Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Nem volt, megálmodtam, megcsináltam”

J. Kovács Judit drámapedagógus Janikovszky Éva-díjat kapott. A Kerekítő mondókás könyvcsalád és a kapcsolódó foglalkozások megálmodójánál ez az elismerés igazán jó helyre került, hiszen az íróról elnevezett irodalmi alapítvány azzal a szándékkal hozta létre a díjat, hogy olyan irodalmi és művészeti alkotások készítőit jutalmazza, akik életszerűen, hitelesen és humánusan mutatják be a felnőtt és a felnövekvő nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit.

  • Hogyan fogadta a Janikovszky Éva-díjat? – kérdeztük J. Kovács Judit drámapedagógust.
  • Váratlan, életre szóló ajándék. Megerősítés. A könyvek szeretetét elhintő felmenőim is benne vannak, az írógépkereskedő dédapám, a könyvrecenziókat író, hatalmas könyvtárral büszkélkedhető 97 éves nagymamám, az újságíró nagyapám és édesapám. Nagyon szerettem apám írógépének a hangját. A sorváltókar kattanásában minden benne volt: „no, ez is megvan, lássuk a következőt!” A díjnak köszönhetően most lett egy olyan bronzszobrom, amin írógép is van, Janikovszky Éva figyel mögüle. Nagyon boldog vagyok! És hálás Kállai Nagy Krisztina illusztrátornak is, hiszen az ő képei teszik igazán kerekké a könyveimet.
  • Mit jelent önnek Janikovszky Éva munkássága?
  • Életművéről a mosoly jut az eszembe. S lám, a Kerekítő-foglalkozásokon, vagy az otthoni játék során mosolyt csalunk egymás arcára! Fábián Éva népzenepedagógus az egyik kötet fülszövegében így fogalmaz: „Az ölbeli játékok nemzedékről nemzedékre szálltak-változtak, és csodálatos módon ugyanazok maradtak – mosolyt csaltak a babák arcára, mely átköltözött mindjárt szüleik szeme sarkába. A nevetésnek ősidők óta kitaposott útvonala ez, egyetlen mosoly sem tévedt még el rajta soha.”Nem_volt_megalmodtam_megcsinaltam2
  • A szülők, nagyszülők általában énekelnek, mondókáznak a kicsikkel. Mi indította el önt – aki eredetileg angolnyelv- és irodalomtanár –, hogy szélesebb körben is ezzel foglalkozzon?
  • Három gyermekemmel kerestük, kutattuk a mesekönyveket és mondókáskönyveket. Egyszer csak ráébredtem, hogy leginkább pedagógusoknak szóló gyűjtemények vannak, de nincsenek kifejezetten gyermekkézbe való, olyan népi mondóka-, ölbelijáték-válogatások, amiket gyermek és felnőtt egyszerre élvezhet.
  • A Kerekítő sorozat egyedülálló, mert kis méretű, az oldalpáron egy képet, egy ölbeli játék és az ehhez kapcsolódó játékmód leírását találjuk. És szükségeltetik mindehhez még egy manó…
  • …akit keresgélhet a gyermek lapozás közben, aki majd életre kelhet a foglalkozásokon, és legyen benne egy színes gombolyag, ami végiggurul majd az összes könyvön… Hát, így! Nem volt, megálmodtam, megcsináltam. Azóta sincs párja.
  • Módszerét Kárpát-medence-szerte sokan ismerik, az évek során a könyvekre egy univerzum épült.
  • Kétszázhetven helyszínen heti rendszerességgel, hét országban elérhető háromféle baba-mama foglalkozás: a Kerekítő Mondókázó, a Kerekítő Manó Torna és a Kerekítő Tippentő. Nyolcvan foglalkozásvezető, húsz könyv; háromféle módszertani képzés pedagógusoknak; Kerekítő-mintacsoportok bölcsődékben, óvodákban, mintaintézmények; több ezer szülő és pedagógus követő; Facebook, YouTube, TikTok, Insta, honlap. A kötet népimondóka- és dalanyaga felkerült a legtöbb zenei megosztóra. 2024-ben lesz tizenöt éve, hogy mindent megteszünk a mondókázó mindennapokért, a népi mondókák jövőjéért. Hála ezért a Móra Könyvkiadónak, a Kerekítő-foglalkozásvezetőknek és a módszert éltető pedagógusoknak! Ami engem is meglep, hogy a „kerekíteni” kifejezést a köznyelv elkezdte a mondókázás ige szinonimájaként használni.
  • Könyvei a legfogékonyabb kisgyermekkortól válnak a családi élet részévé. Milyen visszajelzéseket kap a Kerekítőn felcseperedőkről?
  • Az ölbeli játékok szemtől szemben, szívből szívbe, lélektől lélekig érnek. Tizennyolc éve tartok baba-mama foglalkozásokat Budaörsön, összefutottam már érettségizőkkel is. Nagyon erős, kitörölhetetlen emlékek élnek bennük, akár foglalkozások egy-egy mozzanatáról és természetesen az otthoni folytatásról. A szülők gyakran említik, hogy a kicsi beszédfejlődésére egyértelműen hatással van a rendszeres mondókázás és a kötetek forgatása. Nem ez volt a cél, de vannak olyan hároméves gyerekek, akik a képek alapján az elejétől a végéig elfújják a mondókákat. Rongyosra olvassák a könyveimet.Nem_volt_megalmodtam_megcsinaltam1
  • Néhány éve ön és saját mesefigurája, Kerekítő manó is hegyvidéki lakos. Hogy érzik magukat?
  • Pár lépésre vagyunk egykori véres történelmi színterektől. Azt tapasztalom, hogy Kerekítő manó, a népi mondókák és az éneklés összekötnek olyan embereket is, akik amúgy soha nem állnának szóba egymással. Erre sokszor gondolok a majori ősfák árnyékában. A Major és a Kissvábhegy adta természetközelség frissít szellemileg is, segít mindig megújulni. Büszke vagyok kerületünk Zöld Recept programjára, alig várom, hogy kipróbálhassuk a legújabb szolgáltatást, az „Erdőfürdőt”. Friss Konok–Hetey-díjas festőművész férjem (Wolsky András – a szerk.) ebben is lelkes párom, támogat a munkában, és számontartja a pihenőidőt. A 2024-es évben mindkettőre nagy szükség lesz. Ezúttal két kötet is várható, egy óvodásoknak, egy pedig egészen piciknek. A jubileumi foglalkozásvezetői találkozót pedig már most várjuk!

Szepesi Dóra

 

Kerekítő-foglalkozások a Hegyvidéken is több helyszínen várják a családokat – az adventi időszakban is.