásba kezdett.Ha már itt tartunk, érdemes tekintetünket az Orbánhegyi út túloldalára vetni, ahol a lehangoló állapotban lévő egykori zöldséges és kisbolt romos épülete körül több bálványfa is áll. Ezek körül sűrű bozótost alkotnak az embermagas sarjak. Valaki időnként elsétál a járdán, és módszeresen kitöri a könnyen elérhető, ujjnyi törzseket. Egy-egy tisztogatás után az elszáradt növények még sokáig éktelenkednek a nagy forgalmú kereszteződésben.
De vajon mi a gondja a „takarítónak” a lepusztult romokat lassan benövő fákkal? A válasz talán maga a bálványfa lehet, amely egyike a legveszedelmesebb inváziós növényeinknek: gyorsan növekszik, hatékonyan szaporodik, ráadásul a benne termelődő vegyi anyagok az alatta cseperedő növények életét is megnehezítik. Ahol a trópusi eredetű bálványfa terjedni kezd, ott egyre nagyobb területet hódít meg, és legfeljebb néhány gyomnövény, például a csalán él meg alatta.
A bálványfa igen jól tűri a városi környezetet és a szennyezett levegőt. Még ilyen viszonyok között is képes 25 méteres magasságot elérni és 80 évig élni. Hosszú élete során milliónyi magot érlel, ezek évekig csíraképesek maradnak, és akár kilométerekre elvitorláznak a szél szárnyán.A nálunk terjedő mirigyes bálványfát egyébként csak mintegy 150 éve telepítették be távolkeleti őshazájából. A nem túl vonzó jelző a kellemetlen szagú levelekre és virágokra utal, ami csak minket zavar, a beporzók szívesen látogatják. Más rovarok – tudniillik a kártevők – azonban messze kerülik, így aztán semmi sem korlátozza a fejlődését, legfeljebb a sarjait önkéntesen ritkító ember, amíg bírja a küzdelmet a látszólag kimeríthetetlen növénnyel.
A Szent Orbán téri fák példáján megmutatkozó érdekességek láttán nehéz eldönteni: ki kell irtani a hazai flórától idegen fajt, vagy örüljünk, hogy legalább ez a növény felnő, árnyékol és virít a Hegyvidék egyik legforgalmasabb kereszteződésében? Sajnos úgy tűnik, a kerület betondzsungelében nincs alternatívája a jövevényfajoknak, egy őshonos tölgy, vagy épp kőris lassabban képes ekkorára nőni, és sokkal kitettebb a negatív környezeti hatásokkal szemben – nem is beszélve egy-egy vigyázatlanul parkoló autóról, amely a nagy sietségben szemvillanás alatt teszi tönkre a több évtizedes fejlődés eredményét. Marad tehát az idegenhonos fa tűrése és a sarjak sziszifuszi munkát igénylő kordában tartása.

(Barta)