Az anyaghiány újrafogalmazza a művet térben és időben

Az antik torzók a későbbi korok művészetére is nagy hatást gyakorolnak. Új esztétikát képesek hordozni, hiányaikkal felhívják a befogadó figyelmét a múlandóságra, de az időtlenségre is.
A modern művészet műértelmezésének egyik ismert példája Rainer Maria Rilke 1908-ban írt verse, amelyet a Louvre-ban látható archaikus Apolló-torzó, a Hadrianus-kori hellenisztikus bronzszobor márványmásolata ihletett. Az ugyanott kiállított – karok nélküli – milói Vénuszt 1820-ban egy földműves találta meg, két darabban. Párizsban restaurálták, a két karja is elkészült, de akkora volt a felháborodás a közönség körében, hogy a szobor torzóállapotában maradt meg mint önálló esztétikát képviselő identitás. Leonardo, Michelangelo, Rubens és Goya is készített félbehagyott műveket. Michelangelo egyik utolsó torzója az Atlasz, ennek szellemiségében formázta meg Rodin Krisztus és Mária Magdaléna szobortorzóját.Minderről Beöthy Mária építész beszélt a Budapesti Városvédő Egyesület XII. kerületi csoportja által szervezett előadásában a Hegyvidék Galériában. Mint mondta, freskók esetében sem cél a feltételezett eredeti mű helyreállítása. A tisztításra és az utólag készült durva kiegészítések eltávolítására példa a Vitéz János esztergomi Studiolójában található Négy erény freskó, amelyet Wierdl Zsuzsanna restaurál. A falfestmény nagy valószínűséggel Sandro Botticelli munkája, miként ezt Prokopp Mária–Vukov Konstantin–Wierdl Zsuzsanna Az erények nyomában című könyvében olvashatjuk. Egy másik példa a tájolásáról is híres veleméri Szentháromság-templom, amelynek csodálatos freskóit Aquila János készítette 1377–78-ban.
Az épített örökségből minden országnak vannak ikonikus történeti emlékei. Folyamatosan vitatott, hogy mi legyen a sorsa egy megmaradó vagy teljesen elpusztuló épületmaradványnak. Konzerváljuk torzóként romállapotban, rekonstruáljuk részben vagy egészben a rendelkezésre álló adatok alapján vagy azok hiányában, avagy aktuális funkcionális vagy újrahasznosítási igények szerint, kortárs eszközökkel egészítsük ki a művet? E kérdéseket fókuszba helyezve mutatta be Beöthy Mária a napjainkban újra előtérbe kerülő rekonstrukciókat a budai várban történő visszaépítések, valamint a zsámbéki templomrom pályázata kapcsán.Zsembery Ákos egyetemi adjunktus tanulmányából idézve az előadó felvetette, szabad-e rekonstruálni Magyarországon, vagy ezt alapvetően tiltják a műemléki elveink. A probléma összetett, és a döntéshozatal napjainkban nem annyira tudományos és szakmai, mint inkább társadalmi, ideológiai vagy politikai kérdés. Ugyanakkor minden egyes rekonstrukció kortárs alkotás, hiszen a logikája eltér az eredeti épület megvalósításának logikájától. Tovább bonyolítja a helyzetet a régi és az új anyagok megközelítése. Az épített örökség megóvása sok esetben természeti környezetben, a műemléki elvek tiszteletben tartásával történik.
A hajdanvolt épületek visszaépítése témakörében rajzokat, képeket láthattunk Budavár fő korszakairól, a Nürnbergi Krónikából, Mátyás király idejéből, a Mária Terézia alatt végrehajtott nagyszabású átépítésről, továbbá a Hauszmann-féle bővítés, helyreállítás korszakából. A Budavári Palota 1945-ben nagymértékben elpusztult, az 50-es, 60-as években a romokat eltakarították, a legszükségesebb részeket helyreállították, de olyan épületeket is lebontottak, amiket még meg lehetett volna menteni. Most a Nemzeti Hauszmann Program megvalósítása új korszakot nyit az újjászületésében.
A magyar építészettörténet és műemlékvédelem kiemelkedő példája a zsámbéki templomrom. 2023 nyarán tervpályázatot írtak ki a rom és környezete megújulására, értékeinek védelmére. Az ICOMOS műemlékvédelmi szervezet ajánlást készített a tervjavaslatok elkészítéséhez, aminek a lényege, hogy a rom továbbra is rom maradjon, megőrizve páratlan artisztikus történeti megjelenését, domináns szerepét a településképben, a környező tájban.Az előadás zárásaként egy fiatal kortárs olasz szobrász, Edoardo Tresoldi felfogásáról szólt az előadó. A „hiányzó anyag” művésze vékony dróthálóból készült, transzparens installációival új műfajt teremtett, és a sipontói Santa Maria Maggiore ókeresztény bazilika attraktív, példaértékű rekonstrukciójának köszönhetően nemzetközi hírnevet szerzett. A megvalósuló objektumok úgy néznek ki a fotókon, mint számítógépes látványtervek vagy hologramok, de nem azok! A régészet és a transzparens szobor hatásosan kiegészítik egymást – fel lehet úgy is fogni, mint a torzó művészi rekonstrukcióját.

Sz. D.