Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Országalapítások az Arany János iskolában

Mi kell egy országalapításhoz? Képzelőerő, együttműködés és némi segítség a mesterséges intelligenciától – legalábbis ez derült ki az Erasmus+ projekten, aminek a keretében harminchárom felső tagozatos török, román és lett tanulót fogadott a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium. A vendégekhez tizenhárom nyolcadikos Arany-diák csatlakozott, így ők is részesei lehettek a foglalkozásoknak, amiket egy amerikai anyanyelvi tréner tartott.
Az egy-egy magyar, török, román és lett fiatalból álló csapatok a „kulturális örökség” témakörét járták körül, miközben egy képzelt világot teremtettek, méghozzá a mesterséges intelligenciát segítségül hívva. Valójában országokat hoztak létre, lakóikkal, himnuszukkal, fővárosukkal és nevezetességeikkel együtt. Sőt, nemzeti sportot is alkottak, méghozzá saját szabályok szerint. Az együttműködés olyan jól sikerült, hogy „műsoron kívül” a diákok spontán táncházat szerveztek, és néptáncokat tanítottak egymásnak.OrszagalapitasokCsanády Szilvia intézményi koordinátor elmondta, hogy az Erasmus program részeként már több külföldi diákcsoport járt az iskolában. Az idén februárban török középiskolásokat láttak vendégül, akik a tizedikesek óráit látogatták. Szinte az összes tantárgyra sor került, a tanulók együtt dolgoztak az órákon, különböző játékos feladatokat oldottak meg. Kiemelt figyelmet kapott a nyelvgyakorlás, amire a mindennapos kommunikáció mellett kiváló lehetőséget biztosított a tizenöt közös angolóra.

-os