Munkácsy Mihály-díjasok a Hegyvidék Galériában

Mind a hét díjazott – Adorján Attila, Árkossy István, Farkas Ferenc, Incze Mózes, drMáriás, Szkok Iván és Wrobel Péter – személyesen vett részt az idei Munkácsy Mihály-díjasok műveit bemutató tárlat megnyitóján a Hegyvidék Galériában. Pokorni Zoltán polgármester, Kallós Judit, a galéria művészeti vezetője, valamint Feledy Balázs művészeti író méltatta őket. A laudációk előtt és után Ács Dominika és Nemes-Jeles Judit fuvolajátékát hallgathatták az egybegyűltek.Kallós Judit szerint a kiállítás a kitüntetett alkotók megünneplése. Nagy öröm, hogy ennek az ünnepnek a Hegyvidék Galéria adhat otthont.
Pokorni Zoltán előbb a XII. kerület helytörténetébe avatta be egy kicsit a művészeket, akik a Kárpát-medence legkülönbözőbb pontjairól származnak. A polgármester személyes tapasztalatával érzékeltette, milyen szerencsések vagyunk, amiért békében látogathatunk kulturális eseményeket. Nemrég ugyanis, amikor az önkormányzat Kárpátaljára készült vinni a Hegyvidéken összegyűjtött adományokat, az ottani vendéglátók arról beszéltek, hogy helyre kellene hozni az óvodai óvóhelyeket is. „Óvodai óvóhelyek... Belegondolni is rossz ennek a szókapcsolatnak a tartalmába” – gondolkodtatta el a jelenlévőket Pokorni Zoltán.Feledy Balázs kiemelte: ez az évenkénti tárlat azért is különleges, mert nem kurátor állítja össze egységes művészeti koncepció mentén, hanem tulajdonképpen a véletlen, pontosabban a kitüntetést odaítélő minisztérium. A szaktárca az idén körülbelül kétszázötven jelölt közül választott ki hetet, ez is jelzi az elismerés rangját.
A hétből hatan inkább figurális, mintsem nonfigurális alkotók, négyen közülük a trianoni határokon innen, hárman pedig azokon túl születtek. Ötüknek a Magyar Képzőművészeti Egyetem volt az alma matere, kettejüknek más intézmény. Március 15-e óta azonban egyvalami mindenképpen összeköti egymással a hét alkotót: a Munkácsy Mihály-díj. Meg persze az a tény is, hogy mind a heten rendkívül magas szinten űzik mesterségüket – fogalmazott Feledy Balázs, aki egyenként is méltatta a díjazottak életműveit.
Adorján Attila művészetét sokan a hiperrealizmusnak, vagy radikális realizmusnak nevezett irányzathoz kötik. A most bemutatott képei is ebbe a hagyományba illeszkednek. A festészet tradícióihoz visszanyúlva a képzőművészet és a popkultúra határait kutatja, modern világunk valóságát hiperrealista módon ragadja meg. Stílusa a valóság és képzelet határmezsgyéjén mozog, fotókról, divatmagazinok lapjairól kölcsönzött figuráival a fogyasztói társadalom kritikáját fogalmazza meg. Munkái számos hazai és külföldi magángyűjteményben megtalálhatók.A Kolozsvárról származó Árkossy István 80 évével korelnök az idei díjazottak között. Gazdag és sokszínű életművéből néhány olyan festményt hozott magával, amelyek Picasso világára emlékeztethetik a látogatókat.
Farkas Ferenc zalaegerszegi szobrászművész leginkább talán köztéri alkotásairól ismert. Ezúttal a többi között egy Franz Anton Maulbertschet ábrázoló kisplasztikáját, valamint egy a Hieronymus Bosch-féle világból ismerős madár szobrocskáját is láthatjuk.Incze Mózes meglehetősen fiatalon kapta meg a Munkácsy Mihály-díjat. Az Isaszegen élő festő művei elsőre talán könnyen megérthetőnek tűnnek – de csak elsőre. A képek előtt állva sokáig elmerenghetünk a mélyebb jelentésrétegeken.
A hét díjazott közül Máriás Béla, avagy drMáriás a legismertebb a széles nyilvánosságban. Ez nem kis részben az újvidéki festő politikai érdeklődése miatt alakult így. A Hegyvidék Galériában megtekinthető képei is több ponton érintkeznek a közélettel, a popkultúrával, értelmezésüket a szerző saját szövegei könnyítik, amiket a művei mellett olvashatunk.
Szkok Iván néhány úgynevezett homorművet hozott el a kiállításra. Feledy Balázs úgy fogalmazott, hogy már legalább negyven éve kijárt ez az elismerés a szombathelyi születésű képzőművésznek.Wrobel Péter annyiban mindenképpen kakukktojás a friss Munkácsy Mihály-díjasok között, hogy művészete egyértelműen absztrakt, nonfigurális. Az itt látható képei kapcsán könnyen a világűrre, a csillagos égboltra asszociálhatunk.A felsorolásból is kiderül, hogy az idei kitüntetettek valóban igencsak szerteágazó látásmóddal rendelkeznek. A tárlaton földhözragadtabb és attól elrugaszkodott művek egyaránt megtekinthetők, megidéződik – az említett Picasso és Bosch mellett – Edward Hopper, vagy éppen Andy Warhol világa. A kiállított festmények, szobrok mégsem képeznek különálló szigeteket, hiszen a művészek önkéntelenül is reagáltak egymásra, amikor saját munkáik közül szemezgettek.
