MEGÚJULÓ VÉDETT ÉRTÉKEINK - A Normafa Síház felújítása és bővítése

Legitim érkező

A Normafa 1930-ban épült síháza sokáig állt méltatlan körülmények között, vendéglátós bódék kuszaságának takarásában. A most elkészült felújítás nem csupán a helyi védelem alatt álló épület környezetének kiszabadításával teremtett méltó látványt, de bővítése egy egészen új, kiemelkedő minőséget is képvisel a területen.

Hogy pontosan mit takar a Normafa földrajzi elnevezés, azt sokan tágabban értelmezik. Normafa valójában az a pont, ahol ennek a cikknek a főszereplője is áll konkrétan. Egy nagyobb terület helyett az a magaslat, melyhez egy ősi fa legendája kötődik, s mely évszázadok generációinak nyújtott pihenőhelyet. Ez a rendeltetés nem változott azóta – a kérdés inkább csak az, hogy csendes, avagy vendéglátóhelyekkel teli, nyüzsgő kikapcsolódásról kellene itt beszélnünk.

Ma már elég nehéz elképzelni, de valaha kellő mennyiségű hó is esett itt télen, így a síelés szerelmesei Normafánál találtak arra a közös színtérre, ahol a bakancsos turistákkal közös pihenőpontot alakíthattak ki. Elég csak az archív fotókra nézni, hogy belássuk, volt itt 100 évvel ezelőtt is olyan miliő, amikor nem a csendes elmélyülés jelentette a fő koncepciót. Télen egy gombostűt sem lehetett leejteni, így lassan kialakult a ma is álló történeti menedékház igénye, amit a két világháború közötti historizálás stílusában alkotott meg ismeretlen tervezője. Délnyugati traktusában rövid életűen az éppen felszámolás alatt álló vámrendszer egyik pontja is itt működött 1931-ben, az épület előtt húzódott ugyanis a főváros akkori határvonala. Szerkezete drasztikus átalakuláson nem esett át az idők folyamán, de kisebb beavatkozásokat megélt: íves loggiáját például beüvegezték, magára öltötte a pompeji-vörös színt is, de még Makovecz Imre is tervezett tetőterébe lakást a Pilisi Parkerdőgazdaság parkőre számára.

Napjainkra a Hegyvidéki Önkormányzat átvette az épületet, és helyi védelem alá helyezte. Később meghívásos tervpályázatot írt ki felélesztésére, melyet a Hetedik Műterem és a Studio Konstella közös pályaműve nyert meg. Három éve, a kivitelezés megkezdése óta sokak fantáziáját mozgatta a projekt, egyrészt a helyszín sokáig tartó méltatlan állapota és „bódé-erdő” atmoszférája miatt. A másik ok maga az építészeti izgatottság volt. Jelen sorok írója a hozzáépítések megszállottja, és e műfaj kedvelői nagyon várták az átalakulást, s a látványterveken felbukkanó zsindelyes tömeg miértjére is kíváncsiak voltunk a tervezőktől.

Kezdjük azonban magával a felújítással. A síház főhomlokzata konzervatív restauráláson esett át, azaz eredeti megoldásához hűen újra nyitottá vált íves rizalitja, a felette emelkedő kúptető fedésében pedig újra gyönyörűen kirajzolódnak a felfele szűkülő palarakások mintái is. A főhomlokzat mögött azonban mindent a mai korra adaptáltak: a kiszolgálótereket az oldalszárnyak szélére helyezték el oly módon, hogy kiterjedésük megegyezik az eredeti alaprajz oldalsó helyiségeinek határaival. Középen a flexibilis közönségforgalmi részek vannak, melyek közül az egyik egy kisebb étterem lesz majd. Itt egy új üvegfal is született a hátsó részre, stílusa azonban idomul a rekonstruált, sűrűn osztott történeti nyílászárók esztétikájához. Több új ajtónyílás sűrűn sorakoztatott, profilos pálcataggal lett tagolva, mely idézi ugyan az 1930-as évek ablakait, reflektál azok sűrű osztóira, de rácsok helyett vertikalitással jelzi kortárs mivoltát kicsi, de nagyon is hatásos gesztusként.

Az étterem új megnyitásából rálátunk a hátsó telek teraszára, amely üdvözlendő módon fakockás burkolatot kapott. Ez a klasszicizmus óta méltatlanul hanyagolt, sok törődést igénylő, de kétségtelenül kortalan burkolat valóban jó választás a most létrejött hátsó épülethez is.

