Az év „slágere” a seprence

Ha valaki a Hegyvidéken él, egészen bizonyos, hogy már találkozott seprencével. A fészkesvirágzatúak közé tartozó egynyári faj milliószám virágzik kertekben, parkokban és a XII. kerület természetközeli rétjein.
Nevezhetnénk akár inváziós növénynek is, de nem szoktuk, mert látványos térnyerése már évszázadokkal ezelőtt lezajlott. Észak-Amerikában őshonos, onnan került az első példány az Öreg Kontinensre valamikor a 17. század elején. Karrierje sikerét jelzi, hogy egyre előkelőbb helyre kerül a veszélyes gyomnövények listáján, ami hihetetlen szaporodási képességének tudható be.A tövek százával bontják az egyébként bájos, fehér szirmú virágokat, amik a beporzó rovarokat hivatottak csalogatni, de ha nem érkezik ízeltlábú segítség, akkor sem marad el a magtermés. A seprence ilyen helyzetekben, a növényvilágban ritka módon, megtermékenyítés nélküli magot nevel. Ezzel a módszerrel az anyatő akár százezer (!) utódot is eltarthat, és ezek mindegyike tökéletesen azonos genetikai állománnyal rendelkezik. Furcsa belegondolni, hogy egy tágas réten hullámzó seprencetenger nemcsak kinézetében hasonló, hanem nagy valószínűséggel genetikailag is teljesen azonos klónokból áll.
Az idei év időjárási viszonyai különösen kedveztek neki, mert minden gyom közül a legnagyobb tömegben jelent meg, meghódítva még a XII. kerületi méhlegelőket és védett gyepeket is. Ha seprencét látunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy tövestől kihúzzuk a földből. Kissé felázott talajon ez könnyen megy, mert elég sekélyen gyökerezik.A kitépett, akár 70-90 centi magas virágszárakból kössünk gazdag csokrot, ami otthon a vázában szépen díszít – akár hetekig is! Az apró, fehér virágokból álló, laza és légies bokrétát szemlélve könnyebb elfogadni, hogy miért volt a tisztaság és ártatlanság egyik szimbóluma ez a veszélyes gyomnövény, és megfigyelhetjük a hervadó virágokat is, amik fehér szakállhoz hasonlatosak, mielőtt végleg leperegnek szirmaik.
Ez a szőrszerű látvány ihlette meg Linnét, a svéd botanikust, amikor az „Erigeron” tudományos nevet adta a nemzetségnek, ami az ógörög „hajnal” és „öreg ember” szavakból állt össze. A megnevezés találóan illik a rokonság hazánkban is őshonos tagjára, a kopaszodó küllőrojtra, amely nem az ősz szakáll, hanem a szőrzet hiánya szempontjából találó.
Szerencsére a téli fagyok véget vetnek majd az egynyári seprencedömpingnek. A talajban szunnyadó megszámlálhatatlan mennyiségű mag azonban azt sejteti, hogy a következő években sem felejthetjük el ezt a lándzsás levelű jövevényt.

-b-