Árkossy István képein keresztül régmúlt korok szelleme tűnik elő. Művészettörténeti ikonok, nem csupán azért, mert az ábrázolt személyek az egyetemes festészettörténet ikonikus alakjai, hanem kidolgozásuk módja miatt is. Először a válogatás folyamatáról kérdeztük őt.„Ez mindig nehéz kérdés egy művész számára. Egy életmű során egy könyv terjedelménél is sokkal több munka gyűlik össze. A kiállítás jellege adott egy sugallatot. Mivel ez a 2023-as Munkácsy Mihály-díjasok tárlata, mindenképpen szerettem volna, hogy a képeimnek legyen aktualitása. A kiválasztott művek az utóbbi években készültek. Közel állnak a szívemhez, és úgy éreztem, jól illenek ebbe a környezetbe.”
Arról is érdeklődtünk az íróként is elismert művésznél, hogy milyen érzés ennyire eltérő stílusú alkotások között látni a saját képeit.
„A kiállításoknak két nagy kategóriája létezik: az egyéni és a közös. Az egyéni kiállítás egy művész önarcképe. A közös kiállítások rendszerint nagyon sokszínűek, de általában van egy vezető tematikájuk. A téma most egyértelmű volt: a 2023-as Munkácsy Mihály-díjasok bemutatása. A tárlat sokszínűsége tulajdonképpen csak erősíti az egyes képeket, szobrokat, egyben megmutatja, miben tér el a másik művészete.”
Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, mekkora jelentőséget tulajdonít a Munkácsy Mihály-díj elnyerésének.
„Nincs olyan művész, aki ne örülne egy ilyen elismerésnek. Ez egy sorompó az életművemben, amely elválasztja azt, ami eddig történt, és azt, ami ezután fog. Nem ébredtem más emberként a díj elnyerése után, de ez egy visszajelzés arról, hogy a külvilág elismeri a több évtizedes munkásságomat.”
DrMáriás képei rendre tartalmaznak egy-egy utalást, kikacsintást, esetleg egy látszólag oda nem illő tárgyat, személyt. Összművészetinek is mondható munkásságát főleg a harsány, irónián és önirónián túlmutató, szarkasztikus humor és kritikai hangvétel, valamint a kelet-európai identitásból, történelmi és politikai sajátosságokból fakadó létkérdések jellemzik. Alkotói nyelvezetében egyebek mellett a punk, az avantgárd, a dadaizmus, a pop-art, a szürrealizmus eszközével operál. Művészeti, közírói tevékenységét társadalomsebészetként definiálja. Vajon mindig az a célja, hogy „megfricskázza” a nagyérdeműt?
„A fricskázás nem jó szó. Azt viszont szeretem a képzőművészetben, hogy jelentős játékteret hagy az értelmezésre. Az irodalom sokkal közvetlenebb, a zene pedig elvontabb művészeti ág. A képzőművészet tehát valahol a kettő között helyezkedik el.”
A művészembert a legtöbben úgy képzelik el, mint aki a kicsinyes, mindennapi gondok fölött lebeg. Ezzel szemben drMáriás sokat foglalkozik közélettel, politikával, erről a mostani kiállításon is megbizonyosodhatunk. Kíváncsiak voltunk, nem frusztráló-e ez számára.„A kérdés jó. A politika az életünk része, a politikusok pedig a világunk alakítói; ha hiteles korrajzra törekszem, nem hagyhatom figyelmen kívül a témát. Ha Svájcba, vagy Norvégiába születtem volna, feltehetőleg sokkal kevesebbet foglalkoznék közélettel. Sajnos itt, Közép-Európában nagyon átpolitizált az életünk.”
Azt szokták mondani, a festészeti fősodor a fényképezés feltalálása miatt vált egyre inkább nonfigurálissá, mivel azt, amit a szemünkkel látunk, a kamera tökéletesen meg tudja örökíteni. Az utóbbi évtizedekben mintha mégis újra egyre hangsúlyosabban lennének jelen a művészeti kánonban a figurális, realista alkotók is. Vajon Incze Mózes osztja ezt a nézetet?
„A létezés valódisága előbb-utóbb kéri a maga megnyilvánulási lehetőségét. Én ugyan figurális festő vagyok, de lényegében csak absztrakt képeket festek, hiszen a valóságérzékelésünk maga is egyfajta absztrakció. Amit a szemünk az agyunkig eljuttat, az egy átdolgozott jelsorozat, ezt jobb híján valóságnak nevezzük. Maga a képszerkesztés, vagyis ahogy felépítem a kompozíciókat, sok esetben éppen az absztrakcióval kokettáló éveimből maradt vissza. Tulajdonképpen egy fordított fejlődési ívet jártam be, mint sok más kollégám. Volt egy időszakom, amikor színre-formára redukált képeket alkottam, később aztán újra a földhözragadtabb valósághoz nyúltam.”Azt is megkérdeztük Incze Mózestől, milyen érzés ilyen fiatalon ennyire rangos elismerésben részesülni.
„A díj rivaldafényt jelent, amibe nem is én, hanem a munkáim kerültek. Ez az összpontosított figyelem erősebb jelenlétet ad a képeimnek, én pedig igyekszem ezt folyamatosan megújuló tartalommal megtölteni. Természetesen örülök annak a méltatásnak, amit egy ilyen díj jelent. Azonban ezentúl is a magam képeit, és nem »Munkácsy Mihály-díjas« képeket festek majd.”

W. Á.

A kiállítás július 1-jéig látogatható, a belépés díjtalan. Cím: Hegyvidék Galéria, Királyhágó tér 10.