Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Emlékdombormű Anna nővér tiszteletére

„Életét Isten mellett a halmozottan sérült embereknek szentelte” – hangzott el Anna nővérről a születésének hetvenhatodik, az általa alapított Vak Gyermekek Szent Anna Otthona megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Az eseménynek, csakúgy, mint tavaly, az idén is a Batthyány téri Szent Anna-plébánia adott otthont. A mostani megemlékezés azért volt különleges, mert a templom Fő utcai homlokzatán felavatták és megáldották az Anna nővér tiszteletére készült emlékdomborművet, Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész alkotását.Emlekdombormu_Anna_nover_tiszteletere1

Fehér M. Anna 1947-ben született Vértesacsán, ahonnan családjával 1959-ben költözött a fővárosba, miután gazdálkodó édesapja betegsége miatt nem tudott tovább a földeken dolgozni. Már középiskolás évei idején megfogalmazódott benne, hogy mások segítésének szentelje életét. Ennek megfelelően a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahová rövidlátása miatt azzal a kitétellel vették fel, hogy csak látássérültek oktatására alkalmas.Emlekdombormu_Anna_nover_tiszteletere2

Egyházi kötődése miatt szálka volt a kommunista diktatúra szemében, gyakran fenyegették, zaklatták, nemegyszer házkutatást tartottak nála, előfordult, hogy a főiskoláról vitték be a Gyorskocsi utcai fogdába. Jellemző, hogy a diplomáját is csak késve, 1979-ben vehette át – immáron nővérként, mert időközben titokban szerzetesi fogadalmat tett. Még lediplomázása előtt elérte, hogy magyarul is megjelenhessen a Braille-írásos Biblia.

A mostani megemlékezés helyszínén, a felsővízivárosi plébánián 1977-ben kezdtek el foglalkozni a látássérültek felkarolásával. Ebbe a munkába kapcsolódott be Anna nővér, majd 1982-ben megalapította a Vak Gyermekek Szent Anna Otthonát. Az intézmény hamar kinőtte a Batthyány tér közelében lévő, szenespincéből kialakított helyiséget, jóakarók anyagi és lelki támogatásának köszönhetően költözhetett át a Mátyás király útra. Ma is itt működik a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Gyermekotthona, ahol egyedülálló módon mozgásszervi fogyatékossággal élő látássérült gyerekekkel is foglalkoznak. Az intézményhez immár óvoda és általános iskola is tartozik.

Dr. Békeffy Magdolna, a Fehér Anna nővér Látássérülteket Támogató Alapítvány elnöke lapunk kérdésére elmondta, továbbra is biztosítva látja Anna nővér hagyatékát, hiszen az alapítvány céljai vitán felül állnak, így sokak támogatását bírja. Hozzátette, Anna nővért sok tisztelője szentnek tartja, aki egész életével Istent és a rászorulókat szolgálta.

Fehér Anna, a Hegyvidék díszpolgára élete hetvennegyedik évében, 2021-ben hunyt el. A halmozottan sérültek gyámolítása közben kapta el a koronavírus-fertőzést, ami végül a halálát okozta. Egy újságírónő korábban a pápának írott levelében kezdeményezte a szerzetesnővér boldoggá avatását.Emlekdombormu_Anna_nover_tiszteletere3

A dombormű felavatása és megáldása után Süllei László, a Budavári Nagyboldogasszony plébánia plébánosa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki általános helynöke ünnepi szentmisét mutatott be. Az ünnepség végén a kiemelkedő munkát végző gyógypedagógusok ezúttal is átvehették a Fehér Annáról elnevezett díjat.

WÁ.