Sváb pünkösdi búcsú nem csak sváboknak
Legalább egy évszázada tartják meg saját pünkösdi búcsújukat a svábhegyi svábok, hogy így is őrizzék nyelvüket és szokásaikat. A szép hagyományt folytatva a Budapest Hegyvidék XII. Kerület Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület az idén is közösen rendezte meg a sokszínű programot a Diana parkban.
A Svábhegyi Pünkösdi Búcsú a neve ellenére hamisítatlan hegyvidéki közösségi rendezvény, amin nemzetiségre, vallásra, életkorra és nemre való tekintet nélkül évről évre mindenki jól érezheti és jól is érzi magát. A többi között erről is beszélt a hivatalos megnyitón Pokorni Zoltán polgármester, aki elmondta, kétségtelenül vannak olyan települések, ahol a svábság némileg elkülönül a többiektől, bezárkózik, ám a Hegyvidéken ez egyáltalán nincs így. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka a mostani program is, amire az egész kerületből, sőt más településekről is érkeztek.„Sokadszorra sikerült megtölteni a Diana parkot a Szent László-plébánia előtt, öröm látni, hogy egy városi kisközösség ilyen jól tud működni” – hívta fel a figyelmet a polgármester, azt is megemlítve, hogy a koronavírus járvány után nem volt egyszerű a Budapest Hegyvidék XII. Kerület Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület jóvoltából felelevenített búcsú újraindulása. Egyre nehezebb ugyanis nemzetiségi énekkarokat, tánccsoportokat verbuválni. Egyrészt kevés a nemzetiségi pedagógus, vagy épp a tánctanár, és talán a szülők sem tartják annyira fontosnak ezt a fajta elköteleződést. Mindezek ellenére ezúttal példás módon nagy számban léptek fel óvodások és iskolások, no meg szépkorúak, akikre mindig lehet számítani – tette hozzá Pokorni Zoltán.
„A pünkösd az egyház születésének ünnepe, egyben a közösségek ünnepe. Kicsit forradalmi világunkban pedig különösen nagy szükség van a közösségek megtartó erejére, hogy valóban a jó úton járjunk, és megőrizzük múltunk értékeit, hagyományainkat” – hangsúlyozta Kövesdiné Martin Nóra, a hegyvidéki német nemzetiségi önkormányzat vezetője. Mint mondta, reméli, hogy a Svábhegy múltat tisztelő, hagyományőrző kis szigetként marad meg. Ha van múltunk, akkor lesz jövőnk, és a jövőnk a sok kis gyermek, akik most fellépnek – fogalmazott.Kocsis István atya, a Szent László-plébánia plébánosa is azt emelte ki, hogy a Svábhegy a közösségek közössége, mint ahogy az egyház is az, aminek a születésnapját üljük. Rengeteg együtt gondolkodás, jó szándék, elhatározás szükséges ahhoz, hogy elérjük céljainkat, és ebben pünkösd szent lelke megerősít minket. Mert a szeretet egyesítő ereje a szentlélek, amely közösséggé formál bennünket, és ha az útmutatása szerint élünk, akkor biztosan célba érkezünk.A megnyitót követően a Normafa Óvodába járó gyerekek, valamint a Jókai és a Tamási Áron iskola nemzetiségi tanulóinak műsora következett. A kicsik után a Zsámbéki Lochberg Regionális Tánccsoportnak, majd a Budakeszi Asszonykórusnak és Dalárdának tapsolhattak az ünneplők. A háromnapos programban fellépett a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Die Eber Kapelle és a Heimattöne Kapelle, volt Harmonikaparádé és Szomorer Jungs-koncert is.A gyerekeknek játszott a Kalamajka Bábszínház és a Zabszalma együttes is. Persze az elmaradhatatlan arcfestés, a körhinta, a kalandjáték, a kézműves foglalkozások is nagy sikert arattak a legkisebbek körében. Ha pedig sváb ünnep, ahhoz rétes és kolbász is dukál! Természetesen e kettőből sem volt hiány, ezek mellett sok egyéb finomság is várta a vendégeket a sörsátorban.
Zárásként, pünkösdhétfőn következett a hagyományos koszorúzás a Hősök emlékművénél. A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Fonti Krisztina alpolgármester, dr. Bernyák Adrienn, Menyhárt Éva és Gámán Gábor önkormányzati képviselők helyezték el az emlékezés virágait.
sm.