„Megérezzük, hogy lelki tágasságban élünk”

• A karácsonyhoz önnél nyilván az irodalom is hozzátartozik.
• Végre nagyregényt olvashatok! Van idő átvenni valaki világát, és nem csak penzumot teljesíteni. Erre várok, addig nem érzem, hogy szünet van. Karácsonyi kedvencünk Erich Kästnertől A repülő osztály, amit János minden évben szertartásosan elolvasott. Friss házasokként már felolvastuk egymásnak, és pár éve a gyerekeinknek is átadom az élményt. Nagyszerűen megírt regény, nyíltan beszél az érzelmekről, a barátság és az együttérzés erejéről. A csúcsjelenete a szenteste, amikor a magára maradó kisfiút egy tanára kisegíti, hogy a koleszból ő is haza tudjon utazni elszegényedett szüleihez, és egyszer csak megjelenik náluk a kis lakásban. Mindig meghat ez a jelenet – egyrészt mert pedagógus vagyok, másrészt mert szülő vagyok, harmadrészt gyerekként is átélem. Jánosnak sem véletlenül volt ez a karácsonyi kedvence, amit mindig megkönnyezett.
• Hogyan alakult az évek során és mit jelent az ünnep az ön számára?
  • Gyerekkoromban anyukámat, az ő nagyszabású ünnepteremtését jelentette. Nagy asztal, nagy fa, sok rokon. Az ő személye fogta össze az egészet. Amikor szülő lettem, meglepődtem, hogy az nem áll elő magától, ami a gyerekek számára ünnep, ünnepélyesség. Szép nagy karácsonyaink voltak. Legkisebb koromból emlékszem a csodára, hallom a csilingelést, az üvegajtón átszűrődnek a fények – tényleg itt jártak az angyalok, és tényleg hoztak ajándékot! Későbbi élményem is a plafonig érő fa, a rokoni társaság, a közös éneklés, az ajándékok… Nagyon vágytam például egy babaházra, de nem tűnt elérhetőnek. Egyik karácsonykor a zongorán láttam egy babaházat, félig becsomagolva, de valahogy azt gondoltam, biztos nem az enyém. Nem lehet az enyém. Mindenki mindenkinek átadta már az ajándékokat, és amikor elmentek a vendégek, félve megkérdeztem, hogy ezzel mi van. Akkor mondták a szüleim, hogy hát ez a tiéd. Akkoriban már úgy volt, hogy a fát az angyalok hozzák, de az ajándékokat egymásnak adjuk Jézus születése alkalmából – így vezettem be a gyerekeimnek is. Ez a téli délután mindig úgy telt, hogy az öcsém apukájával elmentünk moziba, meg sétálni, általában volt hó, és mire visszaérkeztünk, ragyogott az egész lakás. Én is elküldtem a fiúkat 24-én délután a Normafára, amíg kiraktam a mécseseket, az ajándékokat, beállítottam a zenét. Volt, hogy együtt sétáltunk a csöndes, ünnepélyes téli fák között. Anyukám később még a kicsi lakásunkat is telerakta apró mécsesekkel. Különleges volt. Folytatom ezt a hagyományt is.
• Az év legsötétebb időszakában a fény igazán szívmelengető.
• Igen, és kitágítja a teret, ad egy másik minőséget, megérezzük, hogy lelki tágasságban élünk. Amikor szülők lettünk, és ott voltunk a két pici gyerekkel – az egyik totyog, a másik még csecsemő –, csalódottságot éreztem, hogy hogyan lesz most ünnep a családunkban. Anyukám jött vendégségbe az öcsémmel, és nekem kellett volna valamiféle szent estét produkálni. Számomra az új családban a református énekek, karácsonyi népdalok teremtették meg a felfelé tekintést, azt, hogy többek vagyunk egymásnak, mint amire egyébként figyelni szoktunk földi életünkben. A közös éneklés teremtette meg az ünnepet. A gyerekek kezébe adtam csörgőt, dobokat, a Ringató sorozatban megjelenő könyvből választottunk karácsonyi énekeket, ezeket nagyon szeretem. Anyukám készített nekünk egy füzetet a kedvenc karácsonyi dalainkból, református énekekből, azt is szoktam forgatni. Szeretem azokat a családi ünnepségeket, amikor Debrecenbe megyünk a két ünnep között. Jánosnak van három unokahúga, és ha sikerül elutazni hozzájuk, ott is énekelünk a karácsonyfa körül. És töltöttkáposztázunk. Ami összeköt bennünket, a reformátusságunk, a református és népénekek, meg a sok kisgyerek, akiket hitben próbálunk nevelni. Emlékszem arra a szomorú halászlére, amikor nagymamám még velünk karácsonyozott, de János már nem volt köztünk... Azután egyedül készültem, tudatos szelektálással figyeltem arra, mivel teremthetem meg az ünnepet úgy, hogy a gyerekeknek fényes legyen, az ő fantáziájukhoz képest nagyszabású, de én se törjek bele. Nálunk még az angyalok hozzák a fát, tartjuk ezt a varázslatot, bár a fiúk már sejtik, hogy a szomszéd, vagy a tesóm, vagy valamelyik kedves barátom segít befaragni, becipelni. Volt, hogy én cibáltam a hóban egyedül, és bőgtem hozzá. Éjszaka díszítem, amikor alszanak a gyerekek. Reggel beszaladnak, és elkezdik enni a szaloncukrot.
