Egy kevésbé ismert téli csemege
Az élelmiszerboltok és az áruházak zöldségespultjain ritka vendég a naspolya, pedig régebben minden valamirevaló parasztportához hozzátartoztak bokrai. Manapság ritkán ültetik és még ritkábban fogyasztják késő ősszel érő, lédús, barna gyümölcseit.
Az etimológusok szerint a kevéssé magyaros hangzású nasponya, vagy más vidékeken noszpula, nyuszpulya szavunk a latin mespilum és az ismeretlen jelentésű görög meszpilon szavakból származik, s hangrendi kiegyenlítődéssel nyerte el mai formáját. A tudományosan Mespilus germanicának elnevezett naspolya azonban se nem görög, se nem német eredetű, hiszen Közép-Ázsiából, a Kaukázus vidékéről származik. Melegkedvelő, nálunk zordabb körülmények között hagyományosan nem is él meg.
Mi sem ismernénk, ha a kelták nem hozzák magukkal, s a középkorban a királyi és főúri udvarokból ki nem kerül néhány tő és persze a zamatos, édes gyümölcsök jó híre. A dísznövényként is tetszetős naspolya aztán karriert csinált, és meghódított minden társadalmi osztályt. Ám a hirtelen jött népszerűség gyorsan tova is illant, mert kevesen láttak fantáziát a nehezen fogyasztható, ezért nem „piacos” termések nemesítésében, máig is csak néhány fajtája ismert, azokat sem termesztik nagyüzemi ültetvényeken. Megmaradt kiskerti gyümölcsnek, ahol viszont ellenálló képessége és íze miatt sokkal nagyobb szerepet kap.
A gyenge termőképességű hegyvidéki talajokon is kiteljesedő, terebélyes bokor vagy kisebb fa magassága ritkán haladja meg a hat métert. Mivel tőből bokrosodik, vastag ágakat nevel, ezért koronája szélessége is megközelítheti ezt a méretet. Bőrszerű, tenyérnyi, sötétzöld, finoman szőrözött levelei között májusban nyílnak a fehér, öntermékenyülő rózsavirágai.
Összetéveszthetetlen gyümölcsei a dió és a tojás méretei között változnak. Barna, pergamenszerű héjuk alatt, a nagy magok körül zamatos gyümölcshús rejtőzik, amely az első deres hajnalok után betakarítva a legfinomabb. Ha korábban, még keményen leszedjük, akkor hosszú érési folyamat végén az új évben lehet elkezdeni fogyasztani.
A termések vitamin- és ásványianyag-tartalma kiemelkedő, sok antioxidánst, csersavat, pektint, káliumot, kalciumot, vasat, cinket, rezet és magnéziumot tartalmaznak. A népi gyógyászatban a kérget vérzés csillapítására, a mag főzetét pedig vesekő ellen használták. A konyhában lekvárt és chutney-t készíthetünk belőle, és bő terméssel megörvendeztető években érdemes kísérletezni a birsalma analógiájára készülő naspolyasajttal is.
A hegyvidéki kertekben a meleg, védett helyeken érzi jól magát, szereti a napsütést, a nyári meleg sem zavarja, ha alkalmanként megöntözzük. A nálunk jellemző – egyre ritkább – téli fagyokat takarás nélkül is elviseli. Vastag, bőrszerű levelei és magas csersavtartalma miatt a kórokozók és a kártevők elkerülik.
Gondozása nem jelent kihívást, az évenkénti alakítómetszésen kívül nincs is rendszeres feladata a hobbikertésznek. A metszés is inkább a tő ifjítását szolgálja, nem a termés mennyiségének növelését. Persze ha minden friss hajtást levágunk, akkor csekély mennyiségű gyümölcsre számíthatunk.
A naspolya beszerzése általában nem okoz nehézséget, ültethető ősszel és tavasszal is. Kedvező évjárat esetén akár már a tavaszi telepítés évében megmutathatja első terméseit. Jó, ha tudjuk, hogy Nyugat-Európában több helyen nem ritka csemegeként tekintenek rá. Állítólag kutyafenékre emlékeztető alakja miatt lenézett, megvetett gyümölcs Franciaországban és az Egyesült Királyságban, ezért ha megkínálnánk külföldi szomszédainkat a termésből, ne várjunk őszinte elragadtatást.
(BI.)