Kutak, források, tavak, patakok egykor és most

A Sváb-hegy kútjainak vizét már a 17. században fa- és agyagcsöveken szállították a budai várba. A kifogástalan ízű folyadék a közlekedőedények elvén jutott a magasabban fekvő budai forrásokból a mai Szentháromság téren álló kútba. A Városkút és a Béla király kútja vize – amely egykor Erzsébet királyné kedvence volt – magas nitráttartalma miatt jelenleg nem felel meg az EU közegészségügyi előírásainak, és nem fogyasztható, a zárt forrásházakból egyenesen a csatornába folyik.
A Szentháromság téri egykori kút tetejét Pallasz Athéné szobra díszítette, amely a bontás után kalandos körülmények között került egy hegyvidéki villa kertjébe. Onnan az azt karbantartó és a szomszédban lakó kertész kapta meg munkája ellenértékeként. A költözés után sem jutott több megbecsülés a műalkotásnak, nem esztétikai, inkább gyakorlati hasznot hajtott: száradó ruhát teregettek a városvédő lándzsájára, és katonák használták a bajonettes vívás gyakorlására. Persze azért minden évben mésszel szép fehérre mázolták.
Aztán a sokszor orra bukó, 300 éves szobor vastag festékrétege alatt végre felismerték a Hegyvidéken rejtőző istennőt, és méltó helyére került a Budapest Fővárosi Önkormányzat épületének védelmében (a portán bejelentkezve, kísérővel ugyan, de szívesen megmutatják a biztonságiak az érdeklődőknek). Egy másolata megtekinthető a Mátyás-templommal szemben, egy sarki kőfülkében. A mű újkori ismertségét Ráday Mihálynak köszönheti.A számtalan kerületi forrás között kevésbé ismert a Darázs-kút, az egyetlen ma is megkóstolható vizű vízvételi hely, bár ennek is magas a nitráttartalma, még ha nem is éri el az egészségügyi határértéket. Az aprócska, Csermely úti kifolyónál még nagy esőzések után is csupán szerényen csordogál a folyadék a vascsőből, így csak az tud sokat inni, aki kellően türelmes. A forrás mellett fém térplasztika áll: egy óriásdarázs mozdulatlanul őrzi élő fajtársait, amelyek nyáron szomjasan döngicsélnek a víz körül.
Mindezekről Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője beszélt a Hegyvidéki Zöld Iroda által szervezett előadásában. A történész a folytatást felvezetve megkérdezte a Hegyvidéki Kulturális Szalonban összegyűlt érdeklődőket, hogy hány hegyvidéki tavat tudnának felsorolni. Nos, a helyes válasz az egy volt, mindössze ennyi valamirevaló állóvízzel büszkélkedhet a környékünk.
A Béka-tó a Normafától gyalogutakon elérhető kis „tócsa”, fölötte szinte összezár a partján álló fák lombja. Néhány évtizede még más volt a helyzet, például az Istenszeme fogadó kertjében is egy nagyobbacska tó vize hullámzott. Régi fényképek bizonyítják, hogy csónakázni is lehetett rajta. Később a fogadó épületébe költöztetett intézet lakói fürödtek benne, ám a környéki források csatornába vezetése miatt lassan kiszáradt. Ma bokrok, fák terpeszkednek az alig felismerhető mederben.
Kerületünk érdekessége a Lóitató, amely nem forrásra épült, valószínűleg a kaptató előtt ott itattak a hegyre igyekvő kocsisok, így nyert értelmet a ma is ismert kút. A főváros egészét tekintve egyedülálló az Eötvös úti víztározó, mert ma is működik. Építése előtt sok gond volt a gyenge víznyomással, Jókai panaszkodott is a szomszédjaira, akik megcsapolják a felfelé jövő vezetékeket, ezért nála már csak „prüszkölve” csordogál a csap. Nem is tudta öntözni híres kertjét. Az akkor még legfeljebb szekerek által járt útvonalon 110 éve épült torony orvosolta a problémát, és teszi ezt töretlenül azóta is.
A Jókai Klubhoz közel, a Hollós út és a Diana utca között, a fogaskerekű vasút vonala felett áll egy impozáns építmény, amelyről elsőre nehéz lenne megmondani, mi köze a hegyvidéki vizekhez. A 120 éve fényképészbódénak használt épületet a tulajdonosai, nyilvánvaló esztétikai értéke miatt, a kertjükbe telepítették, ahol vízházként üzemelt, azaz az összegyűjtött esővizet tárolta. A funkció a vízvezeték elterjedésével megszűnt, de szerencsére a tetszetős épület megmaradt, és ma is gazdagítja a Hegyvidéket.A források vize régen árkokban folyt a Dunáig. A legjelentősebb az Ördög-árok volt, amely veszedelmes árvizeivel érdemelte ki baljóslatú nevét (előtte, Remete Szent Pál után, Paulus-pataknak, valamint Kovácsi-pataknak is hívták). Nagykovácsi felől a Hűvösvölgyön át jutott el a Városmajorba, majd Buda szennyvizétől felduzzadva a mai Erzsébet híd felett érte el a Dunát.
A városmajori templom építésének idejére ezt a vízfolyást már lefedték, de a statikai viszonyok nem engedték meg, hogy a feltöltött területre kerüljön a torony, ezért épült – szokatlan módon – a templom házától távolabb. Az Ördög-árok egyik mellékága a Csörsz-árok volt, amely csak nevében azonos az ókorban készült, kiterjedt alföldi védműrendszerrel. A mi Csörsz-árkunk a Böszörményi út vonalán folyt, ahol most az 59-es villamos jár. A mai Apor Vilmos tér alján sokáig híd vezetett át a meder felett.
A hegyvidéki források vize gyógyítás céljára is több helyen rendelkezésre állt. A kikapcsolódni, felüdülni és gyógyulni vágyók a Svábhegyi Szanatórium kertjének nagy medencéjében lubickolva tekinthettek le a városra. A Városmajor utcában, a mai Kós Károly iskola és a szívsebészeti klinika helyén szintén gyógyfürdő állt. Ennek ma már nincs nyoma, de a Földművelésügyi Tárca (ma: Agrárminisztérium) – már nem működő – sportközpontjának medencéi még megvannak a Lejtő úton.
Az előadás több résztvevője is felvetette az Ágnes-kút újjáélesztésének ötletét. Egyikük, még gyerekként, szívesen járt oda a kellemes vize miatt. Az egykori kút eredeti építményének kis kiöntőrésze megmenekült, ma is a Szent Orbán téren áll, nem messze a korábbi helyétől. A Hegyvidéki Zöld Iroda munkatársai folyamatosan monitorozzák a forrás hozamát, és vizének minőségét is megmérték a közelmúltban, de sajnos az nem érte el a fogyaszthatóság küszöbértékét.
Az ismeretterjesztő előadást hallgatva nehéz volt nem szembesülni azzal, hogy a környezetünkben évezredek óta bőségesen jelen lévő víz miként látta el eleinket, és hogyan tűnt el a beépítések hatására. Mindeközben a betonrengetegben évről évre forróbbak a nyaraink, és egyre nagyobb kincsként tekintünk minden csepp vízre.

(Barta)

A téma iránt érdeklődőknek érdemes megtekinteni a helytörténeti gyűjtemény kiállítását a Lóvasúton.