• Mi az ünnepi menü?
• Karácsonyi háziasszony vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok egy konyhatündér, viszont ilyenkor ráhangolódom. Kaptam egyszer Jánostól egy olyan szakácskönyvet, amiben vannak karácsonyi receptek is, például a töltött káposztáé. Ez egy archaikus változat, a kerületi hentesnél csodálatos dagadót vehetek hozzá. Rászánom az időt, akkor nincs más munka, zenét hallgatok hozzá. Töltött káposztát főztem mindig, ez János kedvence volt, új asszonyként, a kedvéért tanultam meg. Az elmúlt két évben viszont dorozsmai molnár pontyot készítettem – szalonnás tésztán, tejfölös, paprikás mártásban tálaltam a halat –, nagyon jól sikerült! Az önkormányzat előtti piacon veszek a jóságos sajtosnál különféle sajtokat, szőlőt, aszalt gyümölcsöt, magokat teszek rá, ezzel kínálok minden érkezőt. Vendégek tavaly óta csak 25-én jönnek. Anyukám barátnője, aki az én barátnőm is, Kiss Éva, igazi hegyvidéki asszony, sokat segít a gyerekek születése óta, rendszeresen hozza a karácsonyi csokis gyümölcskenyerét, abból szoktam felszolgálni a reggelit.
• Hogyan alakul az ajándékozás?
• Az ajándékokkal kapcsolatban azt vezettem be, hogy ne legyen sok, hanem legyen egy nagy és mellette egy-egy kisebb. A gyerekeknek a család összedob egy komolyabb legóra. Az apukájuk is nagyon szeretett legózni. Megkaptuk tőle a legóit, ez volt az egyetlen, amit áthozott a régi játékai közül, így tudott a lakásmúzeumra maradni; Debrecenben, a Térey János Könyvsarokban meg lehet tekinteni a gyerekkori játékait is.
• Térey János utolsó könyvében – Boldogh-ház. Kétmalom utca – Egy cívis vallomásai – a családja történetéről olvashatunk. Fontosak az ilyen lelket megérintő olvasmányélmények?
• Ez egy mellbe vágó olvasmányélmény, én az ilyet szeretem. Három éve karácsonykor a Kitelepítést olvastam Visky Andrástól, nagy boldogan. Nyilván a saját történeteinket látjuk ezekben. És találunk megküzdési mintákat. Adventben adventi mesegyűjteményt olvasok, aztán mindig várom, hogy regényt olvassak, a kanapén. Sosem utazunk el ebben az időszakban. Szeretek otthon kuckózni, a családdal lenni, az bőven elég. Az is nagy élmény, hogy ilyenkor a család többi tagja összejön, mint az öcséméknél tavaly. Beosztjuk, ki mivel készül, izgalmas, ki mit hoz. Nekem az is fontos, hogy szó legyen Jézusról, ne kerülgessük a forró kását! A karácsony a Megváltó születésének ünnepe, arról szól, hogy ő magát adta értünk, és ez a minden. Beszéljünk arról, amit kaptunk! A családi karácsonyokon mi stafétában olvastuk fel a bibliai születéstörténetet... A születésről eszembe jutott egy élményem. Úgy alakult, hogy egy barátnőm olyan hirtelen szült, hogy én voltam a bába, az én kezembe érkezett a világra egy újszülött csecsemő. Óriási élményt jelentett, emlékszem, mindenkit felhívtam telefonon, mint amikor az embernek saját gyereke születik. Nekünk még nem volt gyerekünk, de ez a történés válasz volt egy imádságomra. Friss házasként nem akartam rágörcsölni a gyermekvállalásra, mert láttam a barátnőimen, hogy milyen stressz ez egy idő után. Egyszer – már állapotos voltam, csak még nem tudtam – mondtam egy imát: „Istenem, ha nekem lehet gyerekem, adj egy jelet, hogy ne izguljak végig éveket! Olyan jó lenne, ha nem kellene emiatt szoronganom!” És akkor történt ez az eset, Isten rám bízott egy csecsemőt… Ez volt a jel, ami után erős hála tört fel belőlem, és megnyugodtam.
• Minden bizonnyal a transzcendens jelenlétéről üzen a karácsony is.
• Életemben a félelem mindig úgy oldódik fel, hogy elhiszem, Isten rám tekint. Jézus megváltása által vagyunk mi is Isten fiai, szeret minket, ismeri az értékeinket. A szülésélmény csodálatos volt, úgy éreztem, az élet és a halál teljesen együtt van – egyébként a saját szülésélményem is ilyen volt. Karácsonyban is összeér ez a kettő. Azt éljük meg, hogy megszületett a világra egy kisgyermek, aki aztán a halálával váltott meg minket. Az is olyan érdekes, hogy János meghalt, de a műveivel annyira köztünk él! Sokat is foglalkozom a szövegeivel, vagy azokkal a programokkal, amiket tőlem függetlenül szerveznek az életművéből.
