„Kis közösség tud nagyobb közösséget építeni”

• A XII. kerületben mindig is kiemelt szerepet játszott a közösségformálás, és ön csatlakozott ötletével ehhez a mozgalomhoz. Az Irodalmi Szalon immár öt éve sikeres és közkedvelt a hegyvidékiek körében. Hogyan fogadta a kitüntetést?
• Nagyon örülök a díjnak, nagy megtiszteltetés! Amikor Menyhárt Éva a legutóbbi Irodalmi Szalon után megosztotta velem a hírt, úgy éreztem, én ezt nem érdemlem meg, nem csak az én érdemem, mert ez egy csapatmunka. Hárman vagyunk a kis csoport egyenrangú törzstagjai: a szövegeket szemléltető előadó, Hutter Franciska, a fiam, Tamáska János, aki a technikai munkatárs, valamint én. Bár még dolgozom a nyugdíj mellett – korábban múzeumban, most az Idős Apácák Otthonában recepciósként –, mégiscsak egy idős nő vagyok, tőlem nem olyan nagy vállalás, de ők fiatalok. Franciska építészmérnök, Jancsi fiam fizikus-matematikus, egy nagy cégnél, a Boschnál felelős beosztásban dolgozik, családja van, de még soha nem mondta, hogy „anya, én most erre nem érek rá”. Többször rákérdeztem, nem teher-e nekik, és egyértelműen azt mondták, hogy nem.
• Nagyra tartom, amikor nem szakmabeliek fontosnak érzik a lélek táplálását, a művészeteket, és időt, energiát szánnak rá!
• Összetartó erő, nekünk a családunkon belül is egy kohézió. Franciska és Jancsi a családom tagjai, ezenkívül a tanítványaim voltak a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. A családunkból senki sem foglalkozik irodalommal hivatásszerűen, de az előadásokra eljön a lányom is, ő agrármérnök, valamint a menyem, a nászasszonyom, a férje. Azért volt az első reakcióm az, hogy nem én érdemlem a díjat; Isten adta így, hogy ebben a kis közösségben mi ezt szívesen csináljuk. A Hegyvidéki Kulturális Szalon munkatársai pedig remek házigazdák!
• Ez az egyik legsikeresebb sorozat a szalonban. Hogyan kezdődött?
• Bementem a szalon vezetőjéhez, Menyhárt Évához, azzal, hogy látom, milyen sokféle programot kínálnak, de nincs köztük irodalom. Mondtam, hogy magyartanár vagyok, és ha gondolja, tartanék itt irodalmi előadásokat. Örült az ötletnek, nem mondta, hogy majd átgondoljuk, meg adjak be egy írásbeli tervezetet, hanem rám bízta. Az első előadás Gérecz Attiláról szólt, aki éppen foglalkoztatott minket.
• A közönség érdeklődve fogadta a színvonalas műsorokat, egyre többen látogatják.
• A ház közönsége egyrészt nyugdíjas. El is hangzott kívánalomként, hogy tartsuk korábban az előadásokat, mert az idősek délután három óra körül jobban ráérnek. Átgondoltam és azt mondtam: igaz, de mi a fiatalabbakra is számítunk, mindenki számára nyitottak akarunk lenni, így színházi időben, munkaidő után el tudnak jönni, ha szeretnének. A fiam volt osztálytársai, barátai – szintén régi tanítványaim – a környéken laknak, ők is gyakran itt vannak, és persze a kerületi nyugdíjasok, magyartanárok is. Ismerősként örülünk egymásnak, találkozunk, a program után beszélgetünk.
• Kialakult egy törzsközönség. Mi a titka?
• Az, hogy csoport vagyunk. Közösséget egy ember nem tudna építeni. Kis közösség tud nagyobb közösséget építeni. Tehát nem én vagyok az Irodalmi Szalon, hanem a mi kis munkaközösségünk.
• A járvány idején sem maradt el program, online csatlakozhattunk.