A tervezők szerették volna, ha egy autonóm architektúraként tekintünk erre a bővítésre. Sem formájában, sem szerkezetében nincs szó közvetlen kapcsolatról a régi épülettel egy hosszú nyaktagon kívül. Mégis e műfaj gyöngyszemeként erősíteném a projektet, alaprajzi szempontból ugyanis a történeti síház középső traktusának finom folytatásáról van szó tulajdonképpen.

A kortárs rész felidézi a streamline modern munkákat, azonban nagy csavarral kifejezetten történeti eszközzel öltöztetik azt fel. Nem mással, mint a valóban tradicionális zsindelyes burkolattal, melynek karaktere markáns, időtálló, és jól működik kortárs struktúrákon. Felmerül azonban a kérdés, hogy ilyen erős hagyományokkal bíró textúra miként kötődik ide, miért ezt választották a tervezők. Szabó Levente elmondta, az alapkérdés az volt, hogy milyen ház is illik egy természetvédelmi terület kellős közepére. Végül is egy zsindelyfedésű erdei pavilon képe lebegett előttük válaszként. Nem titkolt visszacsatolás az az elképesztő archív fotó sem, amelyen a síház mögött a magas, lécezett sánc struktúra látható, így némileg erre is reflektálhat gegként a fából készült szerkezet. Az is kötődés, hogy a régi síház palával van fedve, a fazsindelyek fektetése pedig ehhez a tetőfedéshez hasonló gyakorlaton alapszik.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen gyönyörű burkolatról van szó. Hasított, erdélyi vörösfenyőből készült pikkely ez, amely már kezdi mutatni a szürkülés jeleit is. A cél pontosan e patina kiteljesedése, hiszen a vörösfenyő rendkívül tartósan őrzi minőségét, míg színe közben olyan árnyalattá változik, amely azonos a régi síház szürke tetejével. A jelenlegi kontraszt nem tartós tehát: idővel a bátor, új időket hirdető szereplő beérik és „megőszül” elődjéhez.

Az épület környezete elképesztő átalakuláson esett át: aki járt erre korábban, jól emlékezhet rá, hogy a síház kaotikus látvánnyal volt teljesen elszigetelt. A hátsó kert egyáltalán nem volt átjárható, amely így jelentős helytől fosztotta meg a Normafa szívét. Ennek az új bővítésnek az üvegfalai – melyek magassága figyelemmel van a madárvédelemre is –, illetve azok jó időben történő megnyitása a projekt egyik legnagyobb erényét, a visszanyert teret, az újra átélhető transzparenciát hivatott szimbolizálni.

A falak egy magas tetőszerkezetet, szinte egy „dobozstruktúrát” hordanak, a tömeg merevítését pedig látványos, vertikálisan fenyőlécekből ragasztott széles pillérek biztosítják. A hatalmas fedélszék rácsos tartói a fejünk felett szabadon láthatók, s közöttük beszövődik a világítás installációja is. Látványos dologról van szó, hiszen a történeti épületek boltozatai után ma már fájó, hogy leginkább álmennyezetek és a gépészet hálója nyomaszt minket a talaj felé még a díjnyertes épületek többségében is. Az ehhez hasonló megoldások emlékeztetnek minket arra, hogy egy minőségi környezetkultúrában nem spórolható ki az igényes térélmény a fejünk felől sem. A gépészet egyébként mindenütt takarva van, a régi síház konkrét tetőszerkezete is az épületegyüttes kiszolgálórendszereit rejti el a szem elől.

E szóban forgó bővítésben étterem/rendezvényterem működik majd, mely visszavezet minket a kezdésnél elhangzott kérdéskörhöz. Szükség van-e hasonló funkcióra a Normafán a közelben lévő más vendéglátóegységek mellett? A hosszú távú fenntarthatóság szempontjából levont fontos következtetés, hogy a hely közönsége többféle igénnyel érkezik. Tiszteletben kell tartani a csendes területen piknikezők kívánságait éppúgy, mint a legendás rétesezőt előnyben részesítőkét. A hajdan elhanyagolt síház területén lévő vendéglátói szint egy harmadik igénynek felel majd meg. Funkciójának legitimációját kivívta azzal is, hogy egy meglévő épület újrahasznosításáról van szó, bővítése pedig a jövőben még sokat emlegetett minőséget teremt.

Szerző: Pleskovics Viola

Építészeti fotók: Hlinka Zsolt

„Megújuló védett értékeink” című sorozatunkban azokat a különleges hegyvidéki épületeket és egyéb védelem alatt álló értékeket mutatjuk be, amelyek az önkormányzat beruházásában vagy az önkormányzat támogatásával újultak meg példaértékű módon az elmúlt években.