• Milyen újdonságokat várhatunk ezzel kapcsolatban?
• Székesfehérváron bemutatják a teljes A Nibelung-lakóparkot. A Káli holtak című regényből – a Katona József Színházban játszott előadás mellett – egy film is készül. Csáky Attila producer vette kezébe az anyagot, nagyon szeretnénk a filmvásznon is látni. Aztán ott a lakásmúzeum, ehhez kapcsolódóan van egy tízrészes videósorozat, ami a „Térey János Könyvsarok” Facebook-oldalon látható: barátok, kollégák János egy-egy tárgyáról beszélnek. Nemrég rendezték meg a Térey-versmaratont, amihez bárki csatlakozhatott, mind a hatszázhatvan versét felolvastuk időrendben a Vallai Napok keretében. Ezt megelőzte egy nyilvános Rendkívüli magyaróra Bazsányi Sándorral az életműről, ami szintén megtalálható a neten. Versválogatás – Árnyékunk útra vált – jelent meg a Jelenkornál, egy lengyel kiadónál pedig egy csodás, vagány másik verseskötet, lengyelül, Daniel Warmutz fordításában. Várjuk az ókori drámafordításait, összegyűjtve, Karsai György kommentárjaival, a Gondolat Kiadónál. Volt az idén is többnapos Térey Könyvünnep, valamint nemrég Téreyre emlékező Sanctum is Debrecenben. Radnóti Zsuzsa (dramaturg, Örkény István író özvegye – a szerk.) mondta nekem egyszer, hogy szép hagyaték, sok örömed lesz benne. Ezt csak az érti vigaszként, aki volt már ilyen helyzetben, nekem nem furcsák ezek a jelzők. Nem szabad félreérteni – azt jelenti, János folyamatosan spirituszt és szépséget hoz az életünkbe.
• Műveiben a helyszínek sokszor kötődnek a tizenkettedik kerülethez.
• Kedves helyszíneink regénybe forgatódtak. Erről Szabó Levente értekezik bővebben a Hévíz folyóirat Tűzfal számában. Mindig jöttünk – babakocsistól – az adventi vásárra, A legkisebb jégkorszak című regényében szerepel ez a hangulat, ahogy egy fiktív, hóeséses svábhegyi istentisztelet is… Egy másik regényébe a Jókai-kerti szüretet vette bele. Most azért nevetek magamban, mert abból is, amit János A legkisebb jégkorszakban megírt, sok minden bekövetkezett azóta. A Svábhegyen játszódik, a jövőben, ami számunkra már múlt, mert 2015-ben jelent meg, és 2019-re tette a regény idősíkját. Azt írja például, hogy a vaddisznók betörnek a portákra… Ez azóta meg is történt, körülbelül fél éve bekerítettek engem a vaddisznók a Diana parkban. Félelmetes volt, végül a szomszédomat értem el mobilon, ő jött, és elijesztette őket. Később betört az udvarunkba is egy nagy példány. Ebben a regényben azt is olvassuk, hogy az emberek a hó fogságába kerülnek, bezárkóznak a saját otthonukba, és újra társasozik a család. A COVID idején ugyanezt éltük meg! Szóval ezzel a regénnyel mintha János beszélt volna hozzánk. Különben ő úgy érezte, Istentől kapta a hivatását, ebben élte meg a hitét. Neki köszönhetem azt is, hogy nyáron meghívtak Krakkóba, a lengyel verseskötet bemutatójára. Egy beszélgetésben mutattuk be a közönségnek őt mint költőt. Először találkoztam a fordítójával, mégis mintha gyerekkori barátok lennénk – de ez nem is véletlen, hiszen ő János gondolataiban élt évekig, mialatt fordította a műveit. Ezekkel a találkozásokkal János családtagszerűen köt össze engem rendezőkkel, írókkal és más barátaival, tisztelőivel.
• Ön a Petőfi Kulturális Ügynökség MeseCentrum alapító programvezetője. Milyen programok várhatók a téli szünetben?
• Adventben, 14-én a Szentendrei Régi Művésztelepen, a Karnevál Kávéház és Gasztrobárban lesz MeseCentrum Olvasósarok, valamint egy különlegesen gyönyörű, Varázslat című kiállítás is, amin gyerekkönyv-illusztrátorok munkáit mutatjuk be. Nagy öröm számunkra a napokban megjelent mese- és versgyűjteményünk, ami szerintem az elmúlt tizenöt év legjobb kortárs szövegeit tartalmazza. A címe: Apa olvas. Ezt a projektet még János életében gondoltam ki. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek az apák is olvassanak – és ne csak karácsonykor.

Sz. D.