• Itt vettük fel, a nappalimban. A fiam a barátjától kapott egy profi felvevőt. Sokan besegítenek egyébként, nem is említettem még Gubek Marikát, aki magyartanár, évtizedekig ültünk egymás mellett a tanáriban. Mindig megbeszéljük a terveket, elbírálja, tanácsokat ad a szerkesztéshez. Ötletekkel segít, például az aláfestő zenék kiválasztásában. Úgy érzem, visszajön az aktív korom!
• Kik szerepeltek eddig az Irodalmi Szalon műsorán?
• Elég széles a kör. Volt például Wass Albert, Kányádi, Sütő András, Márai, a világirodalomból Tolsztoj, Villon, Byron, Shelley, Keats – és vannak tematikus összeállítások. Sorolhatnám! Itt van két dosszié, öt év anyaga, a tasakokban mindegyik előadás forgatókönyve megtalálható. A múltkor valaki említette, miért nem vesszük át az erdélyieket… Valóban, két-három évenként meg lehet újra hallgatni egy-egy előadást, úgysem lesz még egyszer ugyanolyan. Számunkra is úgy izgalmas, ha új szempontból tekintünk egy alkotóra, kicsit másképpen válogatunk a műveiből.
• Gondolom, a tanítási gyakorlat miatt nem probléma a fellépés.
• Probléma, mert mindig izgalmas, hogy sikerül-e, de a végén jó érzéssel tölt el. Kérdés az is, az ember hogyan „lője be” a színvonalat, hogy ne legyen túl tudományoskodó, legyen népszerűsítő, és mégis tartsunk egy bizonyos szintet. Én az emelt szintű érettségit lőttem be! Pozitívak a visszajelzések.
• Hogyan alakulnak az előadások? Szoktak kérni szerzőt a résztvevők?
• A kezdet kezdetén kitaláltam egy tematikát: legyen egyszer magyar irodalom, egyszer világirodalom. Volt olyan, hogy kívánságra mégis eltértünk. Szabó Magdát például annyira szerették, hogy az összefoglaló előadás után a történelmi tárgyú drámáiról külön is tartottunk egyet, azután felmerült, hogy a nagy nőalakjairól is szívesen hallanának.
• Mi lesz a legközelebbi program?
• Áprilisban az APS Fotóstúdió Petőfi-versekre alkotott műveiből nyílik kiállítás. A megnyitójukhoz kapcsolódunk az Irodalmi Szalon műsorával.
• Már nyugdíjasként dolgozott Skóciában, ahol előadást tartott Petőfiről. Mesélne erről?
• Igen, Petőfiről és Burnsről. Senki sem volt magyar a közönségben, az interneten néztem meg az angol műfordításokat. Nem terveztem, de olyan kedvesen és érdeklődve fogadták a műsort, hogy a végén elmondtam a Szeptember végént, csak úgy, fejből. Nagy figyelemmel hallgatták, majd kérték, mondjam el még egyszer. Szépnek találták a dallamosságát, a magyar nyelvet. Az idegenben töltött két év arra volt jó, hogy még jobban értékeljem az anyanyelvemet. Elboldogulok az angollal, de ha az ember nem az anyanyelvén beszél, egy szinttel lejjebb kell mennie, mert előbb át kell gondolni, hogy mi az, amit el tud mondani. Idegen nyelven ritkán vagyunk képesek olyan árnyaltan beszélni, mint az anyanyelvünkön. Számomra egyébként Skócia egy minta, mert ott nagy kultusza van az önkéntességnek. Aki egy kis energiát érez magában, valamilyen területen önkénteskedik. Jó, hogy itt, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban az idősek összejönnek, és van egy kis társaság, de szerintem jobb, ha egy kicsit vegyes a korosztály, az mindenkire üdítően hat. Az igazi, testi-lelki közösséget pedig az adja, ha nemcsak szórakozunk, hanem csinálunk, alkotunk valamit – idősek, fiatalok, együtt.

Szepesi Dóra