Áldozatot hozni szeretetből, önzetlenségből

1945, nagypéntek. Apor Vilmos ezen a napon a győri Püspökvár pincéjében az oroszok elől menekülő híveinek, akiknek menedéket és élelmet biztosított, felolvasta a passiót. Aznap nem evett, csak egy csésze teát ivott. A megszálló katonák egyre sűrűbben jöttek; németeket kerestek, de a sötétben meglátták az ott rejtőzködő asszonyokat.
A feljegyzések szerint délután 5 óra körül egy a délceg Apor Vilmosnál is magasabb termetű kapitány vezetésével visszatértek. Azt mondták, krumplipucolásra szeretnék elvinni a nőket. Apor püspök tárgyalni kezdett velük, felajánlotta, hogy vigyék el a férfiakat és az idősebb asszonyokat, mondván, ők jobban értenek a pucoláshoz. A katonák azonban hajthatatlanok voltak, dulakodásra került sor. Az egyik tiszt pisztolyt rántott. A püspök megragadta a katona kezét, és a pinceajtó felé tuszkolta. "Kifelé, kifelé!" – kiabálta közben. Lövések dördültek.
Az egyik golyó Apor Vilmos halántékát találta el, egy másik a bal kezét, a harmadik a hasüregét. A kórházban, a műtétet követően magához tért, és megkérdezte, mi történt az asszonyokkal. Amikor megtudta, hogy az oroszok többé nem tértek vissza a Püspökvárba, ezt mondta: "A Jóisten elfogadta az áldozatomat".
Húsvétvasárnapra válságosra fordult az állapota, meggyónt, felvette a szent kenetet, majd haláltusája utolsó pillanataiban így szólt: „Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot! Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!”Apor Vilmos boldoggá avatási eljárását már 1946-ban megkezdték, de 1949-ben felfüggesztették. A püspököt végül 1997-ben II. János Pál pápa avatta boldoggá, és a róla elnevezett hegyvidéki téren is ekkor emeltek szobrot, ahol azóta minden évben megemlékezést tartanak tisztelői.
“Azt hiszem, hogy nekünk, keresztényeknek, ahogy az elmúlt több mint kétezer esztendő során, a legfontosabb és legnagyobb érték az, ha másokért tudunk áldozatot hozni. Ezt az erőt Jézus Krisztusból merítjük, aki a kereszten feláldozta értünk az életét – mondta az ünnepségen Horváth Zoltán kanonok, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa, aki a megbocsátásról is beszélt. – Kevesen ismerik annak a délolasz kislánynak a történetét, akit Goretti Máriának hívtak. Cselédlány volt, a gazdájának a fia erőszakoskodott vele, ám mivel ő nem engedett, több késszúrással meggyilkolta. A kórházban a halála előtt még magához tért, és az első dolga az volt, hogy megkérdezze, mi lett a fiúval, majd így szólt: »Mondjátok meg neki, hogy én megbocsátottam!« Csak így lehet győzedelmeskedni. Ilyen gondolkodásmóddal. Ilyen mentalitással.”
Horváth Zoltán arra az 1981-es merényletre is emlékeztetett, amit II. János Pál pápa ellen követtek el a vatikáni Szent Péter téren. “Négy golyó találta el a testét, az egyik majdnem az életébe került. Amikor a műtétek után a pápa magához tért, az első dolga az volt, hogy megkérdezze, mi történt a merénylővel, majd ezt üzente: »Mondjátok meg neki, hogy én megbocsátottam!« Apor Vilmos, akiről most megemlékezünk, ugyanilyen krisztusi, »másokért áldozom az életemet« életet élő ember volt. Számára a legfontosabb az volt, hogy segítsen a szociálisan rászorulókon. Társadalmi rangját, vagyonát a szegényeknek adományozta – emiatt Gyulán még mindig úgy emlékeznek rá, mint a jótékony plébánosra. Végül a saját életéről is le kellett mondania azoknak az asszonyoknak a védelmében, akiket meg akartak gyalázni. Ezt az áldozatot Isten elfogadta.”
A kanonok azt is kiemelte, hogy az élet értelme nem a halálban keresendő. “Isten, aki mindannyiunkat szeret, szent fiát áldozta értünk – zárta gondolatait. – Ebben példa és erő számunkra Apor Vilmos is. Bárcsak ma is így gondolkodnánk, bárcsak ma is úgy élnénk az életünket, hogy keressük, kivel tehetünk jót! Vágyni arra, hogy másokért áldozatot hozzunk, szeretetből, önzetlenül, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Ha így gondolkodunk, és így élünk, meggyőződésem, hogy a mi életünk is egészen más lesz. Adja Isten, hogy így legyen!”
A megemlékezés végén az Apor család tagjai, a Máltai Lovagrend, a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia, a Hegyvidéki Keresztény Konzervatív Kör, a budai ciszterci Szent Imre-templom képviselői, valamint a Hegyvidéki Önkormányzat nevében Gonda Attila közművelődési referens helyeztek el koszorút Apor Vilmos szobránál.

B. M.