Találkozás a vaddisznókkal: ne a félelem vezéreljen minket!
Az utóbbi időben megszaporodtak a nem kívánt találkozások a vaddisznók és az emberek között a XII. kerületben. Többször előfordult, hogy kisgyerekeket, gyermekes anyukákat, időseket vagy akár meglett férfiakat ijesztettek meg a semmiből előtoppanó állatok. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen egy kifejlett jószág másfél mázsa is lehet, és hiába békés a természete, már a puszta közelsége riadalmat kelthet. Ez utóbbi a kulcs: a legfontosabb, hogy ha összefutunk egy vaddisznóval, ne a félelem vezéreljen minket! A következőkben összefoglaljuk, mi ilyenkor a teendő, mit kell és mit nem szabad csinálni annak érdekében, hogy a „találka” egyik fél számára se legyen megrázó élmény.
A vaddisznók számára a városi környezet valóságos terített asztal. Míg az erdőben az élelem és a víz korlátozottan áll rendelkezésükre, a lakóövezetekben egész évben tudnak enni és inni. Kitúrják a kertekben a különböző gumókat, gyökereket, nagyszerű táplálékforrást jelentenek a komposztálók, és a kukákat is szívesen „átnézik”. Valójában urbanizálódtak, megtanultak együtt élni az emberrel.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy bíznak is bennünk, sőt, jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük. Gondoljunk erre, amikor szembetaláljuk magunkat egy vaddisznóval, legyen az bármilyen megtermett is: biztosan megijedt, és nem akar mást, csak minél gyorsabban eltűnni! Ne akadályozzuk meg ebben, hagyjuk menni a dolgára.
Mi tehát a teendő? Mészáros Péter, a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője elmondta, hogy a vaddisznót általában hamarabb meghalljuk, mint ahogy észrevesszük, hiszen az állat nem a csendes vonulásáról híres. Ha észleljük a csörtetését és a röfögését, könnyen lehet, hogy pillanatokon belül össze is találkozunk vele.
A szakember azt tanácsolja, hogy ha ez megtörténik, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, hanem szép lassan kezdjünk el hátrálni, majd forduljunk meg, és távolodjunk el az állattól. Soha semmilyen okból ne közelítsük meg, akkor sem, ha netán sebesült, és segíteni akarunk neki, vagy ha kismalacot látunk, és egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk rá. Utóbbi ráadásul szinte soha nincs egyedül, a malacait védő koca pedig kiszámíthatatlanul viselkedhet, a párzási időszakban lévő kanokhoz és a sebzett állatokhoz hasonlóan.
Abban az esetben, ha a hátrálás ellenére mégis megindul felénk, kiabáljunk rá, tapsoljunk, csapjunk lármát, mert ezzel szinte biztosan elriasztjuk. A vaddisznót kifejezetten zavarja az emberi hang, ugyanakkor más városi zajokra, például az autók dudálására, a sípolásra viszonylag immunis! Nem támad az emberre, ám ha veszélyben érzi magát, és csak egy irányba tud menekülni, akkor ezt leszegett fejjel teszi. Ilyenkor nem nézi, ki van előtte, és akár neki is rohan a szemben állónak. Amennyiben ez a helyzet, ne várjuk meg, míg nekiindul, forduljunk meg, és fussunk el. Nem kerget meg minket!
A fentiek kortól és nemtől függetlenül mindenkire igazak, a gyerekek esetében viszont a kiabálás, tapsolás, lassú hátrálás helyett érdemes azonnal a gyors távozást választani. Azaz tanítsuk meg nekik, hogy ha eléjük toppan egy vaddisznó, és egyedül vannak, ne gondolkodjanak, ne dermedjenek le, hanem forduljanak meg, és fussanak el az ellenkező irányba – s közben lehetőleg a kiabálást se felejtsék el.
Külön szabályok vonatkoznak a kutyasétáltatókra. Tudni kell, hogy kutyát erdőben tilos elengedni, és ez részben éppen a vaddisznók miatt van így. Az ebek ugyanis előszeretettel kergetik meg a vadakat, amelyek aztán menekülés közben az emberekkel is összetalálkozhatnak. Mint írtuk, az életét mentő vaddisznó leszegett fejjel halad, és a súlyából adódóan bárkit könnyen elsodor.
Előfordulhat, hogy sétáltatás közben jön szembe a vadállat, amelyet a pórázon tartott kutyánk heves ugatással kísérve próbál meg elérni. Ezt semmiképpen se hagyjuk! Hívjuk magunk mellé, nyugtassuk meg, és tegyünk pontosan úgy, mintha egyedül lennénk: lassan hátráljunk, majd induljunk el az ellenkező irányba.
-os