A meglepett majom és a kerületi araukária
Egy ritka dél-amerikai faj csodaszép példánya áll egy Sárospatak úti kertben, amire a Hegyvidéki Zöld Iroda különleges fákkal kapcsolatos felhívására beérkező egyik lakossági levél irányította rá a figyelmet. A különleges növény látványa mindenképpen megér egy kellemes tavaszi sétát – kedvcsinálónak pedig összegyűjtöttük a nálunk elvétve megtalálható fenyőféléhez kapcsolódó érdekességeket.
Az Araucaria nemzetség kizárólag a déli féltekén honos, azon belül is Pápua Új-Guinea, Ausztrália északkeleti partvonala, a Csendes-óceánban elszórt néhány sziget és Dél-Amerika a hazája. Mindössze húsz faja maradt fenn, ezek közül az egyik jó ismerősünk: a szobafenyő.
Ez a Norfolk-szigeti faj nem éli túl a mi hideg teleinket, de az élő fosszíliának tekinthető chilei araukária igen. Már mintegy 200 millió éve, a jura korban is ugyanígy nézett ki, túlélte a dinoszauruszok kihalását és az emlősök felemelkedését, tanúja volt az ember evolúciójának, és ma is rendületlenül dacol a viszontagságokkal. Igaz, kis egyedszáma és elszigetelt populációi miatt veszélyeztetett természetvédelmi besorolást kapott.
Hosszú múltja ellenére első példánya csak nagyjából kétszáz éve került az „öreg kontinensre”, a kalandos életű, nyughatatlan skót sebész és botanikus, Archibald Menzies zsebében. Egy fogadáson szolgálták fel neki a nagy méretű fenyőmagokat, amelyeket ő inkább kicsíráztatott. Az ismeretlen növényeket a londoni botanikus kertben ültette el, ahol a csemeték különlegességük által gyorsan nagy népszerűséget szereztek maguknak és gyűjtőjüknek. A nemzetség nevét a chilei Arauco városkának köszönheti, amely a mapuche indiánok nyelvén „sápadt vizet” jelent, és valószínűleg az Andokban eredő Biobío folyó zavaros vizére utal.
Az őshazájában akár 40 méter magasra is megnövő fát délfenyőnek és hegyes, háromszögletű levelei miatt pikkelyfenyőnek is hívják, de ezeknél is érdekesebb az angol neve: „meglepett majom fája”. Valószínűleg szúrós törzse és ágai miatt nevezték el így a növényt, bár illik megjegyezni, hogy az Andok sziklás vonulatain, ahol ez a fa él, nem sok majom lepődik meg... A német kígyófenyő név is beszédes, mert találóan írja le az idős fák hosszú, elágazás nélküli, ívesen kinyúló ágait, amelyek végén kis levélpamacsok alkotják a képzeletbeli kígyó fejét.
E neveken keresztül már egész jó képet alkothatunk a fáról, amelynek megjelenése fiatalkorában hasonlít egy átlagos fenyőére. Csak később alakul ki az oszlopos törzs és csúcsán az ernyőszerű lombkorona. Legközelebbi, hazánkban is elterjedt rokonai a mocsáriciprusok.
A chilei araukária hazánkban szórványosan felbukkanó kerti dísznövény, ennek ellenére több is fejlődik a XII. kerület védett zugaiban. A kertészeti árudákban beszerezhető, de ültetése előtt érdemes alaposan előkészíteni a talajt, mert nem szereti az erősen meszes körülményeket.
A Sárospatak úti példány is a telepítése előtt végrehajtott kiadós talajcserének köszönheti jelenlegi szépségét. Hatméteres magasságával nem tartozik a legnagyobb hazai araukáriák közé, de 30 év feletti kora előkelő helyre sorolja a nálunk élő állományban, még a botanikus kertekben, fenyőgyűjteményekben sem sok ennél idősebb példányt találni.
Az idén először láthatók a növényen tömegesen az akár focilabdányira is megnövő tobozok, amik egyértelműen mutatják, hogy termős példányról van szó. A magtermés feldolgozására egyelőre korai lenne recepteket gyűjteni, hiszen ahhoz még egy porzós példány és néhány évtizednyi fejlődés kellene. Aki araukáriát ültet, annak egyébként sem érdemes türelmetlenkednie, mert ennek a fának az életében kényelmes tempóban zajlanak az események, viszont akár az évezredes kort is megélheti.
B.