„Nem alkotunk, hanem teremtünk”
„Számunkra a zene nem csupán a hangok és a ritmusok megfejtéséről szól, hanem annál sokkal többről. A lelki tartalomról. Olyan pillanatokról, amik túlmutatnak az éneklésen” – vallja Gráf Zsuzsanna. A Magyar Örökség Díjjal és Prima díjjal is kitüntetett Angelica Leánykar megalapítójával az elmúlt harmincöt év sikereiről, a soha véget nem érő álmok fontosságáról, valamint a legutóbbi, olaszországi szolgálatuk élményeiről egy olyan helyszínen beszélgettünk, ahová az elsők között léphettünk be.
„Jöjjön, szeretnék mutatni valamit, remélem, önnek is tetszeni fog!” – mondta sejtelmesen Gráf Zsuzsanna, akivel a Városmajori Gimnázium épülete előtt találkoztam. Az Angelica Leánykar alapítója útközben megjegyezte, hogy nehéz volt búcsút vennie 2023-tól, és kitért arra is, hogy az elmúlt harmincöt évben szinte mindennap itt sétált el.
„Mindig nézegettem ezt a házat, itt, közvetlenül az iskola szomszédságában, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha egy nap az Angelica Leánykar otthona lehetne. Volt itt korábban minden: szauna, öltöző, lakóház, az egyik felében a mi próbatermünk... – sorolta a háromszoros Artisjus-, Liszt Ferenc-, Magyar Örökség-, Bartók–Pásztory- és Apáczai Csere János-díjjal, valamint a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett érdemes művész karnagy, aki végül megállt az épület előtt, majd kinyitotta az ajtót. – Ez a Kodály-műhely, az Angelica Leánykar szentélye. Pontosan olyan, ahogyan azt egykor elképzeltem!”
Az új „angyali birodalmat” a kifinomult elegancia, a lilába öltöztetett bútorok és a kórus legszebb emlékeit megörökítő fotók varázsolják igazán idillivé. Magától adódott is az első kérdés.– Amikor legutóbb beszélgettünk, elmesélte, hogy a kórus megalakulása után Iván László professzor azt mondta önöknek: „Legyetek angyalok! Angelica!” Milyen érzés ebben a miliőben visszagondolni a harmincöt évvel ezelőtti tanácsra?
– Mintha tegnap történt volna… 1989-ben a Városmajori Gimnázium zenei tagozatából nőtt ki az Angelica Leánykar. Azóta bejártuk a világot Japántól Argentínáig, olyan fantasztikus helyszíneken énekeltünk, mint a párizsi Notre-Dame, vagy a kölni dóm. Ám a koncertek csupán egy folyamat eredményei. Gondoljon csak bele, már több mint hatszáz mű szerepel a repertoárunkon! A kórus tagjai között vannak, akik húsz éve velünk énekelnek. Láttam őket felnőni, ott voltam az esküvőjükön, megismerhettem a gyermekeiket. Számunkra a zene nemcsak a hangok és a ritmusok megfejtéséről szól, hanem annál sokkal többről. A lelki tartalomról. Olyan pillanatokról, amik túlmutatnak az éneklésen.
– Kivételes koncertekből tavaly sem volt hiány. Nemcsak idehaza, hanem külföldön is hangos sikereket értek el.
– 2022-t is nehezen engedtük el, hiszen a Szent Efrém Férfikar közreműködésével telt házas karácsonyi hangversenyt adtunk a Zenakadémián. Gyönyörű volt, az egész terem velünk énekelt. A kórus szinte „bekebelezte” a nézőket. December 24-én az M5 televízió megismételte az adást; végtelenül büszke voltam arra, hogy karácsony napján az Angelica Leánykar ismét beköltözhetett az otthonokba. Visszatérve a tavalyi évre: Prágában a magyar misén az ott élő honfitársainknak adhattunk koncertet, nem sokkal később szintén hatalmas megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy Kovács János karmesterrel és a Concerto Zenekarral közösen mutattuk be Debussy La Damoiselle élue című darabját a Zeneakadémián, a Pesti Vigadóban pedig Liszt Ferenc Dante-szimfóniáját is színpadra vittük velük. Októberben Mariazellben, az országos katolikus zarándoklat részeként, a bazilikában az érseki szentmisén énekeltünk. Ezután következett a Liszt-ünnep, amin Bogányi Gergely zongoraművész közreműködésével Liszt hangszerkíséretes kóruskompozícióival és Bartók műveivel ajándékoztuk meg a közönséget. Varázslatos volt!– Ezután Rómában is megismételték ezt a varázslatot. Milyen élményekkel tértek haza az olaszországi útjukról?
– Decemberben a 36. Albanói Liszt Fesztiválra hívtak meg minket, amelynek részeként, Lakner-Bognár András orgonaművész közreműködésével, a Castel Gandolfó-i Pápai Szent Tamás-templomban Liszt Ferenc műveiből énekeltünk, az albanói Szent Pongrác Vértanú Székesegyházban pedig adventi koncertet adtunk. Az utolsó előtti napunkon, amikor éppen az esti fellépésünkre próbáltunk, váratlan megtiszteltetés ért minket: dr. Németh Norbert atya, a Pápai Magyar Intézet rektora ajánlására a Nemzetstratégiai Kutató Intézet szervezésében megvalósuló Via Lucis római kiállítást megnyitó ünnepi püspöki szentmisére is elhívták a kórust. Magas rangú püspökök és érsekek előtt énekelhettünk a Santa Francesca Romana-templomban. Néhány órával később a Vatikán Villanovai Szent Tamás-templomában adtunk koncertet, ahol szintén tapsviharral és hangos bravókkal ünnepeltek minket. Mivel én mindig a kórus felé fordulok, nem látom, hogy mi történik a nézőtéren. Ezen a koncerten a hátamon éreztem a közönség szeretetét. Nehéz lenne szavakba önteni mindazt, amit akkor és ott éreztem. Az albanói San Pancrazio-katedrálisban adott hangversenyünkkel vettünk búcsút az Albanói Liszt Fesztiváltól, ami olaszországi szolgálatunk méltó megkoronázása volt. Alig pakoltunk ki a bőröndből idehaza, máris a 25. Jubileumi MVM Karácsonyi Koncerten léptünk fel; olyan kiváló zenészek kísérték a kórust, mint Vigh Andrea hárfaművész és Balázs János zongoraművész.
– A közösségi oldalukon láttam, hogy nemcsak emblematikus helyszíneken, elegáns ruhában énekelnek, hanem ha úgy alakul, akkor laza nyári öltözékben a kőszegi piactér kofáit és vásárlóit is képesek elkápráztatni.
– Ó, igen, a nyári táborunk! Mivel kőszegi vagyok, a lányokat minden évben oda viszem táborozni. Ilyenkor a napi közel nyolcórás próbáinkon túl programokat is szervezünk; futunk, finomakat eszünk, jól érezzük magunkat. Édesanyám évtizedek óta kakaós kalácsot süt a kórusnak, amelyet a kőszegi csónakázótó partján szoktunk elfogyasztani. A legutóbbi táborunk része volt egy fotózás is, amire sokat készültek a lányok, sminkeltek, kicsinosították magukat. Ezt az eseményt végül egy másik időpontra tették át. Gondoltam, ha már így alakult, akkor szaladjunk ki a piacra, és énekeljünk el három művet! A hirtelen jött, ösztönös döntés végül a tábor egyik legszebb részévé vált.– Mi a titka, hogyan képes újra és újra a siker kottája szerint irányítani a kórust?
– Fizikálisan és mentálisan is erősnek kell maradnom, ezért odafigyelek arra, hogy jó példát mutassak. Az ének akkor lesz tökéletes, ha nyugalom és harmónia van benne. Nekünk ebből áll az eszköztárunk. Nem alkotunk, hanem teremtünk. Folyamatosan építkezünk, a Városmajori Gimnázium zenei tagozatának tanulói közül minden évben új tagokat veszek fel a kórusba, de biztatjuk az általános iskolás végzősöket is arra, hogy válasszák ezt a nagyon értékes tagozatot a gimnáziumban. Tagjaink közül sokan a Zeneakadémia mellett jogot végeztek, vagy hasonlóan magas szintű tanulmányokat folytattak, és vannak olyanok is, akik jelenleg is orvostanhallgatók, doktoranduszok. Ők egykor mind a zenei tagozat diákjai voltak. S bár a világ változik, rengeteg borzalom vesz körül minket, de az Angelica számára valami örök marad: a harmónia megteremtése, az értékközvetítés. Nagy öröm lenne, ha minél több fiatal megtapasztalhatná azt a katartikus csodát, amit a kórus jelent.
– A beszélgetésünk elején azt mondta, hogy egy közel harmincöt éves álma vált valóra. Ennyi siker és tapsvihar után vannak még megvalósításra váró tervei?
– Ha nincsenek álmok, akkor Angelica sincs. A mi történetünk soha nem érhet véget.
Boussebaa